A Microsoft számú biztonsági közleménye MS10-016 - Fontos

A Windows Movie Maker biztonsági rése, amely távoli programkódfuttatást tehet lehetővé (975561)

Közzétéve: 2010. március 9. | Frissítve: 2010. augusztus 11.

Verzió: 2.3

Általános tudnivalók

Összefoglalás

Ez a biztonsági frissítés a Windows Movie Maker és Microsoft Producer 2003 programokban található, közvetlenül jelzett biztonsági rés megszüntetésére szolgál. A Windows Vista és Windows 7 operációs rendszereken elérhető Windows Live Movie Maker programot nem érinti a biztonsági rés. A biztonsági rés távolról történő programkódfuttatást tehet lehetővé, ha a támadó különlegesen kialakított Movie Maker vagy Microsoft Producer projektfájlt küld a felhasználónak és ráveszi annak megnyitására. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

A biztonsági frissítés a Windows Movie Maker 2.1, Windows Movie Maker 2.6, Windows Movie Maker 6.0 és Microsoft Producer 2003 programra vonatkozóan fontos besorolásúnak minősül. További tudnivalókért lásd az Érintett és nem érintett szoftverek részt ebben a fejezetben.

A biztonsági frissítés azáltal oldja meg a biztonsági rés okozta problémát, hogy módosítja a projektfájlok elemzési módját a Windows Movie Maker programban. A biztonsági réssel kapcsolatban bővebben az adott problémával foglakozó gyakran feltett kérdéseket ismertető szakaszban, A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók című részben olvashat.

Javaslat A felhasználók nagy részénél be van kapcsolva az automatikus frissítés; ilyenkor nincs más teendő, mert a rendszer automatikusan letölti és telepíti a biztonsági frissítést. Ha nem használ automatikus frissítést, keresse meg a vonatkozó frissítést és telepítse manuálisan. Az automatikus frissítés további beállításairól lásd a Microsoft Tudásbázis 294871. cikkét.

Ha a rendszergazda, vállalati telepítő vagy végfelhasználó manuálisan szeretné telepíteni a biztonsági frissítést, a Microsoft a minél előbbi telepítést javasolja frissítéskezelő szoftver vagy a Microsoft Update szolgáltatás igénybevételével.

Lásd még a közlemény Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás fejezetét.

Ismert problémák Nincsenek

Érintett és nem érintett szoftverek

Az itt felsorolt szoftvereket a verziók és változatok érintettségének felderítése érdekében teszteltük. A többi verzió, illetve kiadás támogatási életciklusa végére ért vagy nem érintett. Az egyes szoftverek és azok verzióinak támogatási életciklusáról a Microsoft termékek terméktámogatási életciklusát ismertető webhelyen talál felvilágosítást.

Érintett szoftverek

Operációs rendszerÖsszetevőMaximális biztonsági hatásÖsszesített súlyossági besorolásA frissítés által felváltott közlemények
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 Movie Maker 2.1 [1] Távoli kódfuttatásFontosNincsenek
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 Movie Maker 2.1 [1] Távoli kódfuttatásFontosNincsenek
Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2 Movie Maker 6.0 [1]

Movie Maker 2.6 [2]
Távoli kódfuttatásFontos Nincsenek
Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2 Movie Maker 6.0 [1]

Movie Maker 2.6 [2]
Távoli kódfuttatásFontosNincsenek

[1]A Windows Movie Maker ezen verziói a jelzett operációs rendszereken találhatók.

[2]A Windows Movie Maker 2.6 külön letölthető összetevő, amely a jelzett operációs rendszerekre telepíthető.

Érintett szoftverek

További Office-szoftverekMaximális biztonsági hatásÖsszesített súlyossági besorolásA frissítés által felváltott közlemények
Microsoft Producer 2003 [3] Távoli kódfuttatásFontosNincsenek

[3] A letöltéssel a Microsoft Producer 2003 verzióját a Microsoft Producer új változatára frissíti. A Microsoft Producer csak angol nyelven érhető el.

Nem veszélyeztetett szoftverek

Szoftver
Microsoft Windows 2000 Service Pack 4
Windows Server 2003 Service Pack 2
Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2
Windows Server 2003 SP2 Itanium alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez és Windows Server 2008 32 bites rendszerekhez, Service Pack 2
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez, Service Pack 2
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez, Service Pack 2
Windows 7 32 bites rendszerekhez
Windows 7 x64 alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez
Windows Live Movie Maker
Microsoft Producer

Miért módosították a biztonsági közleményt 2010. augusztus 11-én?  
A Microsoft a javított közleményben már nem szerepelteti érintett összetevőként a a Windows 7 rendszerre telepített Windows Movie Maker 2.6 alkalmazást. A Windows Movie Maker 2.6 nem támogatott összetevője az operációs rendszernek.

Miért módosították a biztonsági közleményt 2010. május 3-án?  
A frissített közleménnyel a Microsoft felhívja a figyelmet Microsoft Producer alkalmazás elérhetőségére. Az új verzió a Microsoft Letöltőközpontjából érhető el. A Microsoft javasolja, hogy a közleményben leírt probléma kiküszöbölése érdekében a Microsoft Producer 2003 felhasználói frissítsenek a Microsoft Producer alkalmazásra.

Hol található a Microsoft Producer 2003 programhoz tartozó frissítés?  
A Microsoft javasolja, hogy a közleményben leírt probléma kiküszöbölése érdekében a Microsoft Producer 2003 felhasználói frissítsenek a Microsoft Producer alkalmazásra. A frissítés végrehajtani nem tudó felhasználók úgy enyhíthetik a Microsoft Producer 2003 programmal rendelkező rendszerek veszélyeztetettségét, ha a Microsoft Tudásbázis 975561. számú cikkében található automatizált megoldással eltávolítják a Microsoft Producer fájltársításait, és alkalmazzák a jelen közleményben ismertetett megoldásokat. A Microsoft Producer csak angol nyelven érhető el.

Mi az a Microsoft Producer 2003?
A Microsoft Producer 2003 a Microsoft Office PowerPoint 2002 és Microsoft Office PowerPoint 2003 programokhoz ingyenesen letölthető beépülő modul. A Microsoft Producer 2003 alapértelmezésben nem telepített. A Microsoft Producer 2003 számos funkciót biztosít a felhasználók számára, amelyekkel megkönnyíti a hangok, videók, diák és képek szinkronizálását, és böngészőben megtekinthető, multimédiás bemutatók létrehozását.

2010. május 3-tól, a frissített közlemény kiadásától számítva a Microsoft Producer 2003 már nem tölthető le a Microsoft Letöltőközpontjából, ugyanis új verzió, a Microsoft Producer váltja fel ott.

Hogyan határozhatom meg a rendszerre telepített Windows Movie Maker verzióját?  
A Movie Maker verziójának meghatározásához indítsa el a Movie Maker programot a Start menüből, kattintson a Súgó menüre, majd a Névjegy pontra.

Lehetséges egyetlen számítógépre a Windows Movie Maker több verzióját telepíteni?  
Igen, a Microsoft Vista rendszeren az operációs rendszerrel szállított Movie Maker 6.0-s verziója található, ugyanakkor a felhasználók telepíthetik a külön letölthető Windows Movie Maker 2.6-os verziót. Ebben az esetben a rendszer a Movie Maker mindkét verzióját észleli, és felajánlja a biztonsági frissítést.

A Windows Vista rendszerre telepíthető a Windows Live Movie Maker is, amely a Windows Live Essentials egyik különálló terméke. A probléma a Windows Live Movie Maker alkalmazást nem érinti, emiatt a biztonsági frissítés sem foglalkozik vele.

Hol találhatók a fájlinformációs adatok?  
A fájlinformációs adatokat lásd a Biztonsági frissítés telepítése rész hivatkozási táblázataiban.

A biztonsági közleményben tárgyalt szoftvernél korábbi kiadással rendelkezem. Mi a teendő?  
Teszteléssel állapították meg a közleményben tárgyalt szoftverkiadások érintettségét. A többi kiadás támogatási életciklusa végére ért. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek életciklusáról, keresse fel a Microsoft támogatási életciklusokkal foglalkozó webhelyét.

A szoftver korábbi kiadásai felhasználóinak számára azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott kiadású szoftverre. A szoftverkiadás támogatási életciklusáról lásd a Termék kiválasztása életciklusadatok megtekintéséhez c. részt. A szoftverkiadásokhoz tartozó javítócsomagok részleteit lásd az Életcikluson át támogatott szervizcsomagok c. részben.

Azok az ügyfelek, akik további támogatást igényelnek ezekhez a korábbi verziókhoz, a támogatási lehetőségekről érdeklődjenek a Microsoft ügyfélkapcsolati képviselőjénél, a műszaki kapcsolattartótól vagy a Microsoft megfelelő partnerképviseletétől. Alliance, Premier vagy Authorized szerződéssel rendelkező felhasználóink forduljanak a Microsoft helyi értékesítési irodájához. Az elérhetőségeket keresse a Microsoft Worldwide Information webhelyen: válasszon egy országot a legördülő listából, majd az Indítás gombra kattintva jelenítse meg a telefonszámokat. Telefonáláskor keresse a helyi értékesítési menedzsert. További információ: Microsoft termékek terméktámogatási időszakával kapcsolatos, gyakran ismételt kérdések.

A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók

A következő súlyossági besorolások a biztonsági rés maximálisan feltételezett hatását veszik számba. A biztonsági rés kihasználásának valószínűségére nézve a biztonsági közlemény kiadásától számított 30 napon belül, továbbá a súlyossági besoroláshoz és a biztonsági rendszeren kiváltott hatáshoz képest lásd a márciusi összefoglaló közlemény Kihasználhatósági információk c. részét. Bővebb információkért lásd: Microsoft Kihasználhatósági információk.

Biztonsági rés súlyossági besorolása és a maximális biztonsági hatás szoftverenkénti felbontásban
Érintett szoftverekA Movie Maker és a Producer puffertúlcsordulást okozó biztonsági rése – CVE-2010-0265 Összesített súlyossági besorolás
Windows Movie Maker 2.1 alkalmazás Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 rendszeren Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Movie Maker 2.1 alkalmazás Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Movie Maker 6.0 alkalmazás Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2 rendszeren Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Movie Maker 6.0 alkalmazás Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2 rendszeren Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Windows Vista rendszerre telepített Windows Movie Maker 2.6 alkalmazás Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos
Microsoft Producer 2003 Fontos 
Távoli kódfuttatás
Fontos

A különlegesen létrehozott projektfájlok kezelési módja távoli kódvégrehajtást lehetővé tévő biztonsági rést okoz a Windows Movie Maker és Microsoft Producer 2003 alkalmazásban. Ha egy támadó kihasználja a biztonsági rést, teljes mértékben átveheti a rendszer irányítását. Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

A biztonsági rés standard bejegyzésének megtekintéséhez a normál biztonsági rés besorolási listáján lásd: CVE-2010-0265.

A Movie Maker és a Producer puffertúlcsordulást okozó biztonsági résének (CVE-2010-0265) súlyosságát enyhítő tényezők

Az enyhítő tényezők közé sorolható egy beállítás, konfiguráció vagy általánosan bevált gyakorlat, amely alapértelmezett állapotában csökkentheti a biztonsági rés kihasználásának valószínűségét. A következő enyhítő tényezők hasznosnak bizonyulhatnak:

  • Webalapú támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely egy, a biztonsági rés kihasználását lehetővé tevő weblapot tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadóknak azonban nem áll módjukban a felhasználókat ezeknek a weboldalaknak a látogatására kényszerítenie. Ehelyett a támadóknak az adott webhelyre kell csábítaniuk a felhasználókat. Ezt rendszerint úgy érik el, hogy ráveszik őket arra, hogy kattintsanak rá egy e-mailben lévő hivatkozásra vagy azonnali üzenetkezelőben megjelenő kérésre.
  • A különlegesen kialakított fájl e-mail mellékleteként elküldhető, de a támadónak a biztonsági rés kihasználásához rá kell vennie a felhasználót a melléklet kinyitására.
  • A biztonsági rést kihasználó támadó a helyi felhasználóval egyező hozzáférést nyer a rendszerhez. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

A Movie Maker puffertúlcsordulást okozó biztonsági résének (CVE-2010-0265) lehetséges megoldásai

A lehetséges megoldás olyan beállítást vagy konfigurációs módosítást takar, amely magát a biztonsági rést nem szünteti meg, azonban a frissítés telepítése előtt segít az ismert támadási lehetőségek kivédésében. A Microsoft alaposan megvizsgálta a következő lehetséges megoldásokat, és tájékoztatja a felhasználókat, amennyiben a megoldás csökkenti a működőképességet:

  • A Movie Maker .MSWMM fájltársításának eltávolítása

    Figyelmeztetés: A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő helytelen használata komoly problémákhoz vezethet, amelyek az operációs rendszer újratelepítését tehetik szükségessé. A Microsoft nem garantálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő nem megfelelő használata miatt fellépő problémák megoldhatóságát. A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt csak saját felelősségére használhatja. A rendszerleíró adatbázis szerkesztésével kapcsolatos tudnivalókat megtalálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő (Regedit.exe) segédprogram súgójának „Kulcsok és értékek módosítása”, valamint a Regedt32.exe program súgójának „Információk törlése és hozzáadása a rendszerleíró adatbázisban” és „A rendszerleíró adatbázis információinak szerkesztése” című témakörében.

    Megjegyzés Szerkesztés előtt célszerű biztonsági másolatot készíteni a beállításjegyzékről.

    A Movie Maker .MSWMM fájltársításának eltávolításához hajtsa végre a következő lépéseket:

    Interaktív módszer

    1. Kattintson a Start menü Futtatás parancsára, írja be a regedit parancsot, majd kattintson az OK gombra.
    2. Bontsa ki a HKEY_CLASSES_ROOT elemet, kattintson a .MSWMM bejegyzésre, majd a Fájl menüből válassza ki az Exportálás elemet.
    3. Írja be a Rendszerleíró adatbázis exportálása párbeszédablakba az MSWMM file association registry backup.reg nevet, és kattintson a Mentés pontra. Ez a művelet alapértelmezés szerint a „Dokumentumok” mappában hozza létre a rendszerleíró kulcs biztonsági mentését.
    4. A billentyűzet Delete gombjának megnyomásával törölje a rendszerleíró kulcsot. Ha a program rákérdez, hogy biztosan törli-e a rendszerleíró azonosítót, kattintson az Igen gombra.

    Vezérelt telepítési parancsfájl

    1. A következő paranccsal készítsen biztonsági másolatot a rendszerleíró kulcsról:

      Regedit.exe /e MSWMM_registry_backup.reg HKEY_CLASSES_ROOT\.MSWMM
    2. Mentse a következőket egy .REG kiterjesztésű fájlba (pl. Delete_MSWMM_file_association.reg):

      Windows Beállításszerkesztő, 5.00 verzió

      [-HKEY_CLASSES_ROOT\.MSWMM]
    3. A következő paranccsal futtassa a 2. lépésben létrehozott rendszerleíró parancsfájlt a célgépen:

      Regedit.exe /s Delete_MSWMM_file_association.reg

    A megoldás hatása. A megoldás eltávolítja az .MSWMM fájltársítást. Ha duplán kattint az MSWMM fájlokra, a továbbiakban nem indul el a Windows Movie Maker.

    A megoldás visszavonása. Állítsa helyre a beállításkulcsot a regedit paranccsal a .REG fájlba mentett beállítások segítségével.

  • A Microsoft Producer 2003 .MSProducer, .MSProducerZ és .MSProducerBF fájltársításainak eltávolítása

    Megjegyzés Az automatikus Microsoft Fix it módszerrel kapcsolatos tudnivalókat a lehetséges megoldás engedélyezéséhez vagy letiltásához lásd a Microsoft Tudásbázis 975561. számú cikkében.

    Figyelmeztetés: A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő helytelen használata komoly problémákhoz vezethet, amelyek az operációs rendszer újratelepítését tehetik szükségessé. A Microsoft nem garantálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő nem megfelelő használata miatt fellépő problémák megoldhatóságát. A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt csak saját felelősségére használhatja. A rendszerleíró adatbázis szerkesztésével kapcsolatos tudnivalókat megtalálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő (Regedit.exe) segédprogram súgójának „Kulcsok és értékek módosítása”, valamint a Regedt32.exe program súgójának „Információk törlése és hozzáadása a rendszerleíró adatbázisban” és „A rendszerleíró adatbázis információinak szerkesztése” című témakörében.

    Megjegyzés Szerkesztés előtt célszerű biztonsági másolatot készíteni a beállításjegyzékről.

    Az .MSProducer, .MSProducerZ és .MSProducerBF fájltársítások eltávolításához hajtsa végre a következő lépéseket:

    Interaktív módszer

    1. Kattintson a Start menü Futtatás parancsára, írja be a regedit parancsot, majd kattintson az OK gombra.
    2. Bontsa ki a HKEY_CLASSES_ROOT elemet, kattintson a .MSProducer bejegyzésre, majd a Fájl menüből válassza ki az Exportálás elemet.
    3. Írja be a Rendszerleíró adatbázis exportálása párbeszédablakba az MSProducerHKCR file association registry backup.reg nevet, és kattintson a Mentés pontra. Ez a művelet alapértelmezés szerint a „Dokumentumok” mappában hozza létre a rendszerleíró kulcs biztonsági mentését.
    4. A billentyűzet Delete gombjának megnyomásával törölje a rendszerleíró kulcsot. Ha a program rákérdez, hogy biztosan törli-e a rendszerleíró azonosítót, kattintson az Igen gombra.
    5. Ismételje meg a 2–4. lépéseket az .MSProducerZ és .MSProducerBF fájltársítások eltávolításához.
    6. Bontsa ki a HKEY_CURRENT_USER, majd a Software, a Microsoft, a Windows, a CurrentVersion, az Explorer és végül a FileExts elemet.
    7. Kattintson az .MSProducer, a Fájl, majd az Exportálás elemre.
    8. Írja be a Rendszerleíró adatbázis exportálása párbeszédablakba az MSProducer HKCU file association registry backup.reg nevet, majd kattintson a Mentés pontra. Ez a művelet alapértelmezés szerint a „Dokumentumok” mappában hozza létre a rendszerleíró kulcs biztonsági mentését.
    9. A billentyűzet Delete gombjának megnyomásával törölje a rendszerleíró kulcsot. Ha a program rákérdez, hogy biztosan törli-e a rendszerleíró azonosítót, kattintson az Igen gombra.
    10. Ismételje meg a 6–9. lépéseket az .MSProducerZ és .MSProducerBF fájltársítások eltávolításához.

    Vezérelt telepítési parancsfájl

    1. A következő parancsokkal készítsen biztonsági másolatot a rendszerleíró kulcsokról:

      Regedit.exe /e MSProducer_HKCR_registry_backup.reg HKEY_CLASSES_ROOT\.MSProducer

      Regedit.exe /e MSProducerZ_HKCR_registry_backup.reg HKEY_CLASSES_ROOT\.MSProducerZ

      Regedit.exe /e MSProducerBF_HKCR_registry_backup.reg HKEY_CLASSES_ROOT\.MSProducerBF

      Regedit.exe /e MSProducer_HKCU_registry_backup.reg HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FileExts\.MSProducer

      Regedit.exe /e MSProducerZ_HKCU_registry_backup.reg HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FileExts\.MSProducerZ

      Regedit.exe /e MSProducerBF_HKCU_registry_backup.reg HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FileExts\.MSProducerBF
    2. Mentse a következőket egy .REG kiterjesztésű fájlba (pl. Delete_MSProducer_file_associations.reg):

      Windows Beállításszerkesztő, 5.00 verzió

      [-HKEY_CLASSES_ROOT\.MSProducer]

      [-HKEY_CLASSES_ROOT\.MSProducerZ]

      [-HKEY_CLASSES_ROOT\.MSProducerBF]

      [-HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FileExts\.MSProducer]

      [-HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FileExts\.MSProducerZ]

      [-HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FileExts\.MSProducerBF]
    3. A következő paranccsal futtassa a 2. lépésben létrehozott rendszerleíró parancsfájlt a célgépen:

      Regedit.exe /s Delete_MSProducer_file_associations.reg

    A megoldás hatása. A megoldás eltávolítja az .MSProducer, .MSProducerZ és .MSProducerBF fájltársításokat. Ha duplán kattint a Microsoft Producer 2003 fájlokra, a továbbiakban nem indul el a Microsoft Producer 2003.

    A megoldás visszavonása. Állítsa helyre a beállításkulcsokat a Regedit paranccsal a .REG fájlokba mentett beállítások segítségével.

  • A Microsoft Producer 2003 letiltása a hozzáférés korlátozásával

    A rendszergazda hozzáférés-vezérlési listát alkalmazhat a Microsoft Producer programra, és így biztosíthatja, hogy ne lehessen betölteni a beépülő modult. Ezáltal hatékonyan megakadályozhatja, hogy ezen a támadási felületen keresztül kihasználják a biztonsági rést.

    Windows XP 32 bites rendszerekhez

    Írja a következő parancsot a parancssorba:

    cacls "%programfiles%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /P everyone:N

    Windows XP x64 alapú rendszerekhez

    Írja a következő parancsot a parancssorba:

    cacls "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /P everyone:N

    A megoldás hatása.A megoldás alkalmazását követően a felhasználó nem futtathatja a Microsoft Producer 2003 programot.

    A megoldás visszavonása. A rendszergazda a következő parancsok futtatásával engedélyezheti a Microsoft Producer 2003 beépülő modul betöltését.

    Windows XP 32 bites rendszerekhez

    Írja a következő parancsot a parancssorba:

    cacls "%programfiles%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /R everyone

    Windows XP x64 alapú rendszerekhez

    Írja a következő parancsot a parancssorba:

    cacls "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /R everyone

  • A Microsoft Producer 2003 telepítésének megakadályozása

    A rendszergazda hozzáférés-vezérlési listát alkalmazhat a Microsoft Producer 2003 programra, és így biztosíthatja, hogy ne lehessen telepíteni a Microsoft Producer 2003 beépülő modult. Ezáltal hatékonyan megakadályozhatja, hogy ezen a támadási felületen keresztül kihasználják a biztonsági rést.

    Windows XP 32 bites rendszerekhez

    Írja a következő parancsokat a parancssorba:

    md "%programfiles%\microsoft producer 2"

    echo Placeholder > "%programfiles%\microsoft producer 2\producer.exe"

    cacls "%programfiles%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /P everyone:N

    Windows XP x64 alapú rendszerekhez

    Írja a következő parancsokat a parancssorba:

    md "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2"

    echo Placeholder > "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2\producer.exe"

    cacls "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /P everyone:N

    A megoldás hatása. A megoldás alkalmazását követően a felhasználók nem telepíthetik a Microsoft Producer 2003 beépülő modult.

    A megoldás visszavonása. A rendszergazda a következő parancsok futtatásával engedélyezheti a Microsoft Producer 2003 beépülő modul telepítését.

    Windows XP 32 bites rendszerekhez

    Írja a következő parancsokat a parancssorba:

    cacls "%programfiles%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /R everyone

    echo y| del "%programfiles%\microsoft producer 2\producer.exe"

    Windows XP x64 alapú rendszerekhez

    Írja a következő parancsokat a parancssorba:

    cacls "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2\producer.exe" /E /R everyone

    echo y| del "%programfiles(x86)%\microsoft producer 2\producer.exe"

  • A Microsoft Producer 2003 eltávolítása

    A Programok telepítése és törlése segédprogrammal távolítsa el a Microsoft Producer 2003 programot.

    A megoldás hatása. A megoldás alkalmazását követően a felhasználók nem futtathatják a Microsoft Producer 2003 beépülő modult.

Gyakran feltett kérdések a Movie Maker és a Producer puffertúlcsordulást okozó biztonsági résével (CVE-2010-0265) kapcsolatban

Mire terjed ki a biztonsági rés hatása?  
A biztonsági rés távolról történő kódfuttatást tehet lehetővé. Ha egy támadó sikeresen kihasználja a biztonsági rést, teljes mértékben átveheti az érintett rendszer távoli irányítását. Ezt követően programokat telepíthet vagy adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

Mi okozza a biztonsági rést?  
A biztonsági rést a Windows Movie Maker és Microsoft Producer 2003 projektfájl-formátumokat érintő elemzési módja okozza. A biztonsági rés kihasználásához a rosszindulatú felhasználónak különlegesen kialakított Movie Maker vagy Producer fájlt kell küldeni a felhasználó részére, és rá kell vennie annak megnyitására.

Mire használhatja a biztonsági rést a támadó?  
A biztonsági rést sikeresen kihasználó támadó tetszőleges programkódot futtathat a bejelentkezett felhasználó nevében. Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett. Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

E-mailes támadás esetén a támadó úgy használhatja ki a biztonsági rést, hogy egy különlegesen kialakított Movie Maker vagy Producer projektfájlt küld a felhasználónak, és ráveszi, hogy nyissa meg.

Internetes támadás esetén a támadónak olyan weboldalt kell üzemeltetnie, amely a biztonsági rés kihasználását lehetővé tévő, különlegesen kialakított Movie Maker vagy Producer projektfájlt tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadónak nincs lehetősége arra, hogy a felhasználót a különlegesen kialakított webhely megnyitására kényszerítse. A támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy látogasson el a webhelyre. Ez általában úgy történik, hogy a támadó ráveszi a felhasználót arra, hogy kattintson a webhelyre mutató hivatkozásra, majd arra, hogy megnyissa a különlegesen kialakított Movie Maker vagy Producer projektfájlt.

Hogyan használhatja ki a támadó a biztonsági rést?  
A biztonsági rés akkor használható ki, ha a felhasználó különlegesen kialakított Movie Maker vagy Producer projektfájlt nyit meg a Windows Movie Maker vagy a Microsoft Producer érintett verziójával.

Mely rendszerekre jelenti a legnagyobb veszélyt a biztonsági rés?  
Elsősorban azok a Windows rendszerek veszélyeztetettek, amelyeken a Windows Movie Maker vagy a Microsoft Producer 2003 programot használják.

Mi a frissítés feladata?  
A Movie Maker frissítése, a biztonsági rés megszüntetéséhez módosítja az eljárást, amelyet a Windows Movie Maker a Windows Movie Maker projektfájlok elemzéséhez használ. A Microsoft Producer 2003 letöltésével a Microsoft Producer 2003 alkalmazás az új változatra, a Microsoft Producer rendszerre frissül.

Ismert volt-e a nyilvánosság előtt ez a biztonsági rés az említett közlemény kiadásának idején?  
Nem. A Microsoft ezt a célt szolgáló tájékoztatáson keresztül szerzett tudomást a biztonsági résről.

A közlemény kibocsátásáig kapott-e a Microsoft a biztonsági rés kihasználásáról tájékoztató értesítést?  
Nem. A Microsoft nem kapott olyan információt, hogy a biztonsági közlemény eredeti változatának megjelenéséig a biztonsági rést felhasználták volna nyilvános támadásra.

Frissítési információ

A szoftveres és biztonsági frissítések kezeléséhez azokat a szervezet asztali és hordozható rendszereire, valamint kiszolgálóira is telepíteni kell. További tájékoztatásért látogasson el a TechNet Update Management Center weboldalára. A Microsoft TechNet biztonsággal foglalkozó webhelye további információkat tartalmaz a Microsoft termékeinek biztonsági kérdéseiről.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update és a Windows Update weboldalról tölthetők le. A biztonsági frissítések a Microsoft letöltőközpontjából is elérhetőek. Legegyszerűbben a „security update” kifejezésre irányuló kulcsszavas kereséssel találhatja meg ezeket.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update katalógusából is letölthetőek. A Microsoft Update katalógus a Windows Update és Microsoft Update szolgáltatáson keresztül elérhető tartalom kereshető adatbázisa; ide tartoznak a biztonsági frissítések, illesztőprogramok és szervizcsomagok. A biztonsági közlemény azonosítójára (pl. „MS07-036”) történő kereséssel hozzáadhatja az összes vonatkozó frissítést a kosárhoz (beleértve a frissítés különböző nyelvi változatait), és letöltheti azokat a megadott mappába. A Microsoft Update katalógus részletes leírását lásd a vonatkozó GYIK részben.

Megjegyzés 2009. augusztus 1-től a Microsoft megszünteti az Office Update és az Office Update Inventory Tool támogatását. A Microsoft Office termékeihez készült legújabb frissítéseket a Microsoft Update segítségével érheti el. A további tudnivalókat lásd Az Office Update bemutatása: Gyakran ismételt kérdések című témakört.

Útmutató az észleléshez és a telepítéshez

A biztonsági frissítésekkel kapcsolatban a Microsoft észlelési és telepítési segítséget nyújt. Ez az útmutató olyan javaslatokat és tudnivalókat tartalmaz, amelyeket segítséget nyújthatnak az informatikusoknak a biztonsági frissítések észlelési és telepítési eszközeinek használatához. További tudnivalókat a Microsoft Tudásbázis 961747. számú cikkében talál.

Microsoft Baseline Security Analyzer

A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) segítségével a rendszergazda mind a helyi, mind a távoli számítógépeken ellenőrizheti, hogy mely biztonsági frissítések hiányoznak, illetve hogy mely biztonsági beállítások vannak helytelenül megadva. Ha többet szeretne tudni az MBSA -eszközről, látogasson el a Microsoft Baseline Security Analyzer webhelyre.

A következő táblázat a biztonsági frissítés MBSA észlelési jellemzőit foglalja össze.

Szoftver MBSA 2.1.1
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3Igen
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2Igen
Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2Igen
Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2Igen
Microsoft Producer 2003Nem

Az MBSA legújabb verziójának kiadása: Microsoft Baseline Security Analyzer 2.1.1. A további információkat lásd: Microsoft Baseline Security Analyzer 2.1.

Windows Server Update Services

A Windows Server Update Services (WSUS) szolgáltatással a rendszergazdák központilag telepíthetik a legújabb fontos és biztonsági frissítéseket Microsoft Windows 2000 és újabb operációs rendszerekhez, az Office XP és újabb kiadásaihoz, az Exchange Server 2003 és az SQL Server 2000 programokhoz. A biztonsági frissítésnek Windows Server Update Services szolgáltatással történő központi telepítéséről a Windows Server Update Services webhelyen tudhat meg többet.

Systems Management Server

A következő táblázat a biztonsági frissítés SMS-észlelési és telepítési jellemzőit foglalja össze.

SzoftverSMS 2.0SMS 2003 SUIT alkalmazássalSMS 2003 ITMU alkalmazássalConfiguration Manager 2007
Windows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3IgenIgenIgenIgen
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Vista, Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Vista x64 Edition, Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Microsoft Producer 2003NemNemNemNem

SMS 2.0 és SMS 2003 esetén az SMS a Security Update Inventory Tool (SUIT) program segítségével fel tudja ismerni a biztonsági frissítéseket. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2.0 verzióhoz.

Az SMS 2003 esetében az SMS 2003 Inventory Tool (ITMU) eszköz az SMS-funkció által alkalmazható a Microsoft Update által felajánlott és a Windows Server Update Services által támogatott biztonsági frissítések észlelésére. Az SMS 2003 ITMU részleteit lásd az SMS 2003 Inventory Tool for Microsoft Updates webhelyén. A keresőeszközökről bővebb tájékoztatást olvashat az SMS 2003 szoftverfrissítés-kereső eszközök című leírásban. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2003 verzióhoz.

A System Center Configuration Manager 2007 a WSUS 3.0 verzióját alkalmazza a frissítések észleléséhez. A Configuration Manager 2007 szoftverfrissítés-kezelésével kapcsolatos bővebb információt lásd: System Center Configuration Manager 2007.

Az SMS-eszközről az SMS webhelyén talál tájékoztatást.

Részletes információt a Microsoft Tudásbázis 910723 számú cikkében talál: a havi „Útmutató az észleléshez és a telepítéshez” cikkek áttekintő listája.

Az Update Compatibility Evaluator (a frissítéskompatibilitás kiértékelője) és az Application Compatibility Toolkit (alkalmazáskompatibilitási eszközkészlet)

Az alkalmazások működése érdekében a frissítések gyakran írnak ugyanazokba a fájlokba, illetve regisztrációs bejegyzésekbe. Ez inkompatibilitást okozhat, és növelheti a biztonsági frissítések központi telepítésére használt időt. A Windows frissítések és az alkalmazásoknak való megfelelőség tesztelése és ellenőrzése egyszerűsíthető az Update Compatibility Evaluator eszközeivel, ami része az Application Compatibility Toolkit alkalmazáskompatibilitási eszközkészletnek.

Az Application Compatibility Toolkit (ACT) tartalmazza a Microsoft Windows Vista, a Windows Update, a Microsoft Security Update vagy a Windows Internet Explorer új verziójának központi telepítése előtt az alkalmazáskompatibilitási problémák kiértékeléséhez és enyhítéséhez szükséges eszközöket és dokumentációt.

Érintett szoftverek

Az érintett szoftverre vonatkozó biztonsági frissítésről a megfelelő hivatkozásra kattintva tudhat meg többet:

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülWindows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 esetén:
WindowsXP-KB975561-x86-enu /quiet
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 esetén:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB975561-x64-enu /quiet
Telepítés újraindítás nélkülWindows XP Service Pack 2 és Windows XP Service Pack 3 esetén:
WindowsXP-KB975561-x86-enu /norestart
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 esetén:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB975561-x64-enu /norestart
Frissítési naplófájlKB975561.log
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.

Ha csökkenteni akarja a számítógép újraindítása szükségességének valószínűségét, a biztonsági frissítés telepítése előtt állítsa le az érintett fájlokat esetlegesen használó valamennyi érintett szolgáltatást és alkalmazást. További információkat arra vonatkozóan, hogy miért ajánlhatja fel a számítógép az újraindítást, a Microsoft Tudásbázis 887012 számú cikkében talál.
HotPatchingNem érintett
Információ az eltávolításhoz Használja a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése lehetőségét vagy a Spuninst.exe segédprogramot, amely a %Windir%\$NTUninstallKB975561$\Spuninst mappában található.
Fájlinformáció Lásd a Microsoft Tudásbázis 975561. számú cikkét
Beállításkulcsok hitelesítése A Windows XP összes támogatott 32 bites verziója esetén
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP\SP4\KB975561\Filelist
A Windows XP összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP Version 2003\SP3\KB975561\Filelist

Megjegyzés A biztonsági frissítés a Windows Server 2003 x64 Edition rendszerre nem vonatkozik, mivel a Windows Movie Maker nem telepíthető arra az operációs rendszerre.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

Ha a fájlok valamelyikét korábban már frissítette egy gyorsjavítással, a telepítő az RTMQFE, SP1QFE vagy SP2QFE fájlokat másolja a rendszerre, Ellenkező esetben a telepítő az RTMGDR, SP1GDR vagy SP2GDR fájlokat másolja a számítógépre. A biztonsági frissítések esetleg nem tartalmazzák a fájlok összes változatát. Erről a jelenségről további információt talál a Microsoft Tudásbázis 824994 számú cikkében.

A telepítőről további ismertetést a Microsoft TechNet webhelyén talál.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/overwriteoem OEM-fájlok felülírása figyelmeztetés nélkül.
/nobackup Az eltávolításhoz szükséges fájlok biztonsági mentésének kihagyása.
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.
/integrate:path Integrálja a frissítést a Windows forrásfájljaiba. A fájlok a kapcsolóban megadott elérési úton találhatóak.
/extract[:path] A fájlok kibontása a telepítőprogram elindítása nélkül.
/ER Bővített hibajelentés engedélyezése.
/verbose Részletes naplózás engedélyezése. Telepítés közben létrehozza a %Windir%\CabBuild.log fájlt. A naplófájlban a másolt fájlok szerepelnek. A kapcsoló hatására a rendszer lelassulhat.

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a korábbi verziójú telepítőprogram telepítési kapcsolóit is támogatja. A rendelkezésre álló telepítési kapcsolókról a Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikkében talál további ismertetést.

A frissítés eltávolítása

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

Támogatott Spuninst.exe kapcsolók
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • A fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start menü Keresés parancsára.
    2. A Keresés eredménye ablak Keresés ablaktáblájában válassza a Minden mappa és fájl elemet.
    3. A fájlnév része vagy egésze mezőbe írja be a táblázatban szereplő megfelelő fájl nevét, majd kattintson a Keresés gombra.
    4. A fájlok listájában kattintson jobb gombbal a megfelelő fájl nevére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

      Megjegyzés Az operációs rendszer vagy a programok verziószámától függően elképzelhető, hogy a fájlinformációs táblázatban szereplő fájlok némelyike nem található meg a rendszerben.
    5. A Verzió lapon hasonlítsa össze a rendszeren lévő fájl verziószámát a megfelelő táblázatban szereplő fájl verziószámával.

      Megjegyzés A telepítés során a fájl verziószámán kívül más attribútumok is megváltozhatnak. Ezen attribútumok fájlinformációs táblázatban szereplő adatokkal való összevetése a frissítés alkalmazásának nem ajánlott ellenőrzési módja. Előfordulhat az is, hogy a telepítés során bizonyos esetekben a rendszer fájlokat nevez át. Ha a fájl- vagy verzióadatok nem találhatók, ellenőrizze a frissítés telepített példányát egyéb módszerek segítségével.
  • Beállításkulcsok hitelesítése

    A biztonsági frissítés által telepített fájlokat a Hivatkozási táblázatban feltüntetett rendszerleíróadatbázis-kulcsok segítségével is ellenőrizheti.

    Nem biztos, hogy ezek a rendszerleíró kulcsok az összes telepített fájlt tartalmazzák. Ne feledje azt sem, hogy ha a rendszergazda vagy az OEM gyártó beépíti a biztonsági frissítést a Windows rendszer telepítési forrásfájljaiba, a program esetleg hibásan hozza létre a rendszerleíró kulcsokat.

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziójára telepített Windows Movie Maker 6.0 esetén:
Windows6.0-KB975561-x86 /quiet
A Windows Vista összes támogatott x64-alapú verziójára telepített Windows Movie Maker 6.0 esetén:
Windows6.0-KB975561-x64 /quiet
A Windows Vista összes támogatott 32 bites és x64-alapú verziójára telepített Movie Maker 2.6 esetén:
MM26-KB975561 /q:a
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziójára telepített Windows Movie Maker 6.0 esetén:
Windows6.0-KB975561-x86 /quiet /norestart
A Windows Vista összes támogatott x64-alapú verziójára telepített Windows Movie Maker 6.0 esetén:
Windows6.0-KB975561-x64 /quiet /norestart
A Windows Vista összes támogatott 32 bites és x64-alapú verziójára telepített Movie Maker 2.6 esetén:
MM26-KB975561 /r:n
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. A telepítő leállítja a szükséges szolgáltatásokat, alkalmazza a frissítést, majd újraindítja a számítógépet. Ha azonban a szükséges szolgáltatásokat bármely oknál fogva nem sikerül leállítani, vagy a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A Windows Vista összes támogatott kiadásán futó Windows Movie Maker 6.0 esetén a WUSA.exe nem támogatja a frissítések eltávolítását. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
A Movie Maker 2.6 alkalmazásban, ha a programot a Windows Vista támogatott verzióira telepítette, a frissítés eltávolításához kattintson a Vezérlőpult, majd a Biztonság elemre. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformáció Lásd a Microsoft Tudásbázis 975561. számú cikkét
Beállításkulcsok hitelesítése Windows Movie Maker 6.0 esetén a frissítés meglétének ellenőrzéséhez nem létezik beállításkulcs.
Windows Vista rendszerre telepített Movie Maker 2.6 esetén:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Installer\UserData\S-1-5-18\Products\F45FAD3B52BD6854E91F692DB41B0488\Patches\13161686A7BC5874791FCB0C57C2A9DF

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A Windows Vista összes támogatott kiadásán futó Windows Movie Maker 6.0 esetén a biztonsági frissítés a következő telepítési kapcsolókat támogatja.

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/? A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés: A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307 számú cikkében talál.

A Windows Vista összes támogatott kiadására telepített Windows Movie Maker 2.6 esetén a biztonsági frissítés a következő telepítési kapcsolókat támogatja.

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/q Csendes üzemmód használata, vagyis az üzenetek elrejtése a fájlok kibontása közben.
/q:u Felhasználói csendes mód megadása, melynek során egyes párbeszédpanelek megjelennek.
/q:a A rendszergazdai csendes mód megadása esetén egyetlen párbeszédpanel sem jelenik meg a felhasználónak.
/t:path A fájlok kibontására használt célmappa megadása.
/c: A fájlok kibontása telepítés nélkül Ha a /t: elérési_út kapcsoló nincs megadva, a program kéri a célmappa megadását.
/c:path A szerző által definiált telepítési parancs felülbírálása. A telepítőhöz tartozó Setup.inf vagy .exe fájl elérési útjának és nevének megadása
/r:n A rendszer a telepítés után soha nem indul újra.
/r:i Újraindítás szükségessége esetén rákérdez a rendszer újraindítására, kivéve, ha a kapcsolót a /q:a kapcsolóval együtt adta meg.
/r:a A rendszer mindig újraindul a telepítést követően.
/r:s A rendszer újraindítása telepítés után a felhasználó megkérdezése nélkül
/n:v A verzióellenőrzés kihagyása (a program telepítése az esetleges meglévő verzióra).

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a korábbi verziójú telepítőprogram telepítési kapcsolóit is támogatja. A rendelkezésre álló telepítési kapcsolókról a Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikkében talál további ismertetést.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • A fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Egyéb információ

Köszönetnyilvánítás

A Microsoft köszönetét fejezi ki a vásárlók védelmének biztosításában nyújtott segítségért az alábbi szervezet(ek)nek és szakember(ek)nek:

  • Damián Frizza, Core Security Technologies, a Movie Maker és a Producer puffertúlcsordulást okozó biztonsági résének (CVE-2010-0265) jelentéséért

Microsoft Active Protections Program (MAPP)

Az ügyfelek védelmének növelése érdekében a biztonsági szoftverekkel foglalkozó nagyobb gyártók a Microsoft a havi biztonsági közlemények megjelenése előtt ellátja biztonsági résekkel kapcsolatos információkkal. Így a biztonságiszoftver-gyártók a kapott biztonsági résekkel kapcsolatos információt felhasználhatják ügyfeleik hatásosabb védelmére az olyan biztonsági szoftverek vagy eszközök (például víruskeresők, hálózati behatolásérzékelő rendszerek vagy kiszolgálóalapú behatolásvédelmi rendszerek) frissítése által. A biztonságiszoftver-gyártók által kiadott aktív védelem elérhetőségéről a Microsoft Active Protections Program (MAPP) Partners webhelyén található listán szereplő és a programban részt vevő gyártók aktív védelmi webhelyein tájékozódhat.

Terméktámogatás

Felelősséget kizáró nyilatkozat

A Microsoft Tudásbázisban leírtak előzetes bejelentés nélkül változhatnak, és a cikkek tartalmáért a Microsoft nem vállal garanciát. A Microsoft egyben elhárít minden kifejezett és értelemszerű garanciát, beleértve az eladhatóságra és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó garanciát is. A Microsoft Corporation vagy annak szállítói semmilyen körülmények között nem tehetők felelőssé közvetlen, közvetett, eseti, ok-okozati vagy különleges kárért (beleértve az elmaradt hasznot is), még akkor sem, ha a Microsoft Corporation vagy szállítói tudatában voltak a kár lehetséges voltának. Egyes államok törvényi szabályozása nem teszi lehetővé a véletlen vagy ok-okozati károkért vállalt felelősség korlátozását vagy kizárását, így ezekben az államokban az ez a felelősségkizárás nincs érvényben.

Verziók

  • 1.0 verzió (2010. március 9.): Közlemény kiadva.
  • 1.1 verzió (2010. március 17.): Javítottuk a lehetséges megoldásokhoz tartozó rendszerleíró kulcsokat, eltávolítottuk a Microsoft Producer 2003 .MSProducer, .MSProducerZ és .MSProducerBF fájltársításokat.
  • 2.0 verzió (2010. május 3.): Helyesbített telepítési kapcsolók a Windows Vista és a Windows 7 rendszeren futó Movie Maker 2.6 alkalmazáshoz. A frissítés a Microsoft Producer megjelenésére is felhívja a figyelmet. A Microsoft javasolja, hogy a Microsoft Producer 2003 felhasználói frissítsenek a Microsoft Producer újabb verziójára.
  • 2.1 verzió (2010. június 16.): Javított telepítési kapcsolók és eltávolítási információk a Windows Vista és Windows 7 rendszeren futó Movie Maker 2.6 alkalmazáshoz
  • 2.2 verzió (2010. június 23.): Javított telepítési kapcsolók a Windows 7 rendszerre telepített Movie Maker 6.0 alkalmazáshoz, valamint eltávolítási tudnivalók a Windows Vista és Windows 7 rendszerre telepített Movie Maker 2.6 alkalmazásra vonatkozóan.
  • 2.3 verzió (2010. augusztus 11.): A frissített közleményben a Windows 7 rendszerre telepített Movie Maker 2.6 már nem szerepel az érintett összetevők között.

Built at 2014-04-18T01:50:00Z-07:00

Megjelenítés: