Exportálás (0) Nyomtatás
Az összes kibontása

Kiszolgálókezelői forgatókönyvek részletes útmutatója

Érvényes: Windows Server 2008

A Kiszolgálókezelő a Windows Server® 2008 rendszer részét képező új eszköz, amely végigvezeti az informatikai rendszergazdákat a Windows Server 2008 részét képező kiszolgálói szerepkörök és szolgáltatások telepítési, konfigurálási és kezelési folyamatain.

E részletes útmutató az új és továbbfejlesztett funkciókra összpontosítva mutatja be a Kiszolgálókezelő eszközt. Ismerteti a Kiszolgálókezelő vállalati használatának számos gyakori alapesetét, valamint a Kiszolgálókezelő kiszolgálói szerepkörök telepítésére, visszavonására és kezelésére történő használatát. Azt is bemutatja, hogyan javítja a Kiszolgálókezelő a termelékenységet azáltal, hogy az informatikusoknak kevesebb időt kell az infrastruktúra telepítésére, kezelésére és karbantartására szánniuk, és többet foglalkozhatnak a Windows Server 2008 rendszer szoftvercsomagjaival és az üzleti hozzáadott érték létrehozásával.

Az ebben a részletes útmutatóban ismertetett alapesetek között a kiszolgálók kezdeti konfigurációs feladatai éppúgy megtalálhatók, mint a kiszolgálói szerepkörök és szolgáltatások telepítése, kezelése és eltávolítása.

Az útmutató az alábbi szakemberek számára lehet hasznos:

  • a Windows Server 2008 rendszert értékelő informatikai rendszergazdák, tervezők és elemzők;

  • nagyvállalati informatikai rendszertervezők;

  • a Windows Server 2008 rendszer kezdeti alkalmazói;

  • egy szervezeten belül a számítógép-kezelésért és -biztonságért felelős szoftverépítők;

  • hálózatok, kiszolgálók, operációs rendszerek, alkalmazások mindennapos kezeléséért és hibaelhárításáért felelős informatikai szakemberek;

  • hálózatok és kiszolgálók kezeléséért, hardver- és szoftver-költségvetésekért, műszaki döntésekért felelős informatikai szakemberek.

A Kiszolgálókezelő úgy teszi hatékonyabbá a kiszolgálók felügyeletét, hogy egyetlen központi eszközt biztosít a rendszergazdák számára az alábbi feladatok elvégzésére:

  • a kiszolgálón telepített kiszolgálói szerepek és szolgáltatások megtekintése és módosítása;

  • a kiszolgáló működési életciklusával kapcsolatos kezelési feladatok végrehajtása, például a szolgáltatások elindítása és leállítása, illetve a helyi felhasználói fiókok kezelése;

  • a kiszolgálóra telepített szerepek, szerepszolgáltatások és funkciók működési életciklusával kapcsolatos kezelési feladatok végrehajtása;

  • a kiszolgáló állapotának megállapítása, kritikus események felismerése, valamint konfigurációs problémák és hibák elemzése és elhárítása.

A Kiszolgálókezelő használata előtt ajánlott megismerkedni a kiszolgálóra telepítendő szerepkörök funkcióival, terminológiájával, követelményeivel és mindennapos kezelési feladataival. A kiszolgálói szerepkörökről további információval a Windows Server TechCenter (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=48541) szolgál. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

Alapértelmezés szerint a Kiszolgálókezelő telepítése a Windows Server 2008 telepítési folyamatának része. A Kiszolgálókezelő használatához a számítógépre a helyi Rendszergazdák csoport tagjaként kell bejelentkezni.

Az alábbi alapesetek a Kiszolgálókezelő és a hozzá kapcsolódó Kezdeti konfigurációs feladatok és Távoli kiszolgálófelügyeleti eszközök technológiák leggyakoribb alkalmazásait ismertetik.

Amikor a Windows Server 2008 telepítésének befejezése után egy rendszergazda első ízben jelentkezik be a kiszolgálóra, automatikusan megjelenik a Kezdeti konfigurációs feladatok ablaka. A rendszergazda az új kiszolgáló konfigurációját a Kezdeti konfigurációs feladatok ablak parancsaival tudja véglegesíteni.

noteMegjegyzés
Ha véletlenül bezárja a Kezdeti konfigurációs feladatok ablakát, kattintson a Start menü Futtatás parancsára. A Megnyitás mezőbe írja be az oobe parancsot, majd kattintson az OK gombra vagy nyomja le az ENTER billentyűt.

  1. A Kezdeti konfigurációs feladatok ablak Számítógép adatainak megadása szakaszában kattintson a Számítógép nevének és tartományának megadása hivatkozásra.

  2. A számítógép nevének megváltoztatásához a Rendszer tulajdonságai párbeszédpanel Számítógépnév lapján kattintson a Módosítás gombra.

  3. A számítógép nevének és tagságának módosítása párbeszédpanelen adja meg a számítógép nevét, valamint annak a tartománynak vagy munkacsoportnak a nevét, amelyhez a számítógépet csatlakoztatni kívánja. Kattintson az OK gombra.

  4. A számítógépnév és a tartomány módosításának életbe léptetéséhez indítsa újra a számítógépet. Ezt akkor is elegendő megtennie, ha a Kezdeti konfigurációs feladatok összes beállításával végzett.

  5. Adja meg a kiszolgáló hálózati beállításait, például az IP-cím kérésének módját. Megadhatja például azokat a beállításokat, amelyek meghatározzák, hogyan történik az IP-cím hozzárendelése. A Kezdeti konfigurációs feladatok ablak Számítógép adatainak megadása szakaszában kattintson a Hálózatkezelés beállítása hivatkozásra.

  6. A számítógép új hálózati kapcsolatának létrehozásához a Hálózati kapcsolatok ablakban kattintson a Fájl menü Új bejövő kapcsolat parancsára.

  7. A szervezetben érvényben lévő szabályozásnak megfelelően adja meg az Automatikus frissítés és visszajelzés engedélyezése beállítást.

  8. A kiszolgáló Távoli asztal funkcióját a szervezetben érvényben lévő szabályozásnak megfelelően állítsa be.

  9. Ha nem szeretné, hogy a Kezdeti konfigurációs feladatok ablak megjelenjen a rendszergazdák minden belépésekor, akkor jelölje be a Ne jelenjen meg ez az ablak bejelentkezéskor jelölőnégyzetet, majd zárja be a Kezdeti konfigurációs feladatok ablakot.

A rendszergazda végzett a kezdeti konfigurációs feladatokkal, és a Kezdeti konfigurációs feladatok ablakát is bezárta, azonban engedélyezni szeretné az automatikus frissítési és visszajelzési szolgáltatást a Windows Server 2008 rendszert futtató számítógépen. A beállítások módosításához a Kezdeti konfigurációs feladatok újbóli futtatása helyett a Kiszolgálókezelő eszközt használja. A rendszergazda bevonja a kiszolgálót a Felhasználói élmény fokozása programba, majd engedélyezi az automatikus frissítést és a Windows hibajelentés szolgáltatást.

  1. Kattintson a Start gombra. Mutasson a Felügyeleti eszközök pontra, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. Ha nincs megnyitva, bontsa ki az Erőforrások és támogatás területet.

  3. A Felhasználói élmény fokozása program konfigurálása párbeszédpanel megnyitásához kattintson a Részvétel a Felhasználói élmény fokozása programban hivatkozásra.

  4. Jelölje be az Igen, részt szeretnék venni a Windows Server Felhasználói élmény fokozása programban választógombot. Kattintson az OK gombra.

  1. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. Ha nincs megnyitva, bontsa ki a Kiszolgáló összegzése területet.

  3. Ha nincs megnyitva, bontsa ki a Biztonsági információ területet. Kattintson a Frissítések konfigurálása hivatkozásra.

  4. A Windows Update párbeszédpanelen válassza a következő lehetőségek egyikét:

    • Ha a frissítéseket szeretné a megjelenésük után azonnal letölteni és telepíteni, válassza A frissítések automatikus telepítése lehetőséget. Ez az ajánlott beállítás.

    • A Beállítások módosítása ablak megnyitásához kattintson a Beállítások módosítása hivatkozásra. Ebben az ablakban letilthatók a frissítések, illetve engedélyezésük esetén meghatározható letöltésük és kiszolgálóra telepítésük módja.

  5. Ha a Beállítások módosítása hivatkozásra kattintva megnyitotta a Beállítások módosítása ablakot, akkor a módosítás végeztével kattintson az OK gombra.

  1. Nyissa meg a Kiszolgálókezelő eszközt. Ehhez mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. Ha nincs megnyitva, bontsa ki az Erőforrások és támogatás területet.

  3. Kattintson A Windows hibajelentés bekapcsolása hivatkozásra.

  4. A Windows hibajelentés beállítása párbeszédpanelen válasszon a következő lehetőségek közül:

    • Igen, küldjön automatikusan részletes jelentéseket

    • Igen, küldjön automatikusan összegző jelentéseket

    A további lehetőségek — Kérdezzen rá a hibajelentések küldésére minden alkalommal, amikor hiba történik és Nem szeretnék részt venni, és többet ne jelenjen meg ez a kérdés — kikapcsolják a Windows hibajelentés szolgáltatást. A Kérdezzen rá a hibajelentések küldésére minden alkalommal, amikor hiba történik beállítás esetén a rendszer csak hibák jelentkezésekor kérdezi meg, hogy küldjön-e jelentést.

  5. Kattintson az OK gombra.

A vállalat most vásárolt egy új kiszolgálót. Az új számítógépen a Terminálszolgáltatások fog futni, mert központosított hozzáférést kell biztosítania egyes alkalmazásokhoz anélkül, hogy minden egyes alkalmazottnak engedélyeznék a Távoli asztali kapcsolat használatát.

A Terminálszolgáltatások felvételéhez és konfigurálásához a rendszergazda a következőket hajtja végre.

A rendszergazda telepíti a Terminálszolgáltatások szerepkört az új számítógépre.

  1. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. A Terminálszolgáltatások szerepkör a Kiszolgálókezelő Szerepkörök hozzáadása varázslójával adható hozzá. A Szerepkörök hozzáadása varázsló Szerepkör-szolgáltatások kiválasztása lapján jelölje ki a Terminálszolgáltatások és a Terminálszolgáltatások webes elérése szerepkör-szolgáltatásokat.

    noteMegjegyzés
    A Terminálszolgáltatások webes elérése szerepkör-szolgáltatás a Web Server (IIS) szolgáltatástól és a Windows Rendszererőforrás-kezelőtől (WSRM) függ. A Kiszolgálókezelő kéri az IIS és a WSRM telepítését, ha azok még nem találhatók meg a számítógépen.

  3. A Terminálszolgáltatások telepítése során a rendszergazdának számos konfigurációs beállítást kell megadnia. A Szerepkörök hozzáadása varázsló konfigurációs lapjain adja meg a szervezet igényeinek leginkább megfelelő beállításokat. A Terminálszolgáltatások konfigurálásáról további információkkal, valamint részletes útmutatókkal a Windows Server TechCenter (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=48555) Terminálszolgáltatások lapja szolgál. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

A rendszergazda a Kiszolgálókezelő ablakában, a Terminálszolgáltatások beépülő modulok megnyitása után végezheti el a Terminálszolgáltatások kezelési feladatait.

  1. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. A hierarchiát tartalmazó ablaktáblában bontsa ki a Szerepkörök, majd a Terminálszolgáltatások csomópontot.

  3. Ha a Terminálszolgáltatások telepítve van, de a Terminálszolgáltatások beépülő moduljai és kezelőeszközei nem láthatók a hierarchiát tartalmazó ablaktáblában, akkor zárja be és indítsa újra a Kiszolgálókezelő konzolt.

  4. A megfelelő hivatkozásokra kattintva nyissa meg a Terminálszolgáltatások konfigurálása, majd a Terminálszolgáltatások kezelője beépülő modulokat.

  5. Ha még nincsenek megnyitva, a Terminálszolgáltatások kezdőlapján bontsa ki az Összegzés, majd a Rendszerszolgáltatások területet.

  6. A Terminálszolgáltatások szolgáltatás leállításához majd újraindításához a Rendszerszolgáltatások területen kattintson a Leállítás, majd az Újraindítás hivatkozásra.

  7. A Kiszolgálókezelő hierarchiát tartalmazó ablaktáblájában bontsa ki a Diagnosztika csomópontot.

  8. Bontsa ki az Eseménynapló, az Egyéni nézetek, majd a Kiszolgálói szerepkörök csomópontot.

  9. Ha a Terminálszolgáltatások nem jelenik meg a Kiszolgálói szerepkörök gyermekobjektumaként, akkor az F5 billentyű lenyomásával frissítse a Kiszolgálókezelő konzolt. Ha a Terminálszolgáltatások ezután sem látható, zárja be és indítsa újra a Kiszolgálókezelő konzolt.

  10. Az új eseményüzenetek megtekintéséhez nyomja le az F5 billentyűt vagy kattintson a jobb gombbal az Eseménynapló csomópontra, majd kattintson a Frissítés parancsra. Tanulmányozza a Terminálszolgáltatások tájékoztató, figyelmeztető és kritikus üzeneteit, tekintse meg az eseménytulajdonságokat, és módosítsa az eseményszűrők beállításait.

Néhány hónap elteltével a rendszergazda egy jóval nagyobb teljesítményű számítógépre szeretné telepíteni a Terminálszolgáltatások szolgáltatást, és ezzel egyidejűleg teljesen el kívánja távolítani azt arról a kiszolgálóról, amelyen addig futott.

  1. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. Ha nincs megnyitva, nyissa meg a Szerepkörök összegzése területet.

  3. Kattintson a Szerepkörök eltávolítása hivatkozásra.

  4. A Szerepkörök eltávolítása varázslóKiszolgálói szerepkörök eltávolítása lapján törölje a jelet a Terminálszolgáltatások jelölőnégyzetéből. Kattintson a Tovább gombra.

  5. Az Eltávolítandók megerősítése lapon hagyja jóvá a Terminálszolgáltatások eltávolítását. Ehhez kattintson az Eltávolítás gombra.

A rendszergazda a Windows Server 2008 rendszer Server Core telepítését végzi el, majd a kiszolgálóra telepíti a Nyomtatószolgáltatások szerepkört. Később távolról szeretné kezelni a kiszolgálót egy másik számítógépről, amelyen a Windows Server 2008 rendszer teljes telepítésű példánya fut.

A rendszergazda telepíti a Távoli kiszolgálófelügyeleti eszközök szolgáltatást annak érdekében, hogy a Nyomtatószolgáltatások szerepkört távolról kezelhesse egy, a Windows Server 2008 rendszer teljes telepítésű példányát futtató számítógépről.

  1. Nyissa meg a Kiszolgálókezelő eszközt. Ehhez mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra. A Kiszolgálókezelő kezdőlapjának Szolgáltatások összegzése területén kattintson a Szolgáltatás hozzáadása hivatkozásra.

  2. A Szolgáltatások hozzáadása varázsló Szolgáltatások kiválasztása lapján bontsa ki a Távoli kiszolgáló felügyeleti eszközei csomópontot.

  3. Bontsa ki a Szerepkör-felügyeleti eszközök csomópontot, majd jelölje ki A nyomtatószolgáltatások eszközei elemet.

    noteMegjegyzés
    A Távoli kiszolgálófelügyeleti eszközök telepítésével nem telepít szerepköröket, szerepkör-szolgáltatásokat vagy szolgáltatásokat a számítógépre. A telepítés során minden, a Távoli kiszolgálófelügyeleti eszközök csomagban kijelölt szerepkörhöz, szerepkör-szolgáltatáshoz, vagy szolgáltatáshoz csak a távoli számítógépekre telepített adott szerepkörök, szerepkör-szolgáltatások vagy szolgáltatások felügyeleti feladatainak elvégzéséhez szükséges kezelőeszközöket és beépülő modulokat telepíti.

  4. Kattintson a Tovább, majd a Telepítés gombra.

  5. A telepítés befejezése után zárja be a varázslót.

A távoli nyomtatókiszolgáló kezeléséhez és a hálózaton történő megjelenésének biztosításához a rendszergazda újraindítja a nyomtatásisor-kezelő szolgáltatást a Windows Server 2008 rendszer Server Core változatát futtató számítógépen. A nyomtatásisor-kezelő szolgáltatások Nyomtatószolgáltatások szerepkört futtató számítógépen történő újraindításához írja be a következő parancsokat a parancssorba: net stop spooler, majd net start spooler.

A rendszergazda a nyomtatásisor-kezelő szolgáltatás újraindítása után a Windows Server 2008 rendszer teljes telepítésű példányát futtató számítógépről távolról kezelheti a Nyomtatószolgáltatások szerepkört.

  1. A Nyomtatáskezelő beépülő modul megnyitásához kattintson a Start gombra, mutasson a Felügyeleti eszközök pontra, majd kattintson a Nyomtatáskezelő parancsra.

  2. Kattintson a jobb gombbal a hierarchiát tartalmazó ablaktábla felső részén található Nyomtatáskezelő csomópontra, majd kattintson a Kiszolgálók hozzáadása/eltávolítása parancsra.

  3. Adja meg vagy tallózással keresse meg a Nyomtatószolgáltatások szerepkört futtató kiszolgáló nevét.

  4. Kattintson az OK gombra.

A rendszergazda később úgy dönt, hogy a Nyomtatószolgáltatások szerepkört ne lehessen többé arról a számítógépről kezelni. Ennek érdekében a Windows Server 2008 rendszer teljes telepítésű példányát futtató számítógépen eltávolítja a Nyomtatószolgáltatások szerepkör távfelügyeleti eszközeit.

  1. Nyissa meg a Kiszolgálókezelő eszközt. Ehhez mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra. A Kiszolgálókezelő kezdőlapjának Szolgáltatások összegzése területén kattintson a Szolgáltatások eltávolítása hivatkozásra.

  2. A Szolgáltatások eltávolítása varázsló Szolgáltatások kiválasztása lapján bontsa ki a Távoli kiszolgáló felügyeleti eszközei, majd a Szerepkör-felügyeleti eszközök csomópontot.

  3. Törölje a jelet A nyomtatószolgáltatások eszközei jelölőnégyzetéből. Kattintson a Tovább gombra.

  4. Az Eltávolítandók megerősítése lapon kattintson az Eltávolítás gombra.

    noteMegjegyzés
    A Távoli kiszolgálófelügyeleti eszközök eltávolításával nem távolít el szerepköröket, szerepkör-szolgáltatásokat vagy szolgáltatásokat a számítógépről. Az eltávolítás során minden, a Távoli kiszolgálófelügyeleti eszközök csomagban kijelölt szerepkör, szerepkör-szolgáltatás, vagy szolgáltatás esetén csak a távoli számítógépre telepített adott szerepkör, szerepkör-szolgáltatás, vagy szolgáltatás felügyeleti feladatainak elvégzéséhez szükséges kezelőeszközöket és beépülő modulokat távolítja el.

  5. Az eltávolítás befejezése után zárja be a varázslót.

A vállalat új kiszolgálót vásárolt. Ez a számítógép a műszaki osztály számára fogja futtatni a Nyomtatószolgáltatások szerepkör-szolgáltatást. A Windows Server 2008 rendszer telepítése és a kezdeti konfigurációs feladatok elvégzése után a rendszergazda a Kiszolgálókezelő parancssorával felveszi a kiszolgálóra a Nyomtatószolgáltatások szerepkört.

A rendszergazda a helyi számítógép bármely könyvtárából futtathatja a Kiszolgálókezelő parancssorát, és felveheti a Nyomtatószolgáltatások szerepkört. Elsőként csak a Nyomtatókiszolgáló szerepkör-szolgáltatást veszi fel, majd később úgy dönt, hogy az LPD szolgáltatás és az Internetes nyomtatás szolgáltatás szerepkör-szolgáltatásokat is hozzáadja.

noteMegjegyzés
A Kiszolgálókezelő parancsai esetében a kis- és nagybetűs írásmódnak nincs jelentősége.

  1. Nyisson meg egy parancssorablakot emelt szintű jogosultságokkal. Ehhez kattintson a jobb gombbal a Parancssor végrehajtható fájljára vagy a Start menü Parancssor elemére, majd kattintson a Futtatás rendszergazdaként parancsra.

  2. A parancssorba írja be a következőt, majd nyomja le az ENTER billentyűt:

    ServerManagerCmd.exe -install Print-Server

    noteMegjegyzés
    A ServerManagerCmd.exe alkalmazás automatikusan telepíti az összes szükséges szerepkört, szerepkör-szolgáltatást és szolgáltatást. Ebben az esetben a Kiszolgálókezelő automatikusan telepíti a Web Server (IIS) és a Windows folyamataktiválási szolgáltatásokat.

  3. A telepítés befejezésekor a következő üzenet jelenik meg a parancssorablakban:

    Siker: A telepítés sikerült.

  4. Annak ellenőrzéséhez, hogy a Nyomtatószolgáltatások nyomtatókiszolgálói szerepkör-szolgáltatásának telepítése megtörtént-e, írja be a parancssorba a következő parancsot:

    ServerManagerCmd.exe -query

    Ellenőrizze, hogy a -query parancs eredménylistájában a Nyomtatószolgáltatások és a Nyomtatókiszolgáló gyermekobjektuma be van-e jelölve és ki van-e emelve. Győződjön meg arról is, hogy a Nyomtatószolgáltatások más szerepkör-szolgáltatásai nincsenek bejelölve.

  5. A parancssorba írja be a következőt, majd nyomja le az ENTER billentyűt:

    ServerManagerCmd.exe -install Print-Internet Print-LPD-Service

    noteMegjegyzés
    A további szerepkör-szolgáltatások egyenként is telepíthetők, illetve az
    –allSubFeatures kapcsolóval egy szerepkör vagy szolgáltatás összes gyermekeleme egyszerre telepíthető. A Kiszolgálókezelő automatikusan átlépi azokat az elemeket, amelyek már telepítve vannak a számítógépre; ebben az esetben ilyen a Nyomtatókiszolgáló szerepkör-szolgáltatás.

  6. A telepítés befejezésekor a következő üzenet jelenik meg a parancssorablakban:

    Siker: A telepítés sikerült.

  7. Annak ellenőrzéséhez, hogy az LPD szolgáltatás és az Internetes nyomtatás szolgáltatás szerepkör-szolgáltatások telepítése megtörtént-e, írja be a parancssorba a következő parancsot:

    ServerManagerCmd.exe -query

    Ellenőrizze, hogy a -query parancs eredménylistájában a Nyomtatószolgáltatások és annak összes szerepkör-szolgáltatása be van-e jelölve és ki van-e emelve.

Néhány nap elteltével a rendszergazda úgy dönt, hogy a UNIX-alapú számítógépek nyomtatási igényeinek kiszolgálását egy másik számítógépre bízza, ezért az eddig használt számítógépről eltávolítja az LPD szolgáltatást. Az eddig használt számítógépet azonban a Nyomtatókiszolgáló szerepkör-szolgáltatás megtartásával alapvető nyomtatókiszolgálóként továbbra is üzemeltetni kívánja. Az LPD szolgáltatás eltávolítását a Kiszolgálókezelő parancssorából végzi el.

  1. Ha nincs még megnyitva parancssorablak, nyisson meg egyet emelt szintű jogosultságokkal. Ehhez kattintson a jobb gombbal a Parancssor végrehajtható fájljára vagy a Start menü Parancssor elemére, majd kattintson a Futtatás rendszergazdaként parancsra.

  2. A parancssorba írja be a következőt, majd nyomja le az ENTER billentyűt:

    ServerManagerCmd.exe -remove Print-LPD-Service -restart

    A -restart kapcsoló használata azt eredményezi, hogy amennyiben az eltávolított szoftver igényli, a számítógép automatikusan újraindul az eltávolítás befejeztével. Ebben a példában az LPD szolgáltatás teljes eltávolításához szükség van a kiszolgáló újraindítására.

  3. Annak ellenőrzéséhez, hogy valóban megtörtént-e az LPD szolgáltatás eltávolítása, írja be a parancssorba a következő parancsot:

    ServerManagerCmd.exe -query

    Győződjön meg arról, hogy a lekérdezés eredménylistájában a Nyomtatószolgáltatások elem be van jelölve és ki van emelve, az LPD szolgáltatás pedig nincs.

Néhány hónappal később a rendszergazda áthelyezi az alapvető nyomtatási szolgáltatásokat egy másik kiszolgálóra, így az eddig használt kiszolgáló más célra felhasználható. A rendszergazda a parancssorból végzi el a Nyomtatószolgáltatások szerepkör teljes eltávolítását.

  1. Ha nincs még megnyitva parancssorablak, nyisson meg egyet emelt szintű jogosultságokkal. Ehhez kattintson a jobb gombbal a Parancssor végrehajtható fájljára vagy a Start menü Parancssor elemére, majd kattintson a Futtatás rendszergazdaként parancsra.

  2. A parancssorba írja be a következőt, majd nyomja le az ENTER billentyűt:

    ServerManagerCmd.exe -remove Print-Services -restart

    A -restart kapcsoló használata azt eredményezi, hogy amennyiben az eltávolított szoftver igényli, a számítógép automatikusan újraindul az eltávolítás befejeztével. Ebben a példában a Nyomtatószolgáltatások eltávolításához nincs szükség a kiszolgáló újraindítására.

  3. Annak ellenőrzéséhez, hogy valóban megtörtént-e a Nyomtatószolgáltatások eltávolítása, írja be a parancssorba a következő parancsot:

    ServerManagerCmd.exe -query

    Győződjön meg arról, hogy a lekérdezés eredménylistájában a Nyomtatószolgáltatások elem nincs bejelölve és kiemelve.

noteMegjegyzés
A függőségek miatt telepített szerepek, szerepszolgáltatások vagy funkciók, például a Web Server (IIS) vagy a Windows folyamataktiválási szolgáltatás, nem kerülnek eltávolításra a Nyomtatószolgáltatások eltávolításakor.

A rendszergazda a vállalat alkalmazottai közötti fájlmegosztás elősegítésére elosztott fájlrendszerbeli névtér létrehozását határozta el. Mivel a kiszolgálón, amelyen jelenleg a Fájlszolgáltatások fut, fontos adatok találhatók, a kiszolgálóról biztonsági másolatot kell készíteni a Windows Server biztonsági másolat segédprogrammal.

noteMegjegyzés
A Kiszolgálókezelő teljes parancssori sémájáról a Microsoft webhelyén (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=81203) tájékozódhat. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

A Fájlszolgáltatások szerepkör és a Windows Server biztonsági másolat alfunkció kiszolgálóra történő felvételéhez a rendszergazda létrehoz egy, a Kiszolgálókezelő parancssorával használható XML-válaszfájlt.

  1. Hozza létre az alábbi válaszfájlt a Kiszolgálókezelő parancssorához, és mentse azt XML-dokumentumként egy tetszőleges helyre:

    <?xml version="1.0" encoding="utf-8" ?> <ServerManagerConfiguration Action="Install" xmlns="http://schemas.microsoft.com/sdm/Windows/ServerManager/Configuration/2007/1" xmlns:xs="http://www.w3.org/2001/XMLSchema"> <RoleService Id="FS-DFS-Namespace" /> <Feature Id="Backup" />
    
    noteMegjegyzés
    Bár ez a válaszfájl csak a Fájlszolgáltatások egyetlen szerepkör-szolgáltatását, az Elosztott fájlrendszerbeli névteret telepíti, a rendszer a Fájlszolgáltatások szerepkört is telepíti.

  2. Ha nincs még megnyitva parancssorablak, nyisson meg egyet emelt szintű jogosultságokkal. Ehhez kattintson a jobb gombbal a Parancssor végrehajtható fájljára vagy a Start menü Parancssor elemére, majd kattintson a Futtatás rendszergazdaként parancsra.

  3. A parancssorba írja be a következőt, majd nyomja le az ENTER billentyűt:

    ServerManagerCmd.exe -inputPath < válaszfájl .xml> -whatIf -restart

    A válaszfájl helyőrző az előző lépésben létrehozott XML-válaszfájl elérési útját és nevét jelöli. A -whatIf paraméter hatására a rendszer megjelenít egy listát, amely a paranccsal telepített valamennyi szoftvert tartalmazza, így a függő szerepek, szerepszolgáltatások és funkciók is szerepelnek rajta.

    A -restart kapcsoló használata azt eredményezi, hogy amennyiben a telepített szoftverek igénylik,a számítógép automatikusan újraindul a telepítés befejeztével. Ebben a példában a Windows Server biztonsági másolat telepítéséhez szükség van a kiszolgáló újraindítására.

  4. A telepítés befejezésekor a következő üzenet jelenik meg a parancssorablakban:

    Siker: A telepítés sikerült.

  5. Nyissa meg a Kiszolgálókezelő konzolt. Ehhez mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  6. Ellenőrizze, hogy telepítve van-e a Fájlszolgáltatások szerepkör és az Elosztott fájlrendszerbeli névterek szerepkör-szolgáltatás, valamint a Windows Server biztonsági másolat szolgáltatásainak Windows Server biztonsági másolat alfunkciója.

Az Elosztott fájlrendszerbeli névterek és a Windows Server biztonsági másolat telepítése után a rendszergazda a Kiszolgálókezelő Fájlszolgáltatások és Windows Server biztonsági másolat eszközeivel kezelheti a kiszolgálót.

  1. Készítsen biztonsági másolatot a kiszolgálóról. Ennek menetéről a Windows Server biztonsági másolat szolgáltatásainak súgójában tájékozódhat.

  2. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  3. A Fájlszolgáltatások szerepkör-kezelési kezdőlapjának megjelenítéséhez a Kiszolgálókezelő hierarchiát tartalmazó ablaktáblájában bontsa ki a Szerepkörök csomópontot, majd jelölje ki a Fájlszolgáltatások elemet.

  4. Tekintse meg a Fájlszolgáltatások szerepkörrel kapcsolatos eseményüzeneteket és szolgáltatásokat. Bontsa ki a hierarchiát tartalmazó ablaktábla Fájlszolgáltatások csomópontját.

  5. Az Elosztott fájlrendszer kezelése beépülő modul megnyitásához jelölje ki az Elosztott fájlrendszer kezelése csomópontot. Vegyen fel, módosítson vagy távolítson el névtereket. A varázsló lépéseit végrehajtva vegyen fel új replikációs csoportot.

Hat hónappal később a rendszergazda ezt a számítógépet másik kiszolgálói szerepkör futtatására szeretné használni. Ezért a számítógépre telepített szerepek, szerepszolgáltatások és funkciók eltávolítása érdekében módosítja a válaszfájlt. Ehhez a fájlban az –install paramétert a –remove paraméterre módosítja. A parancs végére a -whatIf paramétert helyezi el, hogy a paranccsal eltávolított szerepek, szerepszolgáltatások és funkciók teljes listája megjelenjen.

  1. Hozza létre az alábbi válaszfájlt a Kiszolgálókezelő parancssorához, és mentse azt XML-dokumentumként egy tetszőleges helyre:

    <?xml version="1.0" encoding="utf-8" ?> <ServerManagerConfiguration Action="Remove" xmlns="http://schemas.microsoft.com/sdm/Windows/ServerManager/Configuration/2007/1" xmlns:xs="http://www.w3.org/2001/XMLSchema"> <RoleService Id="FS-DFS-Namespace" /> <Feature Id="Backup-Features" />
    
  2. Ha nincs még megnyitva parancssorablak, nyisson meg egyet emelt szintű jogosultságokkal. Ehhez kattintson a jobb gombbal a Parancssor végrehajtható fájljára vagy a Start menü Parancssor elemére, majd kattintson a Futtatás rendszergazdaként parancsra.

  3. A parancssorba írja be a következőt, majd nyomja le az ENTER billentyűt:

    ServerManagerCmd.exe -inputPath < válaszfájl .xml> -whatIf -restart

    A válaszfájl helyőrző az előző lépésben létrehozott XML-válaszfájl elérési útját és nevét jelöli. A -whatIf paraméter hatására a rendszer megjelenít egy listát, amely a paranccsal eltávolított valamennyi szoftvert tartalmazza, így a függő szerepek, szerepszolgáltatások és funkciók is szerepelnek rajta.

    A -restart kapcsoló használata azt eredményezi, hogy amennyiben a telepített szoftverek igénylik,a számítógép automatikusan újraindul a telepítés befejeztével.

  4. Az eltávolítás befejezésekor a következő üzenet jelenik meg a parancssorablakban:

    Siker: Az eltávolítás sikerült.

  5. Nyissa meg a Kiszolgálókezelő konzolt. Ehhez mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  6. Győződjön meg arról, hogy a Fájlszolgáltatások szerepkör és a Windows Server biztonsági másolat már nincs telepítve a számítógépre.

A vállalat a Hyper-V™ segítségével virtuális gépeket szeretne futtatni. A rendszergazda telepíti a Hyper-V szerepkört a számítógépre, majd a Kiszolgálókezelő beépülő moduljaival kezeli azt.

ImportantFontos
A Hyper-V használatát tartalmazó alapeset csak a Windows Server 2008 rendszer 64 bites kiadásait futtató és a virtualizálást processzorszinten támogató számítógépekre alkalmazható. A Hyper-V rendszer hardverkövetelményeivel bővebben a Hyper-V részletes útmutatója foglalkozik a Windows Server TechCenter (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=98822) webhelyen. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.) Az ezen alapesetnél leírt feladatok bármelyikének végrehajtása előtt kifejezetten ajánlott a hardverkövetelmények áttekintése.

A rendszergazda első feladata a Hyper-V két frissítési csomagjának telepítése. A frissítések után telepíthető a Hyper-V a Kiszolgálókezelő segítségével.

  1. A Hyper-V Kiszolgálókezelő használatával történő telepítésének lehetővé tétele érdekében kattintson duplán a %windir%\WSV helyen található alábbi két frissítési csomagra:

    • Windows6.0-KB939854-x64.msu

    • Windows6.0-KB939853-x64.msu

  2. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  3. A Szerepkörök összegzése területen kattintson a Szerepkör hozzáadása hivatkozásra.

  4. A Szerepkörök hozzáadása varázsló Kiszolgálói szerepkörök kiválasztása lapján jelölje ki a következőt: Hyper-V.

  5. Hajtsa végre a Szerepkörök hozzáadása varázsló további lépéseit. A Hyper-V konfigurációs lapjairól és beállításairól a Hyper-V részletes útmutatója szolgál bővebb információval a Windows Server TechCenter (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=98822) webhelyen. (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

A Hyper-V telepítése után a rendszergazda a Kiszolgálókezelő beépülő moduljaival végzi a szerepkör kezelését.

  1. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. A hierarchiát tartalmazó ablaktáblában bontsa ki a Szerepkörök, majd a Windows Server virtualizálás csomópontot.

  3. Ha a Hyper-V telepítése már megtörtént, de a Hyper-V beépülő moduljai és kezelőeszközei nem láthatók a hierarchiát tartalmazó ablaktáblában, akkor a Kiszolgálókezelő ablakának frissítéséhez nyomja le az F5 billentyűt az ablak aktív állapotában.

Néhány hónap elteltével a vállalatnak nincs többé szüksége több operációs rendszert futtató virtuális gépként erre a kiszolgálóra, ezért a rendszergazda eltávolítja a Hyper-V szerepkört.

  1. Ha a Kiszolgálókezelő nem fut, az elindításához mutasson a Start menü Felügyeleti eszközök pontjára, majd kattintson a Kiszolgálókezelő parancsra.

  2. Ha még nincs megnyitva, nyissa meg a Szerepkörök összegzése területet. Kattintson a Szerepkörök eltávolítása hivatkozásra.

  3. A Szerepkörök eltávolítása varázsló Kiszolgálói szerepkörök eltávolítása lapján törölje a jelet a Windows Server virtualizálás jelölőnégyzetből. Kattintson a Tovább gombra.

  4. Az Eltávolítandók megerősítése lapon hagyja jóvá a Hyper-V eltávolítását. Ehhez kattintson az Eltávolítás gombra.

  5. Annak ellenőrzéséhez, hogy valóban megtörtént-e a Hyper-V eltávolítása, frissítse a Kiszolgálókezelő ablakát, és tekintse meg a Szerepkörök összegzése területet.

  • Kiszolgálókezelő a Windows Server TechCenter (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=48541) webhelyen (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

  • Kiszolgálókezelő technikai áttekintése (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=85101) (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

  • Kiszolgálókezelő parancssori sémája (http://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=81203) (Előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg.)

Hasznos volt ez az oldal?
(Még 1500 karaktert írhat)
Köszönjük a visszajelzését

Közösségi tartalom

Hozzáadás
Megjelenítés:
© 2015 Microsoft