A Microsoft számú biztonsági közleménye MS07-007 - Fontos

A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás biztonsági rése jogok kiterjesztését teheti lehetővé (927802)

Közzétéve: 2007. február 13.

Összefoglalás

A dokumentum célközönsége: Microsoft Windows rendszert használó ügyfelek

A biztonsági rés hatása: Jogosultság illetéktelen megszerzése

Súlyosság maximális foka :Fontos

Javaslat: A frissítést célszerű mihamarabb telepíteni.

Felváltott biztonsági frissítések: Nincsenek

A telepítés által okozott problémák: Nincsenek

Érintett szoftverek:

Nem veszélyeztetett szoftverek:

  • Microsoft Windows 2000 Service Pack 4
  • Microsoft Windows XP Professional x64 Edition
  • Microsoft Windows Server 2003 és Microsoft Windows Server 2003 Service Pack 1
  • Microsoft Windows Server 2003 Itanium alapú rendszerekhez és Microsoft Windows Server 2003 SP1 rendszerrel Itanium alapú rendszerekhez
  • Microsoft Windows Server 2003 x64 Edition
  • Windows Vista

A Microsoft teszteléssel állapította meg a fent említett szoftverek egyes verzióinak érintettségét. Elképzelhető, hogy a szoftver egyéb verzióihoz már nem jár támogatás a biztonsági frissítések terén vagy érintettségük nem egyértelmű. Az egyes termékek és azok verzióinak támogatási időszakáról a Microsoft termékek terméktámogatási időszakát ismertető webhelyen talál felvilágosítást.

Általános tudnivalók

Összefoglalás:

A tárgyalt frissítés egy újonnan felfedezett, közvetlenül a Microsoftnak jelzett biztonsági rést szüntet meg. A biztonsági rést a közlemény „A biztonsági rés részletes ismertetése” című szakasza ismerteti.

Ha egy támadó kihasználja a biztonsági rést, teljes mértékben átveheti a rendszer irányítását. Ezt követően programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

Javasoljuk, hogy a biztonsági frissítést a lehető leghamarabb telepítse.

A súlyosság maximális foka és a biztonsági rés azonosítója:

A biztonsági rés azonosítójaA biztonsági rés hatásaWindows XP Service Pack 2
A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás biztonsági rése - CVE-2007-0210Jogosultság illetéktelen megszerzéseFontos

Ez a minősítés a biztonsági rés által érintett rendszerek típusain, a tipikus telepítési környezeteken, valamint a biztonsági rés kihasználásával az adott rendszerekben elérhető hatáson alapul.

A Microsoft Windows XP Home Edition Service Pack 1 és Service Pack 1a, Windows XP Media Center Edition 2002 Service Pack 1, Windows XP Media Center Edition 2004 Service Pack 1, Windows XP Professional Service Pack 1 és Service Pack 1a és a Windows XP Tablet PC Edition Service Pack 1 rendszerek meghosszabbított biztonsági frissítési támogatási időszaka 2006. október 10-én lejárt. Még mindig ilyen operációs rendszer használok; mi a teendő?
A Windows XP (összes verzió) Service Pack 1 rendszer támogatási időszaka végéhez ért. A fenti operációs rendszerek felhasználóinak azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott verziójú operációs rendszerre. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek időszakáról, keresse fel a Microsoft támogatási időszakokkal foglalkozó webhelyét. Ha többet szeretne tudni az ilyen rendszerek biztonsági frissítéseire vonatkozó meghosszabbított terméktámogatási időszakokról, keresse fel a Microsoft terméktámogatási szolgálatának webhelyét.

A biztonsági frissítésekre vonatkozó meghosszabbított terméktámogatás a Microsoft Windows 98, Windows 98 Second Edition és Windows Millennium Edition operációs rendszerekhez 2006. július 11-én lejárt. Ha még mindig a fenti operációs rendszerek egyikét használom, mit kell tennem?
A Windows 98, Windows 98 Second Edition és Windows Millennium Edition operációs rendszer támogatási életciklusa végére ért. A fenti operációs rendszerek felhasználóinak azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott verziójú operációs rendszerre. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek időszakáról, keresse fel a Microsoft támogatási időszakokkal foglalkozó webhelyét. Ha többet szeretne tudni az ilyen rendszerek biztonsági frissítéseire vonatkozó meghosszabbított terméktámogatási időszakokról, keresse fel a Microsoft terméktámogatási szolgálatának webhelyét.

A biztonsági frissítésekre vonatkozó meghosszabbított terméktámogatás a Microsoft Windows NT Workstation 4.0 Service Pack 6a és Windows 2000 Service Pack 2 operációs rendszerhez 2004. június 30-án lejárt. A biztonsági frissítésekre vonatkozó meghosszabbított terméktámogatás a Microsoft Windows NT Server 4.0 Service Pack 6a operációs rendszerhez 2004. december 31-én lejárt. A biztonsági frissítésekre vonatkozó meghosszabbított terméktámogatás a Microsoft Windows 2000 Service Pack 3 rendszerhez 2005. június 30-án lejárt. Ha még mindig a fenti operációs rendszerek egyikét használom, mit kell tennem?
A Windows NT Workstation 4.0 Service Pack 6a, Windows NT Server 4.0 Service Pack 6a, Windows 2000 Service Pack 2 és a Windows 2000 Service Pack 3 operációs rendszer támogatási életciklusa végére ért. A fenti operációs rendszerek felhasználóinak azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott verziójú operációs rendszerre. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek időszakáról, keresse fel a Microsoft támogatási időszakokkal foglalkozó webhelyét. Ha többet szeretne tudni az ilyen rendszerek biztonsági frissítéseire vonatkozó meghosszabbított terméktámogatási időszakokról, keresse fel a Microsoft terméktámogatási szolgálatának webhelyét.

Azok az ügyfelek, akik további támogatást igényelnek ezekhez a termékekhez, a támogatási lehetőségekről érdeklődjenek a Microsoft ügyfélkapcsolati képviselőjétől, a műszaki kapcsolattartó menedzsertől vagy a Microsoft megfelelő partnerképviseletétől. Alliance, Premier vagy Authorized szerződéssel rendelkező felhasználóink forduljanak a Microsoft helyi értékesítési irodájához. A kapcsolattartói adatokért keresse fel a Microsoft Worldwide webhelyet, válasszon egy országot a legördülő listából, majd a Go (Indítás) gombra kattintva jelenítse meg a terméktámogatási szolgálat telefonszámait. Telefonáláskor keresse a helyi értékesítési menedzsert. További információ: Windows operációs rendszerek terméktámogatási időszakával kapcsolatos, gyakran ismételt kérdések.

További információkat a Windows operációs rendszerekkel kapcsolatos gyakran ismételt kérdések között talál.

A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel megállapítható, hogy szükség van-e erre a frissítésre?
A következő táblázat a biztonsági frissítés MBSA észlelési jellemzőit foglalja össze.

TermékMBSA 1.2.1MBSA 2.0
Microsoft Windows XP Service Pack 2IgenIgen

Az MBSA-eszközről a további tudnivalókat az MBSA webhelyén találja. A Microsoft Update és az MBSA 2.0 által jelenleg nem észlelt programokkal kapcsolatban olvassa el a Microsoft Tudásbázis 895660 számú cikkét.

Részletes információt a Microsoft Tudásbázis 910723. számú cikkében talál.

Használhatom a Systems Management Server (SMS) eszközt a szükséges frissítések meghatározásához?
A következő táblázat a biztonsági frissítés SMS-észlelési jellemzőit foglalja össze.

TermékSMS 2.0SMS 2003
Microsoft Windows XP Service Pack 2IgenIgen

Az SMS 2.0 és az SMS 2003 Software Update Services (SUS) Feature Pack felhasználhatja az MBSA 1.2.1 az észlelésre, így az SMS-re is érvényesek az MBSA vonatkozásában korábban ismertetett felismerési korlátozások.

Az SMS 2.0 esetében a Security Update Inventory Tool (SUIT) mappában foglaló SMS SUS Feature Pack lehetőséget az SMS felhasználhatja biztonsági frissítések keresésére. SMS SUIT az MBSA 1.2.1 motorját használja a felderítéshez. A SUIT-szolgáltatás részletes ismertetése ezen a Microsoft webhelyen található. A SUIT korlátozásairól bővebben a Microsoft Tudásbázis 306460. cikkében olvashat. Az SMS SUS Feature Pack tartalmazza a Microsoft Office Inventory Tool eszközt a Microsoft Office alkalmazásokhoz szükséges frissítések felderítéséhez.

Az SMS 2003 esetében az SMS 2003 Inventory Tool (ITMU) eszköz az SMS-funkció által alkalmazható a Microsoft Update által felajánlott és a Windows Server Update Services által támogatott biztonsági frissítések észlelésére. Az SMS 2003 termékcsaládról további információt talál a Microsoft webhelyén:. Az SMS 2003 viszont a Microsoft Office Inventory Tool segítségével a Microsoft Office összetevőinek frissítési igényeit is meg tudja állapítani.

Az SMS-eszközről az SMS webhelyén talál tájékoztatást.

Részletes információt a Microsoft Tudásbázis 910723. számú cikkében talál.

A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás biztonsági rése - CVE-2007-0210

Az SP2 szervizcsomaggal ellátott Windows XP rendszerben a Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás alkalmazásindítási módja miatt jogok kiterjesztését lehetővé tévő biztonsági rés található. A biztonsági rés révén a bejelentkezett felhasználók teljes mértékben átvehetik a rendszer vezérlését.

A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás biztonsági résének - CVE-2007-0210 - súlyosságát enyhítő tényezők

  • A támadónak a biztonsági rés kihasználásához érvényes bejelentkezési adatokkal kell rendelkeznie, és képesnek kell lennie helyileg bejelentkezni a rendszerbe. Névtelen felhasználók nem tudják távolról kiaknázni ezt a biztonsági rést.

Lehetséges megoldások a Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás biztonsági résének - CVE-2007-0210 - kiküszöbölésére

A Microsoft az alábbi megoldásokat tesztelte. Jóllehet ezek a megoldások magát a biztonsági rést nem szüntetik meg, segítenek kivédeni az ismert támadási módszereket. Ha egy megoldási javaslat csökkenti a funkcionalitást, azt a következő fejezetben jelezzük.

  • Kapcsolja ki a Windows képbevitel (WIA) szolgáltatást

    A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás kikapcsolásával megvédheti az érintett rendszert a biztonsági rés kihasználására irányuló kísérletekkel szemben. A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatást a következőképpen kapcsolhatja ki:

    1. Kattintson a Start menü Vezérlőpult elemére.Másik megoldásként mutasson a Beállítások pontra, majd kattintson a Vezérlőpult elemre.
    2. Kattintson duplán a Felügyeleti eszközök ikonra.
    3. Kattintson duplán a Szolgáltatások elemre.
    4. Kattintson duplán a Windows képbevitel (WIA) elemre.
    5. Az Indítási típus listában válassza a Letiltva lehetőséget.
    6. Kattintson a Stop, majd az OK gombra.

    A Windows képbevitel (WIA) szolgáltatást úgy is leállíthatja és letilthatja, hogy a parancssorba a következő parancsot írja be:

    sc stop stisvc & sc config stisvc start= disabled

    A megoldás hatása: Ha kikapcsolja a Windows képbevitel (WIA) szolgáltatást, elképzelhető, hogy számos digitális képfeldolgozó eszközzel köztük képolvasókkal és digitális fényképezőgépekkel a rendszer nem képes majd kommunikálni. Emiatt javasoljuk, hogy ezt a megoldást csak olyan rendszerek esetén alkalmazza, amelyek nem kommunikálnak digitális képkezelő eszközökkel.

Gyakran feltett kérdések a Windows képbevitel (WIA) szolgáltatás biztonsági résével - CVE-2007-0210 - kapcsolatban

Mire terjed ki a biztonsági rés hatása? 
A probléma illetéktelen jogosultságok megszerzéséhez vezethet. Ha egy támadó kihasználja a biztonsági rést, teljes mértékben átveheti a rendszer irányítását. Ezt követően programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A biztonsági rés kihasználásához a támadónak be kell jelentkezni a rendszerbe, és képesnek kell lennie programok futtatására.

Mi okozza a biztonsági rést?
A Windows képbeviteli szolgáltatásában található ellenőrizetlen puffer.

A Windows képbeviteli szolgáltatás (WIA) bemutatása
A Windows képbeviteli szolgáltatás (WIA) lehetővé teszi a különféle képkezelő programok, például Microsoft Picture It! 2000, Kodak Imaging vagy az Adobe Photoshop számára, hogy képkezelő eszközökkel, digitális fényképezőgépekkel és képolvasókkal kommunikálhassanak. A Windows képbeviteli szolgáltatással digitális fényképezőgépek, alapfunkciójú és speciális képolvasók is használhatóak, továbbá lehetővé teszi állóképek beolvasását IEEE 1394-szabvány szerinti digitális videokamerákról és USB-csatlakozáson keresztül működő webkamerákról.

Mire használhatja a biztonsági rést a támadó?
A biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti a megtámadott rendszer vezérlését.

Hogyan használhatja ki a támadó a biztonsági rést?
A biztonsági rés kihasználásához a támadónak először be kell jelentkeznie a rendszerbe, majd egy olyan, kifejezetten e célra készített programot kell futtatnia, mely képes a biztonsági rés kihasználására, és ily módon a támadó teljes mértékben átveheti a megtámadott rendszer vezérlését.

Mely rendszerekre jelenti a legnagyobb veszélyt a biztonsági rés?
A biztonsági rés a A Windows XP Service Pack 2 rendszereket fenyegeti.

Kihasználható a biztonsági rés az interneten keresztül?
Nem. A támadónak be kell tudnia jelentkezni a támadásra kiszemelt rendszerbe.

Mi a frissítés feladata?
A frissítés a biztonsági rés megszüntetéséhez módosítja a Windows képbeviteli szolgáltatás üzenethossz-ellenőrző algoritmusát, amely az üzeneteket a lefoglalt pufferbe való továbbítás előtt ellenőrzi.

Ismert volt-e a nyilvánosság előtt ez a biztonsági rés az említett közlemény kiadásának idején?
Nem. A Microsoft ezt a célt szolgáló tájékoztatáson keresztül szerzett tudomást a biztonsági résről.

A közlemény kibocsátásáig kapott-e a Microsoft a biztonsági rés kihasználásáról tájékoztató értesítést?
Nem. E közlemény eredeti verziójának kiadásáig a Microsoft nem kapott olyan információt, amely arra utalt volna, hogy ezt a biztonsági rést nyilvános támadásra használták, és nem találkozott olyan nyilvánosságra hozott leírásokkal, amelyek tartalmazták volna egy sikeres támadás forgatókönyvét.

Érintett szoftverek:

Az érintett szoftverre vonatkozó biztonsági frissítésről a megfelelő hivatkozásra kattintva tudhat meg többet:

Windows XP

Előfeltételek
Ehhez a biztonsági frissítéshez a Microsoft Windows XP Service Pack 1 szükséges. További információt a Microsoft tudásbázis 322389. cikkében olvashat.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban
A hibát javító frissítés szerepelni fog a jövőbeli szervizcsomagokban és összegző frissítőcsomagokban.

Telepítési információ

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart Újraindítja a számítógépet a telepítés után, és leállításkor a megnyitott fájlok mentése nélkül becsukja az alkalmazásokat.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Párbeszédpanel kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/overwriteoem OEM-fájlok felülírása figyelmeztetés nélkül.
/nobackup Az eltávolításhoz szükséges fájlok biztonsági mentésének kihagyása.
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.
/integrate:path Integrálja a frissítést a Windows forrásfájljaiba. A fájlok a kapcsolóban megadott elérési úton találhatóak.
/extract[:path] A fájlok kibontása a telepítőprogram elindítása nélkül.
/ER Bővített hibajelentés engedélyezése.
/verbose Részletes naplózás engedélyezése. Telepítés közben létrehozza a %Windir%\CabBuild.log fájlt. A naplófájlban a másolt fájlok szerepelnek. A kapcsoló hatására a rendszer lelassulhat.

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók. A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a korábbi verziójú telepítőprogram telepítési kapcsolóit is támogatja. A támogatott telepítési kapcsolókra vonatkozó további tudnivalókat lásd: Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikke. Az Update.exe telepítővel kapcsolatos további tudnivalókért keresse fel a Microsoft TechNet webhelyet.

Tudnivalók a központi telepítésről

A biztonsági frissítés Microsoft Windows XP rendszerre történő, felhasználói beavatkozás nélküli telepítése a következő paranccsal történhet:

Windowsxp-kb927802-x86-enu /quiet

Megjegyzés: A /quiet kapcsoló használata minden üzenetet letilt. Ez a hibaüzenetek letiltását is magában foglalja. A /quiet kapcsoló használatakor a rendszergazdák a támogatott eljárások egyikét alkalmazzák, hogy megbizonyosodjanak a telepítés sikerességéről. A kapcsoló használata esetén a rendszergazdák ellenőrizzék a KB927802.log naplófájlt is az esetleges hibaüzenetek miatt.

A biztonsági frissítés Windows XP rendszerre történő, újraindítás nélküli telepítéséhez az alábbi parancs szükséges:

Windowsxp-kb927802-x86-enu /norestart

A biztonsági frissítés Software Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről a Software Update Services webhelyen tudhat meg többet. A biztonsági frissítésnek Windows Server Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről a Windows Server Update Services webhelyen tudhat meg többet. A biztonsági frissítés Microsoft Update webhelyről is elérhető lesz.

Újraindítás szükségessége

A biztonsági frissítés telepítését követően újra kell indítani a rendszert.

Információ az eltávolításhoz

A biztonsági frissítést a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése segédprogramjával távolíthatja el.

A rendszergazdák a biztonsági frissítés eltávolításához a Spuninst.exe segédprogramot is használhatják. A Spuninst.exe segédprogram a %Windir%\$NTUninstallKB927802$\Spuninst mappában található.

Támogatott Spuninst.exe kapcsolók
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart Újraindítja a számítógépet a telepítés után, és leállításkor a megnyitott fájlok mentése nélkül becsukja az alkalmazásokat.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Párbeszédpanel kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.

Fájlinformáció

A biztonsági frissítés angol nyelvű verziójában található fájlok a következő táblázatban ismertetett fájlattribútumokkal rendelkeznek. A fájlok dátuma és időpontja egyezményes világidő (UTC) szerint van megadva. A fájlinformációk megtekintésekor ezeket az adatokat a rendszer helyi időre konvertálja. A helyi idő és az egyezményes világidő közötti eltérésről a Vezérlőpultról elérhető Dátum és idő tulajdonságai párbeszédpanel Időzóna lapján tájékozódhat.

Windows XP Home Edition Service Pack 2, Windows XP Professional Service Pack 2, Windows XP Tablet PC Edition 2005 és Windows XP Media Center Edition 2005:

FájlnévVerziószámDátumIdőpontMéretMappa
Wiaservc.dll5.1.2600.30512006. 12. 19.18:16333 824SP2GDR
Wiaservc.dll5.1.2600.30512006. 12. 19.18:47333 824SP2QFE

Megjegyzés A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Microsoft gyorsjavítás nem frissítette-e.

Ha a fájlok valamelyikét korábban már frissítette egy gyorsjavítással, a telepítő az RTMQFE, SP1QFE vagy SP2QFE fájlokat másolja a rendszerre, Ellenkező esetben a telepítő az RTMGDR, SP1GDR vagy SP2GDR fájlokat másolja a számítógépre. A biztonsági frissítések esetleg nem tartalmazzák a fájlok összes változatát. Erről a jelenségről további információt talál a Microsoft Tudásbázis 824994 számú cikkében.

További információt talál az Update.exe telepítőről a Microsoft TechNet webhelyén.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. Lásd a következő gyakran feltett kérdést: „A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel megállapítható, hogy szükség van-e erre a frissítésre?”, a közlemény gyakran feltett kérdéseket felsoroló részében.

  • A fájlverziószám ellenőrzése

    Megjegyzés: Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több változata van, a lépések az egyes operációs rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start menü Keresés parancsára.
    2. A Keresés eredménye ablak Keresés ablaktáblájában válassza a Minden mappa és fájl elemet.
    3. A fájlnév része vagy egésze mezőbe írja be a táblázatban szereplő megfelelő fájl nevét, majd kattintson a Keresés gombra.
    4. A fájlok listájában kattintson jobb gombbal a megfelelő fájl nevére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

      Megjegyzés: A telepített operációs rendszer vagy programok verziószámától függően elképzelhető, hogy a fájlinformációs táblázatban szereplő fájlok némelyike nem található meg a számítógépen.
    5. A Verzió lapon hasonlítsa össze a számítógépen lévő fájl verziószámát a megfelelő táblázatban szereplő fájl verziószámával.

      Megjegyzés: A telepítés során a fájl verziószámán kívül más attribútumok is megváltozhatnak. Ezen attribútumok fájlinformációs táblázatban szereplő adatokkal való összevetése a frissítés alkalmazásának nem ajánlott ellenőrzési módja. Előfordulhat az is, hogy a telepítés során bizonyos esetekben a rendszer fájlokat nevez át. Ha a fájl- vagy verzióadatok nem találhatók, ellenőrizze a frissítés telepített példányát egyéb módszerek segítségével.
  • Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése

    Bizonyos esetekben az alábbi rendszerleíró kulcsok megtekintésével is ellenőrizheti a biztonsági frissítés által telepített fájlokat.

    Windows XP Home Edition Service Pack 2, Windows XP Professional Service Pack 2, Windows XP Tablet PC Edition 2005 és Windows XP Media Center Edition 2005:

    HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP\SP3\KB927802\Filelist

Egyéb információ

Egyéb biztonsági frissítések beszerzése:

Az alábbi helyekről más típusú biztonsági problémákhoz szerezhetők be frissítések:

  • A biztonsági frissítések a Microsoft letöltőközpontjában érhetők el. legegyszerűbben a „biztonsági javítás” kifejezésre irányuló kulcsszavas kereséssel találhatja meg őket.
  • A kereskedelmi forgalomban kapható operációs rendszerekhez a Microsoft Update webhelyről tölthetők le frissítések.

Terméktámogatás:

  • Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában technikai segítség igényelhető a Microsoft terméktámogatási szolgáltatásától, amelynek telefonszáma 1-866-PCSAFETY. A biztonsági frissítésekkel kapcsolatos hívások ingyenesek.
  • Más országokban a helyi Microsoft-képviseletek nyújtanak támogatást. A biztonsági frissítésekkel kapcsolatos hívások ingyenesek. A nemzetközi támogatási webhely felvilágosítást nyújt arról, támogatási kérdéseivel hogyan fordulhat a Microsofthoz.

Egyéb adatvédelmi és biztonsági források:

Software Update Services:

A Microsoft Software Update Services (SUS) szolgáltatással a rendszergazdák gyorsan és megbízható módon telepíthetik központilag a legújabb fontos és biztonsági frissítéseket a Windows 2000 és a Windows Server 2003 rendszerű kiszolgálókra, valamint a Windows 2000 Professional vagy a Windows XP Professional rendszert futtató asztali rendszerekre.

A biztonsági frissítések Software Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről a Software Update Services webhelyen tudhat meg többet.

Windows Server Update Services:

A Microsoft Software Update Services (WSUS) szolgáltatással a rendszergazdák gyorsan és megbízható módon telepíthetik központilag a legújabb fontos és biztonsági frissítéseket Windows 2000 és újabb operációs rendszerekhez, Office XP és újabb operációs rendszerekhez, Exchange Server 2003 és SQL Server 2000 Windows 2000 és újabb operációs rendszerekre.

A biztonsági frissítések Windows Server Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről részletesebben a Windows Server Update Services webhelyen olvashat.

Systems Management Server:

A Microsoft Systems Management Server (SMS) rendszer egy sokoldalúan beállítható vállalati megoldás, amely a frissítések kezelésére szolgál. Az SMS segítségével a rendszergazda megállapíthatja, hogy melyik Windows alapú számítógép szorul biztonsági frissítésre, és ezeket a frissítéseket szabályozott módon, a felhasználók minimális zavarásával, központilag telepítheti a vállalat teljes informatikai környezetében. Ha többet szeretne tudni arról, hogy a rendszergazdák miként telepíthetik a biztonsági frissítéseket az SMS 2003 alkalmazással, látogasson el az SMS 2003 Security Patch Management webhelyre. Az SMS 2.0-s verzióját használók a Software Updates Service Feature Pack szolgáltatásait is segítségül hívhatják a biztonsági frissítések központi telepítéséhez. Az SMS alkalmazásról további információt az SMS webhelyén talál.

Megjegyzés Az SMS a Microsoft Baseline Security Analyzer eszközön és a Microsoft Office észlelőeszközén, valamint az Enterprise Update Scan (Vállalati frissítés-ellenőrző) alkalmazáson keresztül széles körű támogatást nyújt a biztonsági közlemény által kínált javításokhoz. Előfordulhat, hogy egyes szoftverfrissítéseket ezek az eszközök nem észlelnek. Az SMS alkalmazás leltározási szolgáltatásai segítségével a rendszergazdák adott rendszereken hajthatják végre a frissítést. Az eljárásról további információt ezen a webhelyen talál. Egyes biztonsági frissítésekhez rendszergazdai jogosultságokra van szükség a számítógép újraindítása után. A rendszergazdák az SMS 2003 Administration Feature Pack és az SMS 2.0 Administration Feature Pack csomag részét képező Elevated Rights Deployment Tool nevű eszközzel telepíthetik ezeket a frissítéseket.

Felelősséget kizáró nyilatkozat:

A Microsoft Tudásbázisban leírtak előzetes bejelentés nélkül változhatnak, és a cikkek tartalmáért a Microsoft nem vállal garanciát. A Microsoft egyben elhárít minden kifejezett és értelemszerű garanciát, beleértve az eladhatóságra és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó garanciát is. A Microsoft Corporation vagy annak szállítói semmilyen körülmények között nem tehetők felelőssé közvetlen, közvetett, eseti, ok-okozati vagy különleges kárért (beleértve az elmaradt hasznot is), még akkor sem, ha a Microsoft Corporation vagy szállítói tudatában voltak a kár lehetséges voltának. Egyes államok törvényi szabályozása nem teszi lehetővé a véletlen vagy ok-okozati károkért vállalt felelősség korlátozását vagy kizárását, így ezekben az államokban az ez a felelősségkizárás nincs érvényben.

Verziók:

  • 1.0 verzió (2007. február 13.): Közlemény kiadva.

Built at 2014-04-18T01:50:00Z-07:00

Megjelenítés: