A Microsoft számú biztonsági közleménye MS08-038 - Fontos

A Windows Intézőnek a távolról történő programkódfuttatást lehetővé tévő biztonsági rése (950582)

Közzétéve: 2008. július 8.

Verzió: 1.0

Általános tudnivalók

Összefoglalás

A jelen biztonsági frissítés olyan biztonsági rést szüntet meg a Windows Intézőben, amely lehetővé teheti programkód távolból történő futtatását egy speciálisan kialakított és mentett keresési fájl megnyitásakor és mentésekor. Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

Ez a fontos besorolású biztonsági frissítés a Windows Vista és a Windows Server 2008 összes támogatott kiadására vonatkozik. További információkért lásd az Érintett és nem érintett szoftverek című részt ebben a fejezetben.

A biztonsági frissítés azáltal oldja meg a biztonsági rések okozta problémákat, hogy módosítja azt az eljárást, ami szerint a Windows Intéző a mentett kereséseket elemzi. A biztonsági réssel kapcsolatban bővebben az adott problémával foglakozó gyakran feltett kérdéseket ismertető szakaszban, A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók című részben olvashat.

Javaslat. A Microsoft a biztonsági frissítés lehető leghamarabb történő telepítését javasolja ügyfeleinek.

Ismert problémák Nincsenek

Érintett és nem érintett szoftverek

Az itt felsorolt szoftvereket a verziók és változatok érintettségének felderítése érdekében teszteltük. A többi verzió, illetve kiadás támogatási életciklusa végére ért vagy nem érintett. Az egyes szoftverek és azok verzióinak támogatási életciklusáról a Microsoft termékek terméktámogatási életciklusát ismertető webhelyen talál felvilágosítást.

Érintett szoftverek

Operációs rendszerMaximális biztonsági hatásÖsszesített súlyossági besorolásA frissítés által felváltott közlemények
Windows Vista és Windows Vista Service Pack 1 Távoli kódfuttatásFontosNincsenek
Windows Vista x64 Edition és Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 Távoli kódfuttatásFontosNincsenek
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez*Távoli kódfuttatásFontosNincsenek
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez*Távoli kódfuttatásFontosNincsenek
Windows Server 2008 for Itanium-based Systems Távoli kódfuttatásFontosNincsenek

*Érinti a Windows Server 2008 kiszolgálómag-telepítését. A frissítés besorolása ugyanaz a Windows Server 2008 támogatott kiadásain függetlenül attól, hogy a Windows Server 2008 alkalmazást a kiszolgálómag-telepítési opcióval telepítették-e. További tudnivalókat ezzel a telepítési beállítással kapcsolatban a következő weboldalon talál:Server Core. A Server Core telepítési beállítás a Windows Server 2008 egyes kiadásainál nem alkalmazható. További tudnivalók: Server Core telepítési beállítások összehasonlítása.

Nem veszélyeztetett szoftverek

Operációs rendszer
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3
Windows XP Professional x64 Edition és Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2
Windows Server 2003 Service Pack 1 és Windows Server 2003 Service Pack 2 rendszerhez
Windows Server 2003 x64 Edition és Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2 rendszerhez
Windows Server 2003 SP1 Itanium alapú rendszerekhez és Windows Server 2003 SP2 Itanium alapú rendszerekhez

Hol találhatók a fájlinformációs adatok?  
A fájlinformációs adatok a Microsoft Tudásbázis 950582 számú cikkében találhatók.

Tartalmaz a frissítés funkcionalitásbeli módosítást is?
Igen. A jelen közleményben „A biztonsági rés részletes ismertetése” című szakaszban felsorolt módosításokon kívül a jelen biztonsági frissítés megoldja a Windows Vista és a Windows Server 2008 rendszerben az Autorun funkcióhoz kapcsolódó közismert problémát is. A frissítés helyesen tiltja le a NoDriveTypeAutorun regisztrációs kulcs által vezérelt jobb-kattintás és dupla-kattintás viselkedését. Ez elhárítja a CVE-2008-0951 közleményben tárgyalt, a Windows Vista és Windows Server 2008 rendszerre vonatkozó problémát. A beállításkulcs használatáról részletesen lásd a következő TechNet cikket: NoDriveTypeAutoRun.

A biztonsági közleményben tárgyalt szoftvernél korábbi kiadással rendelkezem. Mi a teendő?  
Teszteléssel állapították meg a közleményben tárgyalt szoftverkiadások érintettségét. A többi kiadás támogatási életciklusa végére ért. Az egyes szoftverkiadások támogatási életciklusáról a Microsoft termékek terméktámogatási életciklusát ismertető webhelyen talál felvilágosítást.

A szoftver korábbi kiadásai felhasználóinak számára azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott kiadású szoftverre. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek életciklusáról, keresse fel a Microsoft támogatási életciklusokkal foglalkozó webhelyét. Ha többet szeretne tudni az ilyen szoftververziók illetve kiadások biztonsági frissítéseire vonatkozó meghosszabbított terméktámogatási időszakokról, keresse fel a Microsoft terméktámogatási szolgálatát.

Azok az ügyfelek, akik további támogatást igényelnek a korábbi szoftverkiadásokhoz, a támogatási lehetőségekről érdeklődjenek a Microsoft ügyfélkapcsolati képviselőjénél, a műszaki kapcsolattartó menedzsernél vagy a Microsoft megfelelő partnerképviseleténél. Alliance, Premier vagy Authorized szerződéssel rendelkező felhasználóink forduljanak a Microsoft helyi értékesítési irodájához. Az elérhetőségeket keresse a Microsoft Worldwide Information webhelyen: válasszon egy országot a legördülő listából, majd az Indítás gombra kattintva jelenítse meg a telefonszámokat. Telefonáláskor keresse a helyi értékesítési menedzsert. További információ: Windows operációs rendszerek terméktámogatási időszakával kapcsolatos, gyakran ismételt kérdések.

A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók

Biztonsági rés súlyossági besorolása és a maximális biztonsági hatás szoftverenkénti felbontásban
Érintett szoftverekA Windows mentett keresés miatti biztonsági rése – CVE-2008-1435Összesített súlyossági besorolás
Windows Vista és Windows Vista Service Pack 1 Fontos
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Vista x64 Edition és Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 Fontos
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez* Fontos
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez* Fontos
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Server 2008 for Itanium-based Systems Fontos
Távoli kódfuttatás
Fontos

*Érinti a Windows Server 2008 kiszolgálómag-telepítését. A frissítés besorolása ugyanaz a Windows Server 2008 támogatott kiadásain függetlenül attól, hogy a Windows Server 2008 alkalmazást a kiszolgálómag-telepítési opcióval telepítették-e. További tudnivalókat ezzel a telepítési beállítással kapcsolatban a következő weboldalon talál:Server Core. A Server Core telepítési beállítás a Windows Server 2008 egyes kiadásainál nem alkalmazható. További tudnivalók: Server Core telepítési beállítások összehasonlítása.

A programkód távolból történő végrehajtását lehetővé tévő biztonsági rés akkor nyílik meg, amikor a Windows Intézőben megtörténik a meghamisított keresési fájl mentése. Ennek a műveletnek a hatására a Windows Intéző kilép, és kihasználható állapotban indul újra.

A biztonsági rés standard bejegyzésének megtekintéséhez a normál biztonsági rés besorolási listáján lásd: CVE-2008-1435.

A Windows mentett keresés miatti biztonsági rése (CVE-2008-1435) által okozott hibát enyhítő tényezők

Az enyhítő tényezők közé sorolható egy beállítás, konfiguráció vagy általánosan bevált gyakorlat, amely alapértelmezett állapotában csökkentheti a biztonsági rés kihasználásának valószínűségét. A következő enyhítő tényezők hasznosnak bizonyulhatnak:

  • E-mail küldésével a biztonsági rés nem használható ki automatikusan. A támadás sikerességéhez a felhasználónak meg kell nyitnia és mentenie kell az e-mail üzenetben küldött mellékletet.
  • Web alapú támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely megmásított mentett keresési fájlt tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadóknak azonban nem áll módjukban a felhasználókat ezeknek a weboldalaknak a látogatására kényszerítenie. A biztonsági rés a felhasználó közreműködése nélkül nem használható ki.
  • A biztonsági rést kihasználó támadó a helyi felhasználóval egyező hozzáférést nyer a rendszerhez. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb lehet az érintettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén.

A Windows mentett keresés miatti biztonsági rése (CVE-2008-1435) által okozott hibák elkerülési lehetőségei

A lehetséges megoldás olyan beállítást vagy konfigurációs módosítást takar, amely magát a biztonsági rést nem szünteti meg, azonban a frissítés telepítése előtt segít az ismert támadási lehetőségek kivédésében. A Microsoft alaposan megvizsgálta a következő lehetséges megoldásokat, és tájékoztatja a felhasználókat, amennyiben a megoldás csökkenti a működőképességet.

  • Változtassa meg ideiglenesen a „.search-ms” fájlkiterjesztéshez társított fájltípust. Írja a következő parancsot az emelt szintű parancssorba:

    assoc .search-ms=xmlfile

    A megoldás hatása: A mentett keresések XML fájlként nyílnak meg az Internet Explorerben.

    A megoldás visszavonása. Írja a következő parancsot az emelt szintű parancssorba:

    assoc .search-ms=SearchFolder

  • Módosítsa a regisztrációs bejegyzést, hogy letiltsa, hogy a felhasználók megnyithassanak mentett keresési fájlokat, illetve elérjék a mentett keresések mappáját.

    A regisztrációs kulcs módosításához hajtsa végre a következő lépéseket:

    Megjegyzés A Beállításjegyzék-szerkesztő helytelen használata komoly hibákat okozhat, amelyek az operációs rendszer újratelepítését tehetik szükségessé. A Microsoft nem garantálja, hogy a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő helytelen használatából fakadó hibák megoldhatók. A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt csak saját felelősségére használhatja. A rendszerleíró adatbázis szerkesztésével kapcsolatos tudnivalókat megtalálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő (Regedit.exe) segédprogram súgójának „Kulcsok és értékek módosítása”, valamint a Regedt32.exe program súgójának „Információk törlése és hozzáadása a rendszerleíró adatbázisban” és „A rendszerleíró adatbázis információinak szerkesztése” című témakörében.

    1. Válassza a Start menü Futtatás parancsát, írja be a Regedit parancsot a Megnyitás mezőbe, majd kattintson az OK gombra.
    2. Keresse meg, majd bontsa ki a beállításjegyzék következő alkulcsát:

      HKEY_CLASSES_ROOT\SearchFolder

      Kattintson a Szerkesztés beállításra, és az Engedélyek elemre.

      Megjegyzés Jegyezze fel a párbeszédpanelben felsorolt engedélyeket, hogy a későbbiekben vissza tudja őket állítani alapértékre.
    3. Kattintson a Speciális elemre.
    4. Szüntesse meg a Szülőobjektum örökölhető engedélyeinek hozzávétele jelölőnégyzet bejelöltségét. Ezután a rendszer arra kéri, hogy kattintson a Másolás, Eltávolítás, vagy Mégse elemre. Kattintson az Eltávolítás lehetőségre, majd az OK gombra.
    5. Kap egy üzenetet, mely szerint senki nem férhet hozzá a rendszerleíró kulcshoz. Kattintson az Igen válaszra, majd az OK gombra a SearchFolder engedélyei párbeszédpanel bezárásához.

    A megoldás hatása: A felhasználók ezután nem nyithatnak meg mentett keresési fájlokat, illetve nem érhetik el mentett keresések mappáját.

    A megoldás visszavonása. Állítsa vissza a regisztrációs kulcsra korábban konfigurált engedélyeket a Szülőobjektum örökölhető engedélyeinek hozzávétele jelölőnégyzet bejelölésével, majd kétszer kattintva az OK gombra.

  • A SearchFolder fájltípus regisztrálásának törlése.

    A regisztrációs kulcs módosításához hajtsa végre a következő lépéseket:

    Megjegyzés A Beállításjegyzék-szerkesztő helytelen használata komoly hibákat okozhat, amelyek az operációs rendszer újratelepítését tehetik szükségessé. A Microsoft nem garantálja, hogy a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő helytelen használatából fakadó hibák megoldhatók. A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt csak saját felelősségére használhatja. A rendszerleíró adatbázis szerkesztésével kapcsolatos tudnivalókat megtalálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő (Regedit.exe) segédprogram súgójának „Kulcsok és értékek módosítása”, valamint a Regedt32.exe program súgójának „Információk törlése és hozzáadása a rendszerleíró adatbázisban” és „A rendszerleíró adatbázis információinak szerkesztése” című témakörében.

    Interaktív módszer segítségével

    1. Válassza a Start menü Futtatás parancsát, írja be a Regedit parancsot a Megnyitás mezőbe, majd kattintson az OK gombra.
    2. Keresse meg, majd kattintson a beállításjegyzék következő alkulcsára:

      HKEY_CLASSES_ROOT\SearchFolder
    3. Kattintson a Fájl menü Exportálás pontjára.
    4. A Beállításjegyzék exportálása párbeszédpanelen adja meg a SearchFolder_file_association_registry_backup.reg nevet, és kattintson a Mentés gombra.

      Megjegyzés Ez a művelet alapértelmezés szerint a Dokumentumok mappában hozza létre a beállításkulcs biztonsági mentését.
    5. A billentyűzet Delete gombjának megnyomásával törölje a rendszerleíró kulcsot. A Kulcs törlésének megerősítése párbeszédpanel megjelenésekor az Igen gombra kattintva engedélyezze a törlést.

    Vezérelt telepítési parancsfájl segítségével

    1. Hozzon létre biztonsági másolatot a rendszerleíró kulcsokról a következő parancsokat tartalmazó telepítési parancsfájl segítségével:

      Regedit.exe /e SearchFolder_registry_backup.reg
      HKEY_CLASSES_ROOT\SearchFolder
    2. Ezután mentse a következőket egy .REG kiterjesztésű fájlba, például Delete_SearchFolder_file_association.reg néven:

      Windows rendszerleíróadatbázis-szerkesztő, 5.00 verzió
      [-HKEY_CLASSES_ROOT\SearchFolder]
    3. A célgépen futtassa a fenti rendszerleíró parancsfájlt rendszergazdai parancssorból:

      Regedit.exe /s Delete_SearchFolder_file_association.reg

    A megoldás hatása: Ezt követően a dupla kattintás a keresési mappán nem nyit meg ablakot a keresési eredményekkel.

    A megoldás visszavonása

    Interaktív módszer segítségével

    1. Válassza a Start menü Futtatás parancsát, írja be a Regedit parancsot a Megnyitás mezőbe, majd kattintson az OK gombra.
    2. Kattintson a Fájl menü Importálás parancsára.
    3. A Beállításjegyzék importálása párbeszédpanelen adja meg a SearchFolder_file_association_registry_backup.reg nevet, és kattintson a Megnyitás gombra.

    Vezérelt telepítési parancsfájl segítségével

    A következő paranccsal állítsa helyre az eredeti állapotot:

    Regedit.exe /s SearchFolder_registry_backup.reg

A Windows mentett keresés miatti biztonsági rése (CVE-2008-1435) – gyakori kérdések

Mire terjed ki a biztonsági rés hatása?  
A biztonsági rés távolról történő kódfuttatást tehet lehetővé. Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

Mi okozza a biztonsági rést?  
A Windows Intéző helytelenül elemzi a keresési fájlokat a mentésükkor.

Mi a Windows Search?
A Windows Search a Windows Vista és a Windows Server 2008 alapértelmezetten engedélyezett szabványos összetevője. A Windows Search azonnali keresést tesz lehetővé a leggyakoribb fájl- és adattípusokra, e-mail, névjegy, naptári bejegyzés, fénykép, multimédiás anyagok és a más szoftverházak által terjesztett formátumokra vonatkozóan is. Ezek a funkciók lehetővé teszik, hogy a felhasználók és a szakemberek hatékonyabban keressék, kezeljék és rendszerezzék az otthoni és az üzleti életben is egyre szaporodó adatmennyiséget. További tájékoztatás a Windows Search honlapján található. Bár a Windows Search a Windows XP kiegészítése is lehet, a Windows XP rendszereket ez a probléma nem érinti.

Mire használhatja a biztonsági rést a támadó?  
A biztonsági rést sikeresen kihasználó támadó tetszőleges programkódot futtathat a felhasználó rendszerén. Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

Hogyan használhatja ki a támadó a biztonsági rést?
A biztonsági rés akkor használható ki, ha a felhasználó különlegesen kialakított mentett keresési fájlt nyit meg a Windows Intéző érintett verziójával.

E-mailes támadás esetén a támadó úgy próbálja kihasználni a biztonsági rést, hogy egy speciálisan kialakított mentett keresési fájlt küld a felhasználónak, és ráveszi, hogy megnyissa. A fájl megnyitása után a felhasználónak mentenie is kell a mentett keresési fájlt, hogy a kihasználás bekövetkezhessen. A kihasználás bekövetkezése független attól, hogy hova lett mentve a keresés.

Internetes támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely tartalmazza a biztonsági rés kihasználását lehetővé tevő mentett keresési fájlt. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadónak nincs lehetősége arra, hogy a felhasználót a különlegesen kialakított webhely megnyitására kényszerítse. Ehelyett a támadóknak az adott webhelyre kell csábítaniuk a felhasználókat. Ezt rendszerint úgy érik el, hogy ráveszik őket arra, hogy kattintsanak rá egy e-mailben lévő hivatkozásra vagy azonnali üzenetkezelőben megjelenő kérésre.

Mely rendszerekre jelenti a legnagyobb veszélyt a biztonsági rés?  
Az elsődleges kockázathordozók a munkaállomások és a terminálkiszolgálók. A kiszolgáló nagyobb kockázatnak van kitéve, ha a rendszergazda engedélyezi a felhasználóknak a kiszolgálóra történő bejelentkezést és a programok futtatását. Ezt azonban a gyakorlati tanácsok értelmében feltétlenül kerülni kell.

Mi a frissítés feladata?  
A biztonsági frissítés azáltal oldja meg a biztonsági rések okozta problémákat, hogy módosítja a mentett keresések elemzési módját, hogy helyesen hitelesítse minden mentett keresési fájl tartalmi struktúráját a Windows Intézőben.

Ismert volt-e a nyilvánosság előtt ez a biztonsági rés a biztonsági közlemény kiadásának idején?  
Igen. A biztonsági rés nyilvánosságra került, A normál biztonsági rés besorolást és a CVE-2006-3086 azonosítót kapta. A biztonsági frissítés a nyilvánosságra hozott rést, valamint a belső vizsgálatok eredményeképpen feltárt egyéb hiányosságokat szünteti meg.

A közlemény kibocsátásáig kapott-e a Microsoft a biztonsági rés kihasználásáról tájékoztató értesítést?  
Nem. E közlemény eredeti verziójának kiadásáig a Microsoft nem kapott olyan információt, amely arra utalt volna, hogy ezt a biztonsági rést nyilvános támadásra használták, és nem találkozott olyan nyilvánosságra hozott leírásokkal, amelyek tartalmazták volna egy sikeres támadás forgatókönyvét.

Frissítési információ

A szoftveres és biztonsági frissítések kezeléséhez azokat a szervezet asztali és hordozható rendszereire, valamint kiszolgálóira is telepíteni kell. További tájékoztatásért látogasson el a TechNet Update Management Center weboldalára. A Microsoft TechNet biztonsággal foglalkozó webhelye további információkat tartalmaz a Microsoft termékeinek biztonsági kérdéseiről.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update, Windows Update és az Office Update weboldalakról tölthetőek le. A biztonsági frissítések a Microsoft letöltőközpontjából is elérhetőek. Legegyszerűbben a „security update” kifejezésre irányuló kulcsszavas kereséssel találhatja meg ezeket.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update katalógusából is letölthetőek. A Microsoft Update katalógus a Windows Update és Microsoft Update szolgáltatáson keresztül elérhető tartalom kereshető adatbázisa; ide tartoznak a biztonsági frissítések, illesztőprogramok és szervizcsomagok. A biztonsági közlemény számára (pl. „MS07-036”) történő kereséssel hozzáadhatja az összes vonatkozó frissítést a kosárhoz (beleértve a frissítés különböző nyelvi változatait), és letöltheti azokat a megadott mappába. A Microsoft Update katalógus részletes leírását lásd a vonatkozó GYIK részben.

Útmutató az észleléshez és a telepítéshez

A Microsoft az e havi biztonsági frissítésekhez észlelési és telepítési útmutatót adott ki. Az útmutató a számítógépes szakembereknek is ötleteket adhat ahhoz, hogyan használják a különböző eszközöket, pl. Windows Update, Microsoft Update, Office Update, Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA), Office Detection Tool, Microsoft Systems Management Server (SMS) és Extended Security Update Inventory Tool a biztonsági frissítések telepítéséhez. További információt a Microsoft Tudásbázis 910723. számú cikkében talál.

Microsoft Baseline Security Analyzer

A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) segítségével a rendszergazda mind a helyi, mind a távoli számítógépeken ellenőrizheti, hogy mely biztonsági frissítések hiányoznak, illetve hogy mely biztonsági beállítások vannak helytelenül megadva. Ha többet szeretne tudni az MBSA -eszközről, látogasson el a Microsoft Baseline Security Analyzer webhelyre.

A következő táblázat a biztonsági frissítés MBSA észlelési jellemzőit foglalja össze.

Szoftver MBSA 2.1
Windows Vista és Windows Vista Service Pack 1Igen
Windows Vista x64 Edition és Windows Vista x64 Edition Service Pack 1Igen
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhezIgen
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhezIgen
Windows Server 2008 for Itanium-based SystemsIgen

Az MBSA 2.1 alkalmazásról a Gyakran feltett kérdések az MBSA 2.1 programról webhelyen olvashat.

Windows Server Update Services

A Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással a rendszergazdák központilag telepíthetik a legújabb fontos és biztonsági frissítéseket Windows 2000 és újabb operációs rendszerekhez, az Office XP és újabb kiadásaihoz, az Exchange Server 2003 és az SQL Server 2000 programokhoz. A biztonsági frissítésnek Windows Server Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről a Windows Server Update Services webhelyen tudhat meg többet.

Systems Management Server

A következő táblázat a biztonsági frissítés SMS-észlelési és telepítési jellemzőit foglalja össze.

SzoftverSMS 2.0SMS 2003 SUSFP csomaggalSMS 2003 ITMU alkalmazássalSCCM 2007
Windows Vista és Windows Vista Service Pack 1NemNemLásd alább a Megjegyzés Windows Vista-felhasználók és Windows Server 2008 felhasználók számára c. résztIgen
Windows Vista x64 Edition és Windows Vista x64 Edition Service Pack 1NemNemLásd alább a Megjegyzés Windows Vista-felhasználók és Windows Server 2008 felhasználók számára c. résztIgen
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhezNemNemLásd alább a Megjegyzés Windows Vista-felhasználók és Windows Server 2008 felhasználók számára c. résztIgen
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhezNemNemLásd alább a Megjegyzés Windows Vista-felhasználók és Windows Server 2008 felhasználók számára c. résztIgen
Windows Server 2008 for Itanium-based SystemsNemNemLásd alább a Megjegyzés Windows Vista-felhasználók és Windows Server 2008 felhasználók számára c. résztIgen

Az SMS 2.0 és az SMS 2003 esetében a Security Update Inventory Tool (SUIT) mappában foglaló SMS SUS Feature Pack (SUSFP) lehetőséget az SMS felhasználhatja biztonsági frissítések keresésére. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2.0 verzióhoz.

Az SMS 2003 esetében az SMS 2003 Inventory Tool (ITMU) eszköz az SMS-funkció által alkalmazható a Microsoft Update által felajánlott és a Windows Server Update Services által támogatott biztonsági frissítések észlelésére. Az SMS 2003 ITMU részleteit lásd az SMS 2003 Inventory Tool for Microsoft Updates webhelyén. Az SMS 2003 viszont a Microsoft Office Inventory Tool segítségével a Microsoft Office összetevőinek frissítési igényeit is meg tudja állapítani. Az Office Inventory Tool és egyéb keresőeszközök részletes leírását lásd az SMS 2003 szoftverfrissítés-kereső eszközök helyen. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2.0 verzióhoz.

A System Center Configuration Manager (SCCM) 2007 a WSUS 3.0 verzióját alkalmazza a frissítések észleléséhez. Az SCCM 2007 szoftverfrissítés-kezelésével kapcsolatos bővebb információt lásd: System Center Configuration Manager 2007.

Megjegyzés a Windows Vista és Windows Server 2008 felhasználók számára  A Microsoft Systems Management Server 2003 Service Pack 3 rendszer támogatja a Windows Vista és Windows Server 2008 kezelhetőségét.

Az SMS-eszközről az SMS webhelyén talál tájékoztatást.

Részletes információt a Microsoft Tudásbázis 910723 számú cikkében talál: a havi „Útmutató az észleléshez és a telepítéshez” cikkek áttekintő listája.

Az Update Compatibility Evaluator (a frissítéskompatibilitás kiértékelője) és az Application Compatibility Toolkit (alkalmazáskompatibilitási eszközkészlet)

Az alkalmazások működése érdekében a frissítések gyakran írnak ugyanazokba a fájlokba, illetve regisztrációs bejegyzésekbe. Ez inkompatibilitást okozhat, és növelheti a biztonsági frissítések központi telepítésére használt időt. A Windows frissítések és az alkalmazásoknak való megfelelőségének tesztelése és ellenőrzése egyszerűsíthető az Update Compatibility Evaluator eszközeivel, ami része az Application Compatibility Toolkit 5.0 csomagnak.

Az Application Compatibility Toolkit (ACT) tartalmazza a Microsoft Windows Vista, a Windows Update, a Microsoft Security Update vagy a Windows Internet Explorer új verziójának központi telepítése előtt az alkalmazáskompatibilitási problémák kiértékeléséhez és enyhítéséhez szükséges eszközöket és dokumentációt.

Érintett szoftverek

Az érintett szoftverre vonatkozó biztonsági frissítésről a megfelelő hivatkozásra kattintva tudhat meg többet:

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x86 /quiet

A Windows Vista összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x64 /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x86 /quiet /norestart

A Windows Vista összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x64 /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A biztonsági frissítés telepítését követően újra kell indítani a rendszert.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 950582 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307. számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Windows Server 2008 (az összes kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Server 2008 összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x86 /quiet

A Windows Server 2008 összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x64 /quiet

A Windows Server 2008 összes támogatott Itanium alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-ia64 /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Server 2008 összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x86 /quiet /norestart

A Windows Server 2008 összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-x64 /quiet /norestart

A Windows Server 2008 összes támogatott Itanium alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB950582-ia64 /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A biztonsági frissítés telepítését követően újra kell indítani a rendszert.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 950582 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307. számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Egyéb információ

Terméktámogatás

  • Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában technikai segítség igényelhető a Microsoft terméktámogatási szolgáltatásától, amelynek telefonszáma 1-866-PCSAFETY. A biztonsági frissítésekkel kapcsolatos hívások ingyenesek.
  • Más országokban a helyi Microsoft-képviseletek nyújtanak támogatást. A biztonsági frissítésekkel kapcsolatos hívások ingyenesek. A nemzetközi támogatási webhely felvilágosítást nyújt arról, támogatási kérdéseivel hogyan fordulhat a Microsofthoz.

Felelősséget kizáró nyilatkozat

A Microsoft Tudásbázisban leírtak előzetes bejelentés nélkül változhatnak, és a cikkek tartalmáért a Microsoft nem vállal garanciát. A Microsoft egyben elhárít minden kifejezett és értelemszerű garanciát, beleértve az eladhatóságra és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó garanciát is. A Microsoft Corporation vagy annak szállítói semmilyen körülmények között nem tehetők felelőssé közvetlen, közvetett, eseti, ok-okozati vagy különleges kárért (beleértve az elmaradt hasznot is), még akkor sem, ha a Microsoft Corporation vagy szállítói tudatában voltak a kár lehetséges voltának. Egyes államok törvényi szabályozása nem teszi lehetővé a véletlen vagy ok-okozati károkért vállalt felelősség korlátozását vagy kizárását, így ezekben az államokban az ez a felelősségkizárás nincs érvényben.

Verziók

  • 1.0 verzió (2008. július 8.): Közlemény kiadva.

Built at 2014-04-18T01:50:00Z-07:00

Megjelenítés: