A Microsoft számú biztonsági közleménye MS10-013 - Kritikus

A Microsoft DirectShow biztonsági rése távoli kódfuttatást tehet lehetővé (977935)

Közzétéve: 2010. február 9. | Frissítve: 2010. február 10.

Verzió: 1.1

Általános tudnivalók

Összefoglalás

A biztonsági frissítés a Microsoft DirectShow közvetlenül jelentett biztonsági rését szünteti meg. A biztonsági rés távoli kódvégrehajtást tehet lehetővé, ha a felhasználó megnyit egy speciálisan kialakított AVI fájlt. Ha egy támadó kihasználja a biztonsági rést, teljes mértékben átveheti a rendszer irányítását. Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

A biztonsági frissítés besorolása a Microsoft Windows összes támogatott kiadására nézve Kritikus, kivéve a Windows Server 2003, Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 Itanium alapú kiadásait: ezekre nézve a besorolás Fontos. További tudnivalókat a közlemény későbbi részében az Érintett és nem érintett szoftverek cím alatt talál.

A biztonsági frissítés a biztonsági rés elhárítása érdekében javítja az AVI-fájlok megnyitási módját a DirectShow alkalmazásban. A biztonsági réssel kapcsolatban bővebben az adott problémával foglakozó gyakran feltett kérdéseket ismertető szakaszban, A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók című részben olvashat.

Javaslat. A felhasználók nagy részénél be van kapcsolva az automatikus frissítés; ilyenkor nincs más teendő, mert a rendszer automatikusan letölti és telepíti a biztonsági frissítést. Ha nem használ automatikus frissítést, keresse meg a vonatkozó frissítést és telepítse manuálisan. Az automatikus frissítés további beállításairól lásd a Microsoft Tudásbázis 294871. cikkét.

Ha a rendszergazda, vállalati telepítő vagy végfelhasználó manuálisan szeretné telepíteni a biztonsági frissítést, a Microsoft az azonnali telepítést javasolja frissítéskezelő szoftver vagy a Microsoft Update szolgáltatás igénybevételével.

Lásd még a közlemény Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás fejezetét.

Ismert problémák Nincsenek

Érintett és nem érintett szoftverek

Az itt felsorolt szoftvereket a verziók és változatok érintettségének felderítése érdekében teszteltük. A többi verzió, illetve kiadás támogatási életciklusa végére ért vagy nem érintett. Az egyes szoftverek és azok verzióinak támogatási életciklusáról a Microsoft termékek terméktámogatási életciklusát ismertető webhelyen talál felvilágosítást.

Érintett szoftverek

Operációs rendszerDirectShow összetevőMaximális biztonsági hatásÖsszesített súlyossági besorolásA frissítés által felváltott közlemények
Microsoft Windows 2000
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4 AVI-szűrő 
(KB977914)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4 Quartz 
(KB975560)

Quartz elem a DirectX 9.0 alkalmazásban[1] 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-028
Windows XP
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 AVI-szűrő 
(KB977914)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-028
Windows XP Professional x64 Edition
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 AVI-szűrő 
(KB977914)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-028
Windows Server 2003
Windows Server 2003 Service Pack 2 AVI-szűrő 
(KB977914)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows Server 2003 Service Pack 2 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-028
Windows Server 2003 x64 Edition
Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2 AVI-szűrő 
(KB977914)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-028
Windows Server 2003 Itanium alapú rendszerekhez
Windows Server 2003 SP2 for Itanium-based Systems AVI-szűrő 
(KB977914)
Távoli kódfuttatásFontos MS09-038
Windows Server 2003 SP2 for Itanium-based Systems Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásFontos MS09-028
Windows Vista
Windows Vista és Windows Vista Service Pack 1 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS08-033,
MS09-038
Windows Vista Service Pack 2 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows Vista x64 Edition
Windows Vista x64 Edition és Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS08-033,
MS09-038
Windows Vista x64 Edition Service Pack 2 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows Server 2008
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez Quartz** 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS08-033,
MS09-038
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez, Service Pack 2* Quartz** 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez Quartz** 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS08-033,
MS09-038
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez, Service Pack 2* Quartz** 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikus MS09-038
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásFontos MS08-033,
MS09-038
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez, Service Pack 2 Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásFontos MS09-038
Windows 7
Windows 7 32 bites rendszerekhez Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows 7 x64 alapú rendszerekhez
Windows 7 x64 alapú rendszerekhez Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez Quartz** 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez Quartz 
(KB975560)
Távoli kódfuttatásFontosNincsenek

**A kiszolgálómag-telepítés nem érintett. A frissítésben tárgyalt biztonsági rések nem érintik a jelzett módon a Windows Server 2008 és a Windows Server 2008 R2 támogatott kiadásait, amennyiben a telepítés a kiszolgálómag-telepítési opció használatával történt. Erről a telepítési opcióról bővebben a Kiszolgálómag és a Kiszolgálómag a Windows Server 2008 R2 rendszerhez MSDN-cikkekben olvashat. A kiszolgálómag-telepítési opció nem vonatkozik a Windows Server 2008 és a Windows Server 2008 R2 bizonyos kiadásaira; lásd: A kiszolgálómag-telepítési opciók összehasonlítása.

Megjegyzése a DirectX alkalmazáshoz

[1]A DirectX 9.0 frissítése a Microsoft Windows 2000 rendszeren futó DirectX 9.0a, DirectX 9.0b és DirectX 9.0c verzióra is vonatkozik.

Hol találhatók a fájlinformációs adatok?  
A fájlinformációs adatokat lásd a Biztonsági frissítés telepítése rész hivatkozási táblázataiban.

Miért vonatkozik néha két frissítés is ugyanarra az érintett operációs rendszerre?  
Ez a közlemény olyan biztonsági résre vonatkozik, amelyik két különböző összetevőben is jelen van. Tehát két, eltérő KB számozású frissítési csomagból az egyik az egyik érintett összetevőhöz használható, a másik pedig a másikhoz használható. A KB977914 az AVI-szűrő biztonsági résére vonatkozik. A KB975560 a DirectX biztonsági résére vonatkozik. Azokon az operációs rendszereken, amelyeken jelen van mindkét összetevő, mindkét frissítést telepíteni kell.

A Microsoft Windows 2000, a Windows XP és a Windows Server 2003 támogatott kiadásait használóknak telepíteni kell a KB977914 és a KB975560 számú frissítőcsomagot is, mivel erre a környezetre mindkettő vonatkozik. Más érintett operációs rendszereknél csak a KB975560 számú biztonsági frissítőcsomagot kell telepíteni.

A biztonsági közleményben tárgyalt szoftvernél korábbi kiadással rendelkezem. Mi a teendő?  
Teszteléssel állapították meg a közleményben tárgyalt szoftverkiadások érintettségét. A többi kiadás támogatási életciklusa végére ért. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek életciklusáról, keresse fel a Microsoft támogatási életciklusokkal foglalkozó webhelyét.

A szoftver korábbi kiadásai felhasználóinak számára azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott kiadású szoftverre. A szoftverkiadás támogatási életciklusáról lásd a Termék kiválasztása életciklusadatok megtekintéséhez c. részt. A szoftverkiadásokhoz tartozó javítócsomagok részleteit lásd az Életcikluson át támogatott szervizcsomagok c. részben.

Azok az ügyfelek, akik további támogatást igényelnek ezekhez a korábbi verziókhoz, a támogatási lehetőségekről érdeklődjenek a Microsoft ügyfélkapcsolati képviselőjénél, a műszaki kapcsolattartótól vagy a Microsoft megfelelő partnerképviseletétől. Alliance, Premier vagy Authorized szerződéssel rendelkező felhasználóink forduljanak a Microsoft helyi értékesítési irodájához. Az elérhetőségeket keresse a Microsoft Worldwide Information webhelyen: válasszon egy országot a legördülő listából, majd az Indítás gombra kattintva jelenítse meg a telefonszámokat. Telefonáláskor keresse a helyi értékesítési menedzsert. További információ: Microsoft termékek terméktámogatási időszakával kapcsolatos, gyakran ismételt kérdések.

A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók

A következő súlyossági besorolások a biztonsági rés maximálisan feltételezett hatását veszik számba. A biztonsági rés kihasználásának valószínűségére nézve a biztonsági közlemény kiadásától számított 30 napon belül továbbá a súlyossági besoroláshoz és a biztonsági rendszeren kiváltott hatáshoz képest lásd a februári összefoglaló közlemény Kihasználhatósági információk c. részét. Bővebb információkért lásd: Microsoft Kihasználhatósági információk.

Biztonsági rés súlyossági besorolása és a maximális biztonsági hatás szoftverenkénti felbontásban
Érintett szoftverekDirectShow halomtúlcsordulást okozó biztonsági rése – CVE-2010-0250Összesített súlyossági besorolás
AVI-szűrő
AVI-szűrő Microsoft Windows 2000 Service Pack 4 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
AVI-szűrő Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
AVI-szűrő Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
AVI-szűrő Windows Server 2003 Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
AVI-szűrő Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
AVI-szűrő Windows Server 2003 SP2 Itanium alapú rendszereken Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Quartz
Quartz Microsoft Windows 2000 Service Pack 4 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Microsoft Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Microsoft Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2003 Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2003, SP2 Itanium alapú rendszereken Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Quartz Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez és Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez Service Pack 2** Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez Service Pack 2** Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez, Service Pack 2 Fontos
Távoli kódfuttatás
Fontos
Quartz Windows 7 32 bites rendszerekhez Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows 7 x64 alapú rendszerekhez Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Quartz Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos

**A kiszolgálómag-telepítés nem érintett. A frissítésben tárgyalt biztonsági rések nem érintik a Windows Server 2008 és a Windows Server 2008 R2 támogatott kiadásait, amennyiben a telepítés a kiszolgálómag-telepítési opció használatával történt. Erről a telepítési opcióról bővebben a Kiszolgálómag és a Kiszolgálómag a Windows Server 2008 R2 rendszerhez MSDN-cikkekben olvashat. A kiszolgálómag-telepítési opció nem vonatkozik a Windows Server 2008 és a Windows Server 2008 R2 bizonyos kiadásaira; lásd: A kiszolgálómag-telepítési opciók összehasonlítása.

A Microsoft DirectShow alkalmazásban a AVI médiafájlok elemzési módjában távoli kódvégrehajtást lehetővé tévő biztonsági rés található. Ez a biztonsági rés távoli kódvégrehajtást tehet lehetővé, ha a felhasználó megnyit egy speciálisan kialakított AVI fájlt. Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

A biztonsági rés standard bejegyzésének megtekintéséhez a normál biztonsági rés besorolási listáján lásd: CVE-2010-0250.

A DirectShow képmegjelenítő halomtúlcsordulást okozó biztonsági résének (CVE-2010-0250) hibáit enyhítő tényezők

Az enyhítő tényezők közé sorolható egy beállítás, konfiguráció vagy általánosan bevált gyakorlat, amely alapértelmezett állapotában csökkentheti a biztonsági rés kihasználásának valószínűségét. A következő enyhítő tényezők hasznosnak bizonyulhatnak:

  • Webalapú támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely egy, a biztonsági rés kihasználását lehetővé tevő weblapot tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadóknak azonban nem áll módjukban a felhasználókat ezeknek a weboldalaknak a látogatására kényszerítenie. Ehelyett a támadóknak egy adott webhelyre kell csábítaniuk a felhasználókat. Ezt rendszerint úgy érik el, hogy ráveszik őket arra, hogy kattintsanak rá egy e-mailben lévő hivatkozásra vagy azonnali üzenetkezelőben megjelenő kérésre. Miután a hivatkozásra kattintott a felhasználó, bizonyos műveletek végrehajtását kérő üzenetet kap. A támadás sikeréhez a felhasználónak mindenképpen végre kell hajtani a kért műveleteket.
  • E-mail küldésével a biztonsági rés nem használható ki automatikusan. A támadás sikerességéhez a felhasználónak meg kell nyitnia az e-mail üzenetben küldött mellékletet.
  • A biztonsági rést kihasználó támadó a helyi felhasználóval egyező hozzáférést nyer a rendszerhez. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

A DirectShow halomtúlcsordulást okozó biztonsági résének (CVE-2010-0250) lehetséges megoldásai

A Microsoft egyelőre nem talált lehetséges megoldást a biztonsági rés megszüntetésére.

Gyakran feltett kérdések a DirectShow halomtúlcsordulást okozó biztonsági rése (CVE-2010-0250) kapcsán

Mire terjed ki a biztonsági rés hatása?  
A biztonsági rés távolról történő kódfuttatást tehet lehetővé. Ha egy támadó sikeresen kihasználja a biztonsági rést, teljes mértékben átveheti az érintett rendszer távoli irányítását. Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

Mi okozza a biztonsági rést?  
A Microsoft DirectShow összetevő nem megfelelően kezeli a speciálisan kialakított AVI-fájlokat.

Mi a DirectX?  
A Microsoft DirectX a Windows operációs rendszer funkciója. Microsoft Windows operációs rendszereken grafikus elemek és hangok adatfolyam útján történő megjelenítésére szolgál játék vagy videolejátszás során.

Mi a DirectShow?  
A DirectX a Windows alapú programok multimédiás támogatására szolgáló, alacsony szintű alkalmazásprogramozási (API) felületekből áll. A DirectX által tartalmazott DirectShow technológia hang- és videoforrások ügyféloldali kezelésére és leképezésére szolgál.

A Microsoft DirectShow a médiafolyam eszköze a Microsoft Windows operációs rendszereken. A DirectShow multimédiafolyamok magas színvonalú rögzítésére és lejátszására alkalmas. Automatikusan felismeri és alkalmazza a video- és audiogyorsítási hardvert (ha van ilyen), de a hardvergyorsítás nélküli rendszereket is támogatja. A DirectShow más DirectX technológiákba is integrált. Néhány példa a DirectShow használatával működő alkalmazásokra: DVD-lejátszók, videoszerkesztő-alkalmazások, AVI–ASF átalakítók, MP3-lejátszók és digitális videofelvevők

Mi az AVI-médiafájl?  
Az Audio Video Interleave (AVI) a multimédiás anyagok olyan tárolási formátuma, amelyik a Resource Interchange File Format (RIFF) kódolást használja. Az AVI a Microsoft által definiált formátum. Az .avi fájlformátum az audio- és videoadatok leggyakoribb tárolási formátuma a számítógépen.

A sokféle kodek használatával tömörített hang- és videotartalom tárolható az .avi tárolófájlban, és ha a megfelelő kodek telepítve lett a számítógépre, lejátszható a Windows Media Player használatával.

Mire használhatja a biztonsági rést a támadó?  
Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

Hogyan használhatja ki a támadó a biztonsági rést?  
A biztonsági rés kihasználásához a felhasználónak meg kell nyitnia egy különlegesen kialakított AVI fájlt, vagy különlegesen kialakított tartalom-adatfolyamot kell megnéznie egy webhelyen, illetve webes tartalmat szállító alkalmazásban.

Internetes támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely a biztonsági rés kihasználását lehetővé tevő, erre a célra kialakított tartalmat tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadónak nincs lehetősége arra, hogy a felhasználót a különlegesen kialakított webhely megnyitására kényszerítse. Ehelyett a támadóknak az adott webhelyre kell csábítaniuk a felhasználókat. Ezt rendszerint úgy érik el, hogy ráveszik őket arra, hogy kattintsanak rá egy e-mailben lévő hivatkozásra vagy azonnali üzenetkezelőben megjelenő kérésre.

E-mailes támadás esetén a támadó erre a célra kialakított AVI-fájl beágyazásával készült médiafájlt küld a biztonsági rés kihasználása céljából, és ráveszi a felhasználót, hogy nyissa meg a fájlt.

Mely rendszerekre jelenti a legnagyobb veszélyt a biztonsági rés?  
Az elsődleges kockázathordozók a munkaállomások és a terminálkiszolgálók. A kiszolgálókat még nagyobb veszély fenyegeti, ha illetéktelenül rendszergazdai jogosultságokkal rendelkező felhasználók jelentkezhetnek be és futtathatnak programokat. Ezt azonban a gyakorlati tanácsok értelmében feltétlenül kerülni kell.

Mi a frissítés feladata?  
A frissítés a probléma elhárítása érdekében javítja a médiafájlok megnyitási módját a DirectShow alkalmazásban.

Ismert volt-e a nyilvánosság előtt ez a biztonsági rés a biztonsági közlemény kiadásának idején?  
Nem. A Microsoft ezt a célt szolgáló tájékoztatáson keresztül szerzett tudomást a biztonsági résről.

A közlemény kibocsátásáig kapott-e a Microsoft a biztonsági rés kihasználásáról tájékoztató értesítést?  
Nem. A Microsoft nem kapott olyan információt, hogy a biztonsági közlemény eredeti változatának megjelenéséig a biztonsági rést felhasználták volna nyilvános támadásra.

Frissítési információ

A szoftveres és biztonsági frissítések kezeléséhez azokat a szervezet asztali és hordozható rendszereire, valamint kiszolgálóira is telepíteni kell. További tájékoztatásért látogasson el a TechNet Update Management Center weboldalára. A Microsoft TechNet biztonsággal foglalkozó webhelye további információkat tartalmaz a Microsoft termékeinek biztonsági kérdéseiről.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update és a Windows Update weboldalról tölthetők le. A biztonsági frissítések a Microsoft letöltőközpontjából is elérhetőek. Legegyszerűbben a „security update” kifejezésre irányuló kulcsszavas kereséssel találhatja meg ezeket.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update katalógusából is letölthetőek. A Microsoft Update katalógus a Windows Update és Microsoft Update szolgáltatáson keresztül elérhető tartalom kereshető adatbázisa; ide tartoznak a biztonsági frissítések, illesztőprogramok és szervizcsomagok. A biztonsági közlemény azonosítójára (pl. „MS07-036”) történő kereséssel hozzáadhatja az összes vonatkozó frissítést a kosárhoz (beleértve a frissítés különböző nyelvi változatait), és letöltheti azokat a megadott mappába. A Microsoft Update katalógus részletes leírását lásd a vonatkozó GYIK részben.

Megjegyzés 2009. augusztus 1-től a Microsoft megszünteti az Office Update és az Office Update Inventory Tool támogatását. A Microsoft Office termékeihez készült legújabb frissítéseket a Microsoft Update segítségével érheti el. A további tudnivalókat lásd Az Office Update bemutatása: Gyakran ismételt kérdések című témakört.

Útmutató az észleléshez és a telepítéshez

A biztonsági frissítésekkel kapcsolatban a Microsoft észlelési és telepítési segítséget nyújt. Ez az útmutató olyan javaslatokat és tudnivalókat tartalmaz, amelyeket segítséget nyújthatnak az informatikusoknak a biztonsági frissítések észlelési és telepítési eszközeinek használatához. További tudnivalókat a Microsoft Tudásbázis 961747. számú cikkében talál.

Microsoft Baseline Security Analyzer

A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) segítségével a rendszergazda mind a helyi, mind a távoli számítógépeken ellenőrizheti, hogy mely biztonsági frissítések hiányoznak, illetve hogy mely biztonsági beállítások vannak helytelenül megadva. Ha többet szeretne tudni az MBSA -eszközről, látogasson el a Microsoft Baseline Security Analyzer webhelyre.

A következő táblázat a biztonsági frissítés MBSA észlelési jellemzőit foglalja össze.

Szoftver MBSA 2.1.1
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4Igen
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3Igen
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2Igen
Windows Server 2003 Service Pack 2Igen
Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2Igen
Windows Server 2003 SP2 for Itanium-based SystemsIgen
Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2Igen
Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2Igen
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez és Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez, Service Pack 2Igen
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez, Service Pack 2Igen
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez, Service Pack 2Igen
Windows 7 32 bites rendszerekhezIgen
Windows 7 x64 alapú rendszerekhezIgen
Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhezIgen
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhezIgen

Az MBSA legújabb verziójának kiadása: Microsoft Baseline Security Analyzer 2.1.1. A további információkat lásd: Microsoft Baseline Security Analyzer 2.1.

Windows Server Update Services

A Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással a rendszergazdák központilag telepíthetik a legújabb fontos és biztonsági frissítéseket Microsoft Windows 2000 és újabb operációs rendszerekhez, az Office XP és újabb kiadásaihoz, az Exchange Server 2003 és az SQL Server 2000 programokhoz. A biztonsági frissítésnek Windows Server Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről a Windows Server Update Services webhelyen tudhat meg többet.

Systems Management Server

A következő táblázat a biztonsági frissítés SMS-észlelési és telepítési jellemzőit foglalja össze.

SzoftverSMS 2.0SMS 2003 SUIT alkalmazássalSMS 2003 ITMU alkalmazássalConfiguration Manager 2007
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4 (AVI-szűrő)IgenIgenIgenIgen
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4 (Quartz)NemNemIgenIgen
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 (AVI-szűrő)IgenIgenIgenIgen
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 (Quartz)NemNemIgenIgen
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Server 2003 Service Pack 2 (AVI-szűrő)IgenIgenIgenIgen
Windows Server 2003 Service Pack 2 (Quartz)NemNemIgenIgen
Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Server 2003 SP2 for Itanium-based SystemsNemNemIgenIgen
Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez és Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez, Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez, Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez, Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows 7 32 bites rendszerekhezNemNemIgenIgen
Windows 7 x64 alapú rendszerekhezNemNemIgenIgen
Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhezNemNemIgenIgen
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhezNemNemIgenIgen

SMS 2.0 és SMS 2003 esetén az SMS a Security Update Inventory Tool (SUIT) program segítségével fel tudja ismerni a biztonsági frissítéseket. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2.0 verzióhoz.

Az SMS 2003 esetében az SMS 2003 Inventory Tool (ITMU) eszköz az SMS-funkció által alkalmazható a Microsoft Update által felajánlott és a Windows Server Update Services által támogatott biztonsági frissítések észlelésére. Az SMS 2003 ITMU részleteit lásd az SMS 2003 Inventory Tool for Microsoft Updates webhelyén. A keresőeszközökről bővebb tájékoztatást olvashat az SMS 2003 szoftverfrissítés-kereső eszközök című leírásban. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2003 verzióhoz.

A System Center Configuration Manager 2007 a WSUS 3.0 verzióját alkalmazza a frissítések észleléséhez. A Configuration Manager 2007 szoftverfrissítés-kezelésével kapcsolatos bővebb információt lásd: System Center Configuration Manager 2007.

Az SMS-eszközről az SMS webhelyén talál tájékoztatást.

Részletes információt a Microsoft Tudásbázis 910723 számú cikkében talál: a havi „Útmutató az észleléshez és a telepítéshez” cikkek áttekintő listája.

Az Update Compatibility Evaluator (a frissítéskompatibilitás kiértékelője) és az Application Compatibility Toolkit (alkalmazáskompatibilitási eszközkészlet)

Az alkalmazások működése érdekében a frissítések gyakran írnak ugyanazokba a fájlokba, illetve regisztrációs bejegyzésekbe. Ez inkompatibilitást okozhat, és növelheti a biztonsági frissítések központi telepítésére használt időt. A Windows frissítések és az alkalmazásoknak való megfelelőség tesztelése és ellenőrzése egyszerűsíthető az Update Compatibility Evaluator eszközeivel, ami része az Application Compatibility Toolkit alkalmazáskompatibilitási eszközkészletnek.

Az Application Compatibility Toolkit (ACT) tartalmazza a Microsoft Windows Vista, a Windows Update, a Microsoft Security Update vagy a Windows Internet Explorer új verziójának központi telepítése előtt az alkalmazáskompatibilitási problémák kiértékeléséhez és enyhítéséhez szükséges eszközöket és dokumentációt.

Érintett szoftverek

Az érintett szoftverre vonatkozó biztonsági frissítésről a megfelelő hivatkozásra kattintva tudhat meg többet:

Windows 2000 (az összes verzió)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A problémát érintő frissítés valószínűleg része lesz a jövőbeni összegző frissítőcsomagoknak
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Microsoft Windows 2000 rendszer AVI-szűrőjéhez:
Windows2000-KB977914-x86-ENU /quiet

Ezenkívül a Quartz esetén pedig az alábbiak egyike:

- Microsoft Windows 2000:
Windows2000-KB975560-x86-ENU /quiet

- Microsoft Windows 2000 és DirectX 9.0:
Windows2000-DirectX9-KB975560-x86-ENU /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Microsoft Windows 2000 rendszer AVI-szűrőjéhez:
Windows2000-KB977914-x86-ENU /norestart

Ezenkívül a Quartz esetén pedig az alábbiak egyike:

- Microsoft Windows 2000:
Windows2000-KB975560-x86-ENU /norestart

- Microsoft Windows 2000 és DirectX 9.0:
Windows2000-DirectX9-KB975560-x86-ENU /norestart
Frissítési naplófájlkb977914.log
kb975560.log
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A biztonsági frissítés telepítését követően újra kell indítani a rendszert.
HotPatchingNem érintett
Információ az eltávolításhoz Használja a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése lehetőségét vagy a Spuninst.exe segédprogramot, amely a %Windir%\$NTUninstallKB977914$\Spuninst és a %Windir%\$NTUninstallKB975560$\Spuninst mappában található
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 977914 számú és a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows 2000\SP5\KB977914\Filelist

HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows 2000\SP5\KB975560\Filelist

HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\updates\DirectX 9.0\SP0\KB975560_DX9\Filelist

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

Ha a fájlok valamelyikét korábban már frissítette egy gyorsjavítással, a telepítő az RTMQFE, SP1QFE vagy SP2QFE fájlokat másolja a rendszerre, Ellenkező esetben a telepítő az RTMGDR, SP1GDR vagy SP2GDR fájlokat másolja a számítógépre. A biztonsági frissítések esetleg nem tartalmazzák a fájlok összes változatát. Erről a jelenségről további információt talál a Microsoft Tudásbázis 824994 számú cikkében.

A telepítőről további ismertetést a Microsoft TechNet webhelyén talál.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/overwriteoem OEM-fájlok felülírása figyelmeztetés nélkül.
/nobackup Az eltávolításhoz szükséges fájlok biztonsági mentésének kihagyása.
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.
/extract[:path] A fájlok kibontása a telepítőprogram elindítása nélkül.
/ER Bővített hibajelentés engedélyezése.
/verbose Részletes naplózás engedélyezése. Telepítés közben létrehozza a %Windir%\CabBuild.log fájlt. A naplófájlban a másolt fájlok szerepelnek. A kapcsoló hatására a rendszer lelassulhat.

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók. A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a korábbi verziójú telepítőprogram telepítési kapcsolóit is támogatja. A rendelkezésre álló telepítési kapcsolókról a Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikkében talál további ismertetést.

A frissítés eltávolítása

Támogatott Spuninst.exe kapcsolók

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start menü Keresés parancsára.
    2. A Keresés eredménye ablak Keresés ablaktáblájában válassza a Minden mappa és fájl elemet.
    3. A fájlnév része vagy egésze mezőbe írja be a táblázatban szereplő megfelelő fájl nevét, majd kattintson a Keresés gombra.
    4. A fájlok listájában kattintson jobb gombbal a megfelelő fájl nevére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

      Megjegyzés Az operációs rendszer vagy a programok verziószámától függően elképzelhető, hogy a fájlinformációs táblázatban szereplő fájlok némelyike nem található meg a rendszerben.
    5. A Verzió lapon hasonlítsa össze a rendszeren lévő fájl verziószámát a megfelelő táblázatban szereplő fájl verziószámával.

      Megjegyzés A telepítés során a fájl verziószámán kívül más attribútumok is megváltozhatnak. Ezen attribútumok fájlinformációs táblázatban szereplő adatokkal való összevetése a frissítés alkalmazásának nem ajánlott ellenőrzési módja. Előfordulhat az is, hogy a telepítés során bizonyos esetekben a rendszer fájlokat nevez át. Ha a fájl- vagy verzióadatok nem találhatók, ellenőrizze a frissítés telepített példányát egyéb módszerek segítségével.
  • Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése

    A biztonsági frissítés által telepített fájlokat a Hivatkozási táblázatban feltüntetett rendszerleíróadatbázis-kulcsok segítségével is ellenőrizheti.

    Nem biztos, hogy ezek a rendszerleíró kulcsok az összes telepített fájlt tartalmazzák. Ne feledje azt sem, hogy ha a rendszergazda vagy az OEM gyártó beépíti a biztonsági frissítést a Windows rendszer telepítési forrásfájljaiba, a program esetleg hibásan hozza létre a rendszerleíró kulcsokat.

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows XP SP 2 és a Windows XP SP 3 esetén is mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsXP-KB977914-x86-ENU /quiet
- A Quartz részére:
WindowsXP-KB975560-x86-ENU /quiet
A Windows XP Professional x64 Edition SP 2 esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB977914-x64-ENU /quiet
- A Quartz részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB975560-x64-ENU /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows XP SP 2 és a Windows XP SP 3 esetén is mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsXP-KB977914-x86-ENU /norestart
- A Quartz részére:
WindowsXP-KB975560-x86-ENU /norestart
A Windows XP Professional x64 Edition SP 2 esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB977914-x64-ENU /norestart
- A Quartz részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB975560-x64-ENU /norestart
Frissítési naplófájlkb977914.log
kb975560.log
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett
Információ az eltávolításhoz Használja a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése lehetőségét vagy a Spuninst.exe segédprogramot, amely a %Windir%\$NTUninstallKB977914$\Spuninst és a %Windir%\$NTUninstallKB975560$\Spuninst mappában található
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 977914 számú és a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése A Windows XP összes támogatott 32 bites verziója esetén
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP\SP4\KB977914\Filelist

HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP\SP4\KB975560\Filelist
A Windows XP összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP Version 2003\SP3\KB977914\Filelist

HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP Version 2003\SP3\KB975560\Filelist

Megjegyzés A Windows XP Professional x64 Edition támogatott verzióinak vonatkozásában ez a frissítés megegyezik a Windows Server 2003 x64 Edition támogatott verzióinak frissítésével.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

Ha a fájlok valamelyikét korábban már frissítette egy gyorsjavítással, a telepítő az RTMQFE, SP1QFE vagy SP2QFE fájlokat másolja a rendszerre, Ellenkező esetben a telepítő az RTMGDR, SP1GDR vagy SP2GDR fájlokat másolja a számítógépre. A biztonsági frissítések esetleg nem tartalmazzák a fájlok összes változatát. Erről a jelenségről további információt talál a Microsoft Tudásbázis 824994 számú cikkében.

A telepítőről további ismertetést a Microsoft TechNet webhelyén talál.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/overwriteoem OEM-fájlok felülírása figyelmeztetés nélkül.
/nobackup Az eltávolításhoz szükséges fájlok biztonsági mentésének kihagyása.
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.
/integrate:path Integrálja a frissítést a Windows forrásfájljaiba. A fájlok a kapcsolóban megadott elérési úton találhatóak.
/extract[:path] A fájlok kibontása a telepítőprogram elindítása nélkül.
/ER Bővített hibajelentés engedélyezése.
/verbose Részletes naplózás engedélyezése. Telepítés közben létrehozza a %Windir%\CabBuild.log fájlt. A naplófájlban a másolt fájlok szerepelnek. A kapcsoló hatására a rendszer lelassulhat.

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók. A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a korábbi verziójú telepítőprogram telepítési kapcsolóit is támogatja. A rendelkezésre álló telepítési kapcsolókról a Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikkében talál további ismertetést.

A frissítés eltávolítása

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

Támogatott Spuninst.exe kapcsolók
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start menü Keresés parancsára.
    2. A Keresés eredménye ablak Keresés ablaktáblájában válassza a Minden mappa és fájl elemet.
    3. A fájlnév része vagy egésze mezőbe írja be a táblázatban szereplő megfelelő fájl nevét, majd kattintson a Keresés gombra.
    4. A fájlok listájában kattintson jobb gombbal a megfelelő fájl nevére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

      Megjegyzés Az operációs rendszer vagy a programok verziószámától függően elképzelhető, hogy a fájlinformációs táblázatban szereplő fájlok némelyike nem található meg a rendszerben.
    5. A Verzió lapon hasonlítsa össze a rendszeren lévő fájl verziószámát a megfelelő táblázatban szereplő fájl verziószámával.

      Megjegyzés A telepítés során a fájl verziószámán kívül más attribútumok is megváltozhatnak. Ezen attribútumok fájlinformációs táblázatban szereplő adatokkal való összevetése a frissítés alkalmazásának nem ajánlott ellenőrzési módja. Előfordulhat az is, hogy a telepítés során bizonyos esetekben a rendszer fájlokat nevez át. Ha a fájl- vagy verzióadatok nem találhatók, ellenőrizze a frissítés telepített példányát egyéb módszerek segítségével.
  • Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése

    A biztonsági frissítés által telepített fájlokat a Hivatkozási táblázatban feltüntetett rendszerleíróadatbázis-kulcsok segítségével is ellenőrizheti.

    Nem biztos, hogy ezek a rendszerleíró kulcsok az összes telepített fájlt tartalmazzák. Ne feledje azt sem, hogy ha a rendszergazda vagy az OEM gyártó beépíti a biztonsági frissítést a Windows rendszer telepítési forrásfájljaiba, a program esetleg hibásan hozza létre a rendszerleíró kulcsokat.

Windows Server 2003 (az összes kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Server 2003 összes támogatott 32 bites kiadása esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003-KB977914-x86-ENU /quiet
- A Quartz részére:
WindowsServer2003-KB975560-x86-ENU /quiet
A Windows Server 2003 összes támogatott x64 alapú kiadása esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB977914-x64-ENU /quiet
- A Quartz részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB975560-x64-ENU /quiet
A Windows Server 2003 összes támogatott Itanium alapú kiadása esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003-KB977914-ia64-ENU /quiet
- A Quartz részére:
WindowsServer2003-KB975560-ia64-ENU /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Server 2003 összes támogatott 32 bites kiadása esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003-KB977914-x86-ENU /norestart
- A Quartz részére:
WindowsServer2003-KB975560-x86-ENU /norestart
A Windows Server 2003 összes támogatott x64 alapú kiadása esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB977914-x64-ENU /norestart
- A Quartz részére:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB975560-x64-ENU /norestart
A Windows Server 2003 összes támogatott Itanium alapú kiadása esetén mindkét alábbi:
- Az AVI szűrő részére:
WindowsServer2003-KB977914-ia64-ENU /norestart
- A Quartz részére:
WindowsServer2003-KB975560-ia64-ENU /norestart
Frissítési naplófájlkb977914.log
kb975560.log
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingA biztonsági frissítéssel a HotPatching eljárás nem használható. A HotPatching eljárásról további információt talál a Microsoft Tudásbázis 897341 számú cikkében
Információ az eltávolításhoz Használja a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése lehetőségét vagy a Spuninst.exe segédprogramot, amely a %Windir%\$NTUninstallKB977914$\Spuninst és a %Windir%\$NTUninstallKB975560$\Spuninst mappában található
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 977914 számú és a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows Server 2003\SP3\KB977914\Filelist

HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows Server 2003\SP3\KB975560\Filelist

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Microsoft gyorsjavítás nem frissítette-e.

Ha a fájlok valamelyikét korábban már frissítette egy gyorsjavítással, a telepítő az RTMQFE, SP1QFE vagy SP2QFE fájlokat másolja a rendszerre, Ellenkező esetben a telepítő az RTMGDR, SP1GDR vagy SP2GDR fájlokat másolja a számítógépre. A biztonsági frissítések esetleg nem tartalmazzák a fájlok összes változatát. Erről a jelenségről további információt talál a Microsoft Tudásbázis 824994 számú cikkében.

A telepítőről további ismertetést a Microsoft TechNet webhelyén talál.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/overwriteoem OEM-fájlok felülírása figyelmeztetés nélkül.
/nobackup Az eltávolításhoz szükséges fájlok biztonsági mentésének kihagyása.
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.
/integrate:path Integrálja a frissítést a Windows forrásfájljaiba. A fájlok a kapcsolóban megadott elérési úton találhatóak.
/extract[:path] A fájlok kibontása a telepítőprogram elindítása nélkül.
/ER Bővített hibajelentés engedélyezése.
/verbose Részletes naplózás engedélyezése. Telepítés közben létrehozza a %Windir%\CabBuild.log fájlt. A naplófájlban a másolt fájlok szerepelnek. A kapcsoló hatására a rendszer lelassulhat.

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók. A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a régebbi verziójú telepítőprogram számos telepítési kapcsolóját támogatja. A rendelkezésre álló telepítési kapcsolókról a Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikkében talál további ismertetést.

A frissítés eltávolítása

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

Támogatott Spuninst.exe kapcsolók
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start menü Keresés parancsára.
    2. A Keresés eredménye ablak Keresés ablaktáblájában válassza a Minden mappa és fájl elemet.
    3. A fájlnév része vagy egésze mezőbe írja be a táblázatban szereplő megfelelő fájl nevét, majd kattintson a Keresés gombra.
    4. A fájlok listájában kattintson jobb gombbal a megfelelő fájl nevére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

      Megjegyzés Az operációs rendszer vagy a programok verziószámától függően elképzelhető, hogy a fájlinformációs táblázatban szereplő fájlok némelyike nem található meg a rendszerben.
    5. A Verzió lapon hasonlítsa össze a rendszeren lévő fájl verziószámát a megfelelő táblázatban szereplő fájl verziószámával.

      Megjegyzés A telepítés során a fájl verziószámán kívül más attribútumok is megváltozhatnak. Ezen attribútumok fájlinformációs táblázatban szereplő adatokkal való összevetése a frissítés alkalmazásának nem ajánlott ellenőrzési módja. Előfordulhat az is, hogy a telepítés során bizonyos esetekben a rendszer fájlokat nevez át. Ha a fájl- vagy verzióadatok nem találhatók, ellenőrizze a frissítés telepített példányát egyéb módszerek segítségével.
  • Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése

    A biztonsági frissítés által telepített fájlokat a Hivatkozási táblázatban feltüntetett rendszerleíróadatbázis-kulcsok segítségével is ellenőrizheti.

    Nem biztos, hogy ezek a rendszerleíró kulcsok az összes telepített fájlt tartalmazzák. Ne feledje azt sem, hogy ha a rendszergazda vagy az OEM gyártó beépíti a biztonsági frissítést a Windows rendszer telepítési forrásfájljaiba, a program esetleg hibásan hozza létre a rendszerleíró kulcsokat.

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x86 /quiet
A Windows Vista összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x64 /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x86 /quiet /norestart
A Windows Vista összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x64 /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307. számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Windows Server 2008 (az összes kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Server 2008 összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x86 /quiet
A Windows Server 2008 összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x64 /quiet
A Windows Server 2008 összes támogatott Itanium alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-ia64 /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Server 2008 összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x86 /quiet /norestart
A Windows Server 2008 összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-x64.msu /quiet /norestart
A Windows Server 2008 összes támogatott Itanium alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB975560-ia64 /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A biztonsági frissítés telepítését követően újra kell indítani a rendszert.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307. számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Windows 7 (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows 7 összes támogatott 32 bites kiadása esetén:
Windows6.1-KB975560-x86 /quiet
A Windows 7 összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
Windows6.1-KB975560-x64 /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows 7 összes támogatott 32 bites kiadása esetén:
Windows6.1-KB975560-x86 /quiet /norestart
A Windows 7 összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
Windows6.1-KB975560-x64 /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307. számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Windows Server 2008 R2 (az összes kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülWindows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez:
Windows6.1-KB975560-x64 /quiet
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez:
Windows6.1-KB975560-ia64 /quiet
Telepítés újraindítás nélkülWindows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez:
Windows6.1-KB975560-x64 /quiet /norestart
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez:
Windows6.1-KB975560-ia64 /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformációk Lásd a Microsoft Tudásbázis 975560 számú cikkét
Rendszerleíró kulcsok ellenőrzése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307. számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • Fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Egyéb információ

Köszönetnyilvánítás

A Microsoft köszönetét fejezi ki a vásárlók védelmének biztosításában nyújtott segítségért az alábbi szervezet(ek)nek és szakember(ek)nek:

  • Névtelen bejelentő a TippingPoint és a Zero Day Initiative cégektől, a DirectShow halomtúlcsordulást okozó biztonsági résének (CVE-2010-0250) jelentéséért.

Microsoft Active Protections Program (MAPP)

Az ügyfelek védelmének növelése érdekében a biztonsági szoftverekkel foglalkozó nagyobb gyártók a Microsoft a havi biztonsági közlemények megjelenése előtt ellátja biztonsági résekkel kapcsolatos információkkal. Így a biztonságiszoftver-gyártók a kapott biztonsági résekkel kapcsolatos információt felhasználhatják ügyfeleik hatásosabb védelmére az olyan biztonsági szoftverek vagy eszközök (például víruskeresők, hálózati behatolásérzékelő rendszerek vagy kiszolgálóalapú behatolásvédelmi rendszerek) frissítése által. A biztonságiszoftver-gyártók által kiadott aktív védelem elérhetőségéről a Microsoft Active Protections Program (MAPP) Partners webhelyén található listán szereplő és a programban részt vevő gyártók aktív védelmi webhelyein tájékozódhat.

Terméktámogatás

Felelősséget kizáró nyilatkozat

A Microsoft Tudásbázisban leírtak előzetes bejelentés nélkül változhatnak, és a cikkek tartalmáért a Microsoft nem vállal garanciát. A Microsoft egyben elhárít minden kifejezett és értelemszerű garanciát, beleértve az eladhatóságra és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó garanciát is. A Microsoft Corporation vagy annak szállítói semmilyen körülmények között nem tehetők felelőssé közvetlen, közvetett, eseti, ok-okozati vagy különleges kárért (beleértve az elmaradt hasznot is), még akkor sem, ha a Microsoft Corporation vagy szállítói tudatában voltak a kár lehetséges voltának. Egyes államok törvényi szabályozása nem teszi lehetővé a véletlen vagy ok-okozati károkért vállalt felelősség korlátozását vagy kizárását, így ezekben az államokban az ez a felelősségkizárás nincs érvényben.

Verziók

  • 1.0 verzió (2010. február 9.): Közlemény kiadva.
  • 1.1 verzió (2010. február 10.): Helyesbítettük a csereközleményt a Quartz (KB975560) frissítőcsomag vonatkozásában. A Microsoft Windows 2000 és a Windows Server 2008 kivételével módosítottuk a frissítés miatti újraindítási követelményeket. Módosult a Systems Management Server táblázat SMS 2003 ITMU eleme, a Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 vonatkozásában. A Windows XP összes támogatott, x64 alapú verziójánál javítottuk a rendszerleíró kulcsok ellenőrzési módját. Ezek csak tájékoztató jellegű módosítások. A biztonsági frissítéshez kapcsolódó fájlok és az észlelési logika nem változott.

Built at 2014-04-18T01:50:00Z-07:00

Megjelenítés: