A Microsoft számú biztonsági közleménye MS10-055 - Kritikus

A Cinepak Codec biztonsági rése távolról történő kódfuttatást tesz lehetővé (982665)

Közzétéve: 2010. augusztus 10.

Verzió: 1.0

Általános tudnivalók

Összefoglalás

A biztonsági frissítés a Cinepac Codec közvetlenül jelentett biztonsági rését szünteti meg. A biztonsági rések távoli kódfuttatást tehetnek lehetővé, ha a felhasználó megnyit egy különlegesen kialakított médiafájlt, vagy különlegesen kialakított tartalom-adatfolyamot fogad egy webhelyről, illetve bármely webes tartalmat szállító alkalmazásból. A biztonsági rést kihasználó támadó a helyi felhasználóval egyező hozzáférést nyer a rendszerhez. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

Ez a kritikus besorolású biztonsági frissítés a Windows XP, Windows Vista és a Windows 7 összes támogatott kiadására vonatkozik. További információkért lásd az Érintett és nem érintett szoftverek című részt ebben a fejezetben.

A biztonsági frissítés célja a biztonsági rés kijavítása azáltal, hogy módosítja azt a módot, ahogyan a Cinepak kód a médiafájlokat kibontja. A biztonsági réssel kapcsolatban bővebben az adott problémával foglakozó gyakran feltett kérdéseket ismertető szakaszban, A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók című részben olvashat.

Javaslat A felhasználók nagy részénél be van kapcsolva az automatikus frissítés; ilyenkor nincs más teendő, mert a rendszer automatikusan letölti és telepíti a biztonsági frissítést. Ha nem használ automatikus frissítést, keresse meg a vonatkozó frissítést és telepítse manuálisan. Az automatikus frissítés további beállításairól lásd a Microsoft Tudásbázis 294871. cikkét.

Ha a rendszergazda, vállalati telepítő vagy végfelhasználó manuálisan szeretné telepíteni a biztonsági frissítést, a Microsoft az azonnali telepítést javasolja frissítéskezelő szoftver vagy a Microsoft Update szolgáltatás igénybevételével.

Lásd még a közlemény Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás fejezetét.

Ismert problémák AMicrosoft Tudásbázis 982665. számú cikkében olvasható, hogy a felhasználók a biztonsági frissítés telepítésekor milyen ismert problémákkal találkozhatnak. A cikkben a problémákra javasolt megoldások is szerepelnek.

Érintett és nem érintett szoftverek

Az itt felsorolt szoftvereket a verziók és változatok érintettségének felderítése érdekében teszteltük. A többi verzió, illetve kiadás támogatási életciklusa végére ért vagy nem érintett. Az egyes szoftverek és azok verzióinak támogatási életciklusáról a Microsoft termékek terméktámogatási életciklusát ismertető webhelyen talál felvilágosítást.

Érintett szoftverek

Operációs rendszerMaximális biztonsági hatásÖsszesített súlyossági besorolásA frissítés által felváltott közlemények
Windows XP Service Pack 3 Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2 Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2 Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows 7 32 bites rendszerekhez Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek
Windows 7 x64 alapú rendszerekhez Távoli kódfuttatásKritikusNincsenek

Nem veszélyeztetett szoftverek

Operációs rendszer
Windows Server 2003 Service Pack 2
Windows Server 2003 x64 Edition Service Pack 2
Windows Server 2003 SP2 Itanium alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 x64 alapú rendszerekhez, Service Pack 2
Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez és Windows Server 2008 Itanium alapú rendszerekhez, Service Pack 2
Windows Server 2008 R2 x64 alapú rendszerekhez
Windows Server 2008 R2 Itanium alapú rendszerekhez

Hol találhatók a fájlinformációs adatok?  
A fájlinformációs adatokat lásd a Biztonsági frissítés telepítése rész hivatkozási táblázataiban.

A biztonsági rés hogyan érinti a Windows 7 Service Pack 1 Beta kiadását?  
A Windows 7 Service Pack 1 Beta kiadást a jelen közleményben leírt módon érinti a biztonsági rés. A fenti béta kiadást futtató felhasználók töltsék le és alkalmazzák a frissítést rendszerükön. A biztonsági frissítések a Microsoft Update és a Windows Update weboldalról tölthetők le. A biztonsági frissítés a Microsoft letöltőközpontjából is letölthető.

A biztonsági közleményben tárgyalt szoftvernél korábbi kiadással rendelkezem. Mi a teendő?  
Teszteléssel állapították meg a közleményben tárgyalt szoftverkiadások érintettségét. A többi kiadás támogatási életciklusa végére ért. Ha többet szeretne tudni a Windows termékek életciklusáról, keresse fel a Microsoft támogatási életciklusokkal foglalkozó webhelyét.

A szoftver korábbi kiadásai felhasználóinak számára azt javasoljuk, hogy a potenciális biztonsági veszélyek elkerülése érdekében sürgősen térjenek át valamelyik támogatott kiadású szoftverre. A szoftverkiadás támogatási életciklusáról lásd a Termék kiválasztása életciklusadatok megtekintéséhez c. részt. A szoftverkiadásokhoz tartozó javítócsomagok részleteit lásd az Életcikluson át támogatott szervizcsomagok c. részben.

Azok az ügyfelek, akik további támogatást igényelnek ezekhez a korábbi verziókhoz, a támogatási lehetőségekről érdeklődjenek a Microsoft ügyfélkapcsolati képviselőjénél, a műszaki kapcsolattartótól vagy a Microsoft megfelelő partnerképviseletétől. Alliance, Premier vagy Authorized szerződéssel rendelkező felhasználóink forduljanak a Microsoft helyi értékesítési irodájához. Az elérhetőségeket keresse a Microsoft Worldwide Information webhelyen: válasszon egy országot a legördülő listából, majd az Indítás gombra kattintva jelenítse meg a telefonszámokat. Telefonáláskor keresse a helyi értékesítési menedzsert. További információ: Microsoft termékek terméktámogatási időszakával kapcsolatos, gyakran ismételt kérdések.

A biztonsági réssel kapcsolatos tudnivalók

A következő súlyossági besorolások a biztonsági rés maximálisan feltételezett hatását veszik számba. A biztonsági rés kihasználásának valószínűségére nézve a biztonsági közlemény kiadásától számított 30 napon belül, továbbá a súlyossági besoroláshoz és a biztonsági rendszeren kiváltott hatáshoz képest lásd az augusztusi összefoglaló közlemény Kihasználhatósági információk című részét. Bővebb információkért lásd: Microsoft Kihasználhatósági információk.

Biztonsági rés súlyossági besorolása és a maximális biztonsági hatás szoftverenkénti felbontásban
Érintett szoftverekCinepak Codec kibontási biztonsági rés - CVE-2010-2553 Összesített súlyossági besorolás
Windows XP Service Pack 3 Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2 Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2 Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Windows 7 32 bites rendszerekhez Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus
Windows 7 x64 alapú rendszerekhez Kritikus 
Távoli kódfuttatás
Kritikus

A Cinepac codec támogatott formátumú fájlokat kezelő módjában távoli kódvégrehajtást lehetővé tévő biztonsági rés található. A biztonsági rés kódvégrehajtást tehet lehetővé, ha a felhasználó különlegesen kialakított médiafájlt nyit meg. Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén

A biztonsági rés standard bejegyzésének megtekintéséhez a normál biztonsági rés besorolási listáján lásd: CVE-2010-2553.

A Cinepak Codec kibontási biztonsági rés (CVE-2010-2553) enyhítő tényezői

Az enyhítő tényezők közé sorolható egy beállítás, konfiguráció vagy általánosan bevált gyakorlat, amely alapértelmezett állapotában csökkentheti a biztonsági rés kihasználásának valószínűségét. A következő enyhítő tényezők hasznosnak bizonyulhatnak:

  • A biztonsági rést kihasználó támadó a helyi felhasználóval egyező hozzáférést nyer a rendszerhez. A kevesebb jogosultsággal bíró fiókkal rendelkező felhasználók esetében kisebb a veszélyeztetettség, mint a rendszergazdai jogosultságokkal rendelkezők esetén
  • Webalapú támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely egy, a biztonsági rés kihasználását lehetővé tevő weblapot tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadóknak azonban nem áll módjukban a felhasználókat ezeknek a weboldalaknak a látogatására kényszerítenie. Ehelyett a támadóknak egy adott webhelyre kell csábítaniuk a felhasználókat. Ezt rendszerint úgy érik el, hogy ráveszik őket arra, hogy kattintsanak rá egy e-mailben lévő hivatkozásra vagy azonnali üzenetkezelőben megjelenő kérésre.
  • E-mail küldésével a biztonsági rés nem használható ki automatikusan. A támadás sikerességéhez a felhasználónak meg kell nyitnia az e-mail üzenetben küldött mellékletet.

A Cinepak Codec kibontási biztonsági rés (CVE-2010-2553) lehetséges megoldásai

A lehetséges megoldás olyan beállítást vagy konfigurációs módosítást takar, amely magát a biztonsági rést nem szünteti meg, azonban a frissítés telepítése előtt segít az ismert támadási lehetőségek kivédésében. A Microsoft alaposan megvizsgálta a következő lehetséges megoldásokat, és tájékoztatja a felhasználókat, amennyiben a megoldás csökkenti a működőképességet:

  • Módosítsa az iccvid.dll fájlra vonatkozó hozzáférés-szabályozási listát (ACL)

    Módosítsa az iccvid.dll fájlra vonatkozó hozzáférés-szabályozási listát (ACL) olyan módon, hogy korlátozóbb jellegű legyen.

    A Windows XP 32-bites kiadványai esetén futtassa a következő parancsokat egy parancssorból (rendszergazdai jogosultság szükséges):

    cacls %WINDIR%\SYSTEM32\iccvid.DLL /E /P everyone:N

    A Windows XP 64-bites kiadványai esetén futtassa a következő parancsokat egy parancssorból (rendszergazdai jogosultság szükséges):

    cacls %WINDIR%\SYSWOW64\iccvid.DLL /E /P everyone:N

    32-bites kiadás esetén, Windows Vista és Windows 7 rendszeren futtassa a következő parancsokat egy emelt szintű parancssorból:

    takeown /f %WINDIR%\SYSTEM32\ICCVID.DLL

    icacls %WINDIR%\SYSTEM32\ICCVID.DLL /save %TEMP%\ICCVID_ACL.TXT

    icacls %WINDIR%\SYSTEM32\ICCVID.DLL /deny everyone:(F)

    A Windows Vista és a Windows 7 rendszer 64 bites kiadásain futtassa a következő parancsokat egy emelt szintű parancssorból:

    takeown /f %WINDIR%\SYSWOW64\ICCVID.DLL

    icacls %WINDIR%\SYSWOW64\ICCVID.DLL /save %TEMP%\ICCVID_ACL.TXT

    icacls %WINDIR%\SYSWOW64\ICCVID.DLL /deny everyone:(F)

    A megoldás hatása. A Cinepak codec használatával dekódolt médiafájlok lejátszása nem működik multimédiás alkalmazásokon.

    A megoldás visszavonása.

    A Windows XP 32-bites kiadványai esetén futtassa a következő parancsokat egy parancssorból (rendszergazdai jogosultság szükséges):

    cacls %WINDIR%\SYSTEM32\iccvid.dll /E /R everyone

    A Windows XP 64-bites kiadványai esetén futtassa a következő parancsokat egy parancssorból (rendszergazdai jogosultság szükséges):

    cacls %WINDIR%\SYSWOW64\iccvid.dll /E /R everyone

    32-bites kiadás esetén, Windows Vista és Windows 7 rendszeren futtassa a következő parancsokat egy emelt szintű parancssorból:

    icacls %windir%\system32 /restore %TEMP%\ICCVID_ACL.TXT

    A Windows Vista és a Windows 7 rendszer 64 bites kiadásain futtassa a következő parancsokat egy emelt szintű parancssorból:

    icacls %windir%\syswow64 /restore %TEMP%\ICCVID_ACL.TXT

  • Tiltsa le a Cinepac használatával kódolt fájlok elemzését a DirectShow alatt

    Tiltsa le a Cinepac használatával kódolt fájlok elemzését a DirectShow alatt.

    Megjegyzés: A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő helytelen használata komoly hibákat okozhat, amelyek az operációs rendszer újratelepítését tehetik szükségessé. A Microsoft nem garantálja, hogy a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő helytelen használatából fakadó hibák megoldhatók. A Rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt csak saját felelősségére használhatja. A rendszerleíró adatbázis szerkesztésével kapcsolatos tudnivalókat megtalálja a Rendszerleíróadatbázis-szerkesztő (Regedit.exe) segédprogram súgójának „Kulcsok és értékek módosítása”, valamint a Regedt32.exe program súgójának „Információk törlése és hozzáadása a rendszerleíró adatbázisban” és „A rendszerleíró adatbázis információinak szerkesztése” című témakörében.

    Interaktív módszerrel

    32 bites Windows-rendszerek esetén:

    1. Válassza a Start menü Futtatás parancsát, írja be a Regedit parancsot a Megnyitás mezőbe, majd kattintson az OK gombra.
    2. Keresse ki a következő alkulcsot:

      HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Drivers32
    3. A Fájl menüben kattintson az Exportálás parancsra.
    4. A Rendszerleíró adatbázis exportálása párbeszédpanelen adja meg a Drivers32_Backup.reg nevet, és kattintson a Mentés gombra.

      Megjegyzés Ez a művelet alapértelmezés szerint a Dokumentumok mappában hozza létre a beállításkulcs biztonsági mentését.
    5. Keresse meg és jelölje ki a vidc.cvid karakterláncot névként és az iccvid.dll karakterláncot adatként.
    6. A billentyűzet Delete gombjának megnyomásával törölje a rendszerleíró kulcsot. A Kulcs törlésének megerősítése párbeszédpanel megjelenésekor az Igen gombra kattintva engedélyezze a törlést.

    64 bites Windows-rendszer esetén:

    1. Válassza a Start menü Futtatás parancsát, írja be a Regedit parancsot a Megnyitás mezőbe, majd kattintson az OK gombra.
    2. Keresse ki a következő alkulcsot:

      HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Wow6432Node\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Drivers32
    3. A Fájl menüben kattintson az Exportálás parancsra.
    4. A Rendszerleíró adatbázis exportálása párbeszédpanelen adja meg a Drivers32_Backup.reg nevet, és kattintson a Mentés gombra.

      Megjegyzés Ez a művelet alapértelmezés szerint a Dokumentumok mappában hozza létre a beállításkulcs biztonsági mentését.
    5. Keresse meg és jelölje ki a vidc.cvid karakterláncot névként és az iccvid.dll karakterláncot adatként.
    6. A billentyűzet Delete gombjának megnyomásával törölje a rendszerleíró kulcsot. A Kulcs törlésének megerősítése párbeszédpanel megjelenésekor az Igen gombra kattintva engedélyezze a törlést.

    Vezérelt telepítési parancsfájl segítségével

    1. Hozzon létre biztonsági másolatot a rendszerleíró kulcsokról a következő parancsokat tartalmazó telepítési parancsfájl segítségével:

      32 bites Windows-rendszerek esetén:

      Regedit.exe /e Drivers32_Backup.reg "HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Drivers32"


      64 bites Windows-rendszer esetén:

      Regedit.exe /e Drivers32_Backup.reg "HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Wow6432Node\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Drivers32"
    2. Ezután mentse a következőket egy .REG kiterjesztésű fájlba, például Disable_Cinepak_Parser.reg:

      32 bites Windows-rendszerek esetén:

      Windows Beállításszerkesztő, 5.00 verzió

      [HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Drivers32]

      "vidc.cvid"=-


      64 bites Windows-rendszer esetén:

      Windows Beállításszerkesztő, 5.00 verzió

      [HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Wow6432Node\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Drivers32]

      "vidc.cvid"=-
    3. A célgépen futtassa a fenti rendszerleíró parancsfájlt rendszergazdai parancssorból:

      Regedit.exe /s Disable_Cinepak_Parser.reg

    A megoldás hatása. Az MPEG Layer-3 letiltása azokban az alkalmazásokban, amelyek DirectShow szoftvert használják az MPEG Layer-3 tartalmának lejátszására.

    A megoldás visszavonása.

    Interaktív módszer segítségével

    1. Válassza a Start menü Futtatás parancsát, írja be a Regedit parancsot a Megnyitás mezőbe, majd kattintson az OK gombra.
    2. Kattintson a Fájl menü Importálás parancsára.
    3. A Rendszerleíró adatbázis importálása párbeszédpanelen adja meg a Drivers32_Backup.reg nevet, és kattintson a Megnyitás gombra.

    Vezérelt telepítési parancsfájl segítségével

    A következő paranccsal állítsa helyre az eredeti állapotot:

    Regedit.exe /s Drivers32_Backup.reg

  • Szüntesse meg a quartz.dll elem regisztrálását

    A DLL elem regisztrálása törléséhez futtassa a következő parancsot az emelt szintű parancssorból.

    32 bites Windows-rendszer esetén:

    Regsvr32.exe –u %WINDIR%\system32\quartz.dll

    64 bites Windows esetén:

    Regsvr32.exe –u %WINDIR%\system32\quartz.dll

    Regsvr32.exe –u %WINDIR%\syswow64\quartz.dll

    A megoldás hatása. A Windows Media Player nem játssza le az .AVI illetve a .WAV fájlokat.

    A megoldás visszavonása.

    Írja a következő parancsot az emelt szintű parancssorba.

    32 bites Windows-rendszer esetén:

    Regsvr32.exe %WINDIR%\system32\quartz.dll

    64 bites Windows esetén:

    Regsvr32.exe %WINDIR%\system32\quartz.dll

    Regsvr32.exe %WINDIR%\syswow64\quartz.dll

Gyakran ismételt kérdések a Cinepak Codec kibontási biztonsági résről (CVE-2010-2553)

Mire terjed ki a biztonsági rés hatása?  
A biztonsági rés távolról történő kódfuttatást tehet lehetővé. A biztonsági rést sikeresen kihasználó támadó kiterjesztett jogosultságokkal tetszőleges kódot futtathat a veszélyeztetett rendszereken. Ezt követően programokat telepíthet vagy adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

Mi okozza a biztonsági rést?  
A Microsoft Windows csomaghoz tartozó Cinepak codec nem megfelelően kezeli a különlegesen kialakított médiafájlokat.

Mi az a Cinepac codec?  
A Cinepak codec egy multimédiás kódoló és dekódoló, amelyet a Windows Media Player támogat. Ez a kodek lehetővé teszi bitfolyamok kódolását és dekódolását médiafájlokhoz. A Cinepak vektoros kvantálás alapú képtömörítést és egyszerű különbségképzést használ.

Mi a kodek?  
A kodek digitális médiafájl (pl. zeneszám vagy videó) tömörítésére vagy kibontására használatos szoftver. A Windows Media Player és más programok kodekek segítségével játszanak le és hoznak létre digitális médiafájlokat.

A kodek két összetevőből állhat: egy kódolóból és egy dekódolóból. A kódoló végzi a tömörítést (kódolást), a dekódoló pedig a kibontást (dekódolást). Vannak kodekek, amelyek mindkét összetevőt tartalmazzák, és vannak, amelyek csak az egyiket.

Ha például átvisz egy zeneszámot egy audió CD-ről a számítógépre, a Windows Media Player program alapértelmezésben Windows Media Audio kodek segítségével tömöríti a zeneszámot kompakt WMA-fájlba. Amikor lejátssza ezt a WMA-fájlt (vagy bármilyen, weboldalról szerzett WMA-fájlt), a Player a Windows Media Audio kodek segítségével bontja ki a fájlt, hogy le tudja játszani a zenét a hangszórón keresztül.

Mire használhatja a biztonsági rést a támadó?  
Ha valamely felhasználó felügyeleti jogosultságokkal bejelentkezett a rendszerbe, akkor a biztonsági rést kihasználó támadó teljes mértékben átveheti az irányítást a számítógép felett, Ezt követően a támadó programokat telepíthet, illetve adatokat tekinthet meg, módosíthat és törölhet, de korlátozás nélküli jogosultságokkal rendelkező új fiókokat is létrehozhat.

Hogyan használhatja ki a támadó a biztonsági rést?  
A biztonsági rés kihasználásához a felhasználónak meg kell nyitnia egy különlegesen kialakított médiafájlt, vagy különlegesen kialakított tartalom-adatfolyamot kell megnéznie egy webhelyen, illetve webes tartalmat szállító alkalmazásban.

E-mailes támadás esetén a támadó erre a célra kialakított AVI-fájl beágyazásával készült médiafájlt küld a biztonsági rés kihasználása céljából, és ráveszi a felhasználót, hogy nyissa meg a fájlt.

Internetes támadás esetén a támadónak olyan webhelyet kell üzemeltetnie, amely a biztonsági rés kihasználását lehetővé tevő, erre a célra kialakított tartalmat tartalmaz. Az érintett weboldalak és a felhasználó által biztosított tartalomnak, esetleg hirdetéseknek helyet adó weboldalak is tartalmazhatnak a biztonsági rést kihasználni képes különlegesen kialakított tartalmat. A támadónak nincs lehetősége arra, hogy a felhasználót a különlegesen kialakított webhely megnyitására kényszerítse. Ehelyett a támadóknak az adott webhelyre kell csábítaniuk a felhasználókat. Ezt rendszerint úgy érik el, hogy ráveszik őket arra, hogy kattintsanak rá egy e-mailben lévő hivatkozásra vagy azonnali üzenetkezelőben megjelenő kérésre.

Mely rendszerekre jelenti a legnagyobb veszélyt a biztonsági rés?  
A biztonsági rés elsősorban a munkaállomásokat veszélyezteti.

Mi a frissítés feladata?  
A biztonsági frissítés célja a biztonsági rés kijavítása azáltal, hogy módosítja azt a módot, ahogyan a Cinepak codec a médiafájlokat kibontja.

Ismert volt-e a nyilvánosság előtt ez a biztonsági rés az említett közlemény kiadásának idején?  
Nem. A Microsoft ezt a célt szolgáló koordinált tájékoztatáson keresztül szerzett tudomást a biztonsági résről.

A közlemény kibocsátásáig kapott-e a Microsoft a biztonsági rés kihasználásáról tájékoztató értesítést?  
Nem. A Microsoft nem kapott olyan információt, hogy a biztonsági közlemény eredeti változatának megjelenéséig a biztonsági rést felhasználták volna nyilvános támadásra.

Frissítési információ

A szoftveres és biztonsági frissítések kezeléséhez azokat a szervezet asztali és hordozható rendszereire, valamint kiszolgálóira is telepíteni kell. További tájékoztatásért látogasson el a TechNet Update Management Center weboldalára. A Microsoft TechNet biztonsággal foglalkozó webhelye további információkat tartalmaz a Microsoft termékeinek biztonsági kérdéseiről.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update és a Windows Update weboldalról tölthetők le. A biztonsági frissítések a Microsoft letöltőközpontjából is elérhetőek. Legegyszerűbben a „security update” kifejezésre irányuló kulcsszavas kereséssel találhatja meg ezeket.

A biztonsági frissítések a Microsoft Update katalógusából is letölthetőek. A Microsoft Update katalógus a Windows Update és Microsoft Update szolgáltatáson keresztül elérhető tartalom kereshető adatbázisa; ide tartoznak a biztonsági frissítések, illesztőprogramok és szervizcsomagok. A biztonsági közlemény azonosítójára (pl. „MS07-036”) történő kereséssel hozzáadhatja az összes vonatkozó frissítést a kosárhoz (beleértve a frissítés különböző nyelvi változatait), és letöltheti azokat a megadott mappába. A Microsoft Update katalógus részletes leírását lásd a vonatkozó GYIK részben.

Megjegyzés 2009. augusztus 1-től a Microsoft megszünteti az Office Update és az Office Update Inventory Tool támogatását. A Microsoft Office termékeihez készült legújabb frissítéseket a Microsoft Update segítségével érheti el. A további tudnivalókat lásd Az Office Update bemutatása: Gyakran ismételt kérdések című témakört.

Útmutató az észleléshez és a telepítéshez

A biztonsági frissítésekkel kapcsolatban a Microsoft észlelési és telepítési segítséget nyújt. Ez az útmutató olyan javaslatokat és tudnivalókat tartalmaz, amelyeket segítséget nyújthatnak az informatikusoknak a biztonsági frissítések észlelési és telepítési eszközeinek használatához. További tudnivalókat a Microsoft Tudásbázis 961747. számú cikkében talál.

Microsoft Baseline Security Analyzer

A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) segítségével a rendszergazda mind a helyi, mind a távoli számítógépeken ellenőrizheti, hogy mely biztonsági frissítések hiányoznak, illetve hogy mely biztonsági beállítások vannak helytelenül megadva. Ha többet szeretne tudni az MBSA -eszközről, látogasson el a Microsoft Baseline Security Analyzer webhelyre.

A következő táblázat a biztonsági frissítés MBSA észlelési jellemzőit foglalja össze.

Szoftver MBSA 2.1.1
Windows XP Service Pack 3Igen
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2Igen
Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2Igen
Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2Igen
Windows 7 32 bites rendszerekhezIgen
Windows 7 x64 alapú rendszerekhezIgen

Az MBSA legújabb verziójának kiadása: Microsoft Baseline Security Analyzer 2.1.1. A további információkat lásd: Microsoft Baseline Security Analyzer 2.1.

Windows Server Update Services

A Windows Server Update Services (WSUS) segítségével a számítógépes szakemberek telepíthetik a Microsoft legújabb termékfrissítéseit a Windows operációs rendszert futtató számítógépekre. A biztonsági frissítés Windows Server Update Services szolgáltatással történő telepítéséről a Windows Server Update Services TechNet cikkből tudhat meg többet.

Systems Management Server

A következő táblázat a biztonsági frissítés SMS-észlelési és telepítési jellemzőit foglalja össze.

SzoftverSMS 2.0SMS 2003 SUIT alkalmazássalSMS 2003 ITMU alkalmazássalConfiguration Manager 2007
Windows XP Service Pack 3IgenIgenIgenIgen
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Vista Service Pack 1 és Windows Vista Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows Vista x64 Edition Service Pack 1 és Windows Vista x64 Edition Service Pack 2NemNemIgenIgen
Windows 7 32 bites rendszerekhezNemNemIgenIgen
Windows 7 x64 alapú rendszerekhezNemNemIgenIgen

SMS 2.0 és SMS 2003 esetén az SMS a Security Update Inventory Tool (SUIT) program segítségével fel tudja ismerni a biztonsági frissítéseket. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2.0 verzióhoz.

Az SMS 2003 esetében az SMS 2003 Inventory Tool (ITMU) eszköz az SMS-funkció által alkalmazható a Microsoft Update által felajánlott és a Windows Server Update Services által támogatott biztonsági frissítések észlelésére. Az SMS 2003 ITMU részleteit lásd az SMS 2003 Inventory Tool for Microsoft Updates webhelyén. A keresőeszközökről bővebb tájékoztatást olvashat az SMS 2003 szoftverfrissítés-kereső eszközök című leírásban. Lásd még: Letöltések a Systems Management Server 2003 verzióhoz.

A System Center Configuration Manager 2007 a WSUS 3.0 verzióját alkalmazza a frissítések észleléséhez. A Configuration Manager 2007 szoftverfrissítés-kezelésével kapcsolatos bővebb információt lásd: System Center Configuration Manager 2007.

Az SMS-eszközről az SMS webhelyén talál tájékoztatást.

Részletes információt a Microsoft Tudásbázis 910723 számú cikkében talál: a havi „Útmutató az észleléshez és a telepítéshez” cikkek áttekintő listája.

Az Update Compatibility Evaluator (a frissítéskompatibilitás kiértékelője) és az Application Compatibility Toolkit (alkalmazáskompatibilitási eszközkészlet)

Az alkalmazások működése érdekében a frissítések gyakran írnak ugyanazokba a fájlokba, illetve regisztrációs bejegyzésekbe. Ez inkompatibilitást okozhat, és növelheti a biztonsági frissítések központi telepítésére használt időt. A Windows frissítések és az alkalmazásoknak való megfelelőség tesztelése és ellenőrzése egyszerűsíthető az Update Compatibility Evaluator eszközeivel, ami része az Application Compatibility Toolkit alkalmazáskompatibilitási eszközkészletnek.

Az Application Compatibility Toolkit (ACT) tartalmazza a Microsoft Windows Vista, a Windows Update, a Microsoft Security Update vagy a Windows Internet Explorer új verziójának központi telepítése előtt az alkalmazáskompatibilitási problémák kiértékeléséhez és enyhítéséhez szükséges eszközöket és dokumentációt.

Érintett szoftverek

Az érintett szoftverre vonatkozó biztonsági frissítésről a megfelelő hivatkozásra kattintva tudhat meg többet:

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülWindows XP Service Pack 3 rendszer esetén:
WindowsXP-KB982665-x86-ENU.exe /quiet
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 esetén:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB982665-x64-ENU.exe /quiet
Telepítés újraindítás nélkülWindows XP Service Pack 3 rendszer esetén:
WindowsXP-KB982665-x86-ENU.exe /norestart
Windows XP Professional x64 Edition Service Pack 2 esetén:
WindowsServer2003.WindowsXP-KB982665-x64-ENU.exe /norestart
Frissítési naplófájlKB982665.log
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?Egyes esetekben a frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. Ha azonban a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett
Információ az eltávolításhoz Használja a Vezérlőpult Programok telepítése és törlése lehetőségét, vagy a Spuninst.exe segédprogramot, amely a %Windir%\$NTUninstallKB982665$\Spuninst mappában található.
Fájlinformáció Lásd a Microsoft Tudásbázis 982665. számú cikkét
Beállításkulcsok hitelesítése A Windows XP összes támogatott 32 bites verziója esetén
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP\SP4\KB982665\Filelist
A Windows XP összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Updates\Windows XP Version 2003\SP3\KB982665\Filelist

Megjegyzés A Windows XP Professional x64 Edition támogatott verzióinak vonatkozásában ez a frissítés megegyezik a Windows Server 2003 x64 Edition támogatott verzióinak frissítésével.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

Ha a fájlok valamelyikét korábban már frissítette egy gyorsjavítással, a telepítő az RTMQFE, SP1QFE vagy SP2QFE fájlokat másolja a rendszerre, Ellenkező esetben a telepítő az RTMGDR, SP1GDR vagy SP2GDR fájlokat másolja a számítógépre. A biztonsági frissítések esetleg nem tartalmazzák a fájlok összes változatát. Erről a jelenségről további információt talál a Microsoft Tudásbázis 824994 számú cikkében.

A telepítőről további ismertetést a Microsoft TechNet webhelyén talál.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén.
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/overwriteoem OEM-fájlok felülírása figyelmeztetés nélkül.
/nobackup Az eltávolításhoz szükséges fájlok biztonsági mentésének kihagyása.
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.
/integrate:path Integrálja a frissítést a Windows forrásfájljaiba. A fájlok a kapcsolóban megadott elérési úton találhatóak.
/extract[:path] A fájlok kibontása a telepítőprogram elindítása nélkül.
/ER Bővített hibajelentés engedélyezése.
/verbose Részletes naplózás engedélyezése. Telepítés közben létrehozza a %Windir%\CabBuild.log fájlt. A naplófájlban a másolt fájlok szerepelnek. A kapcsoló hatására a rendszer lelassulhat.

Megjegyzés: A kapcsolók egyetlen parancsban is megadhatók A visszamenőleges kompatibilitás érdekében a biztonsági frissítés a korábbi verziójú telepítőprogram telepítési kapcsolóit is támogatja. A rendelkezésre álló telepítési kapcsolókról a Microsoft Tudásbázis 262841 számú cikkében talál további ismertetést.

A frissítés eltávolítása

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

Támogatott Spuninst.exe kapcsolók
KapcsolóLeírás
/help A parancssori kapcsolók megjelenítése.
Telepítési üzemmódok
/passive Felügyelet nélküli telepítési mód. Nincs szükség felhasználói beavatkozásra, de a telepítési folyamat állapota kijelzésre kerül. Ha a telepítés végén újraindításra van szükség, úgy jelenik meg a párbeszédpanel, hogy figyelmezteti a felhasználót, hogy az újraindítás 30 másodperc múlva bekövetkezik.
/quiet Csendes mód. Megegyezik a felügyelet nélküli móddal, de nem jelenik meg állapotjelzés és hibaüzenet.
Újraindítási lehetőségek
/norestart Újraindítás mellőzése a telepítés végén
/forcerestart A számítógép újraindítása a telepítés után és más alkalmazások becsukása leállításkor, a kinyitott fájlok mentése nélkül.
/warnrestart[:x] Párbeszédpanel figyelmezteti a felhasználót, hogy a számítógép x másodpercen belül újraindul. (Az alapértelmezés szerinti beállítás 30 másodperc.) A /quiet vagy a /passive kapcsolóval történő használatra szánták.
/promptrestart Megjelenik egy párbeszédpanel, amely kéri a helyi felhasználót az újraindítás engedélyezésére.
Speciális lehetőségek
/forceappsclose A számítógép leállításakor más programok bezárásának kényszerítése.
/log:path A telepítési naplófájlok átirányítását engedélyezi.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • A fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start menü Keresés parancsára.
    2. A Keresés eredménye ablak Keresés ablaktáblájában válassza a Minden mappa és fájl elemet.
    3. A fájlnév része vagy egésze mezőbe írja be a táblázatban szereplő megfelelő fájl nevét, majd kattintson a Keresés gombra.
    4. A fájlok listájában kattintson jobb gombbal a megfelelő fájl nevére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

      Megjegyzés Az operációs rendszer vagy a programok verziószámától függően elképzelhető, hogy a fájlinformációs táblázatban szereplő fájlok némelyike nem található meg a rendszerben.
    5. A Verzió lapon hasonlítsa össze a rendszeren lévő fájl verziószámát a megfelelő táblázatban szereplő fájl verziószámával.

      Megjegyzés A telepítés során a fájl verziószámán kívül más attribútumok is megváltozhatnak. Ezen attribútumok fájlinformációs táblázatban szereplő adatokkal való összevetése a frissítés alkalmazásának nem ajánlott ellenőrzési módja. Előfordulhat az is, hogy a telepítés során bizonyos esetekben a rendszer fájlokat nevez át. Ha a fájl- vagy verzióadatok nem találhatók, ellenőrizze a frissítés telepített példányát egyéb módszerek segítségével.
  • Beállításkulcsok hitelesítése

    A biztonsági frissítés által telepített fájlokat a Hivatkozási táblázatban feltüntetett rendszerleíróadatbázis-kulcsok segítségével is ellenőrizheti.

    Nem biztos, hogy ezek a rendszerleíró kulcsok az összes telepített fájlt tartalmazzák. Ne feledje azt sem, hogy ha a rendszergazda vagy az OEM gyártó beépíti a biztonsági frissítést a Windows rendszer telepítési forrásfájljaiba, a program esetleg hibásan hozza létre a rendszerleíró kulcsokat.

Windows XP (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB982665-x86.msu /quiet
A Windows Vista összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB982665-x64.msu /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows Vista összes támogatott 32 bites verziója esetén:
Windows6.0-KB982665-x86.msu /quiet /norestart
A Windows Vista összes támogatott, x64 alapú verziója esetén:
Windows6.0-KB982665-x64.msu /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. A telepítő leállítja a szükséges szolgáltatásokat, alkalmazza a frissítést, majd újraindítja a számítógépet. Ha azonban a szükséges szolgáltatásokat bármely oknál fogva nem sikerül leállítani, vagy a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA.exe fájl a frissítések eltávolítása nem lehetséges. A WUSA-szolgáltatással telepített frissítés eltávolításához válassza a VezérlőpultBiztonság elemét. A Windows Update lehetőségnél kattintson A telepített frissítések megjelenítése elemre, majd a felsorolásból válassza ki a kívánt frissítést.
Fájlinformáció Lásd a Microsoft Tudásbázis 982665. számú cikkét
Beállításkulcsok hitelesítése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.

Megjegyzés: A wusa.exe telepítőről további információt a Microsoft tudásbázis 934307 számú cikkében talál.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • A fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Windows 7 (minden kiadás)

Hivatkozási táblázat

Az alábbi táblázat a szoftverre vonatkozó, biztonsági frissítésekkel kapcsolatos információkat tartalmazza. További tudnivalókat olvashat a fejezet Tudnivalók a telepítésről című részében.

Közzététel jövőbeni szervizcsomagokban A hiba javítása szerepelni fog egy jövőbeni szervizcsomagban vagy frissítőcsomagban.
Telepítés
Telepítés felhasználói beavatkozás nélkülA Windows 7 összes támogatott 32 bites kiadása esetén:
Windows6.1-KB982665-x86.msu /quiet
A Windows 7 összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
Windows6.1-KB982665-x64.msu /quiet
Telepítés újraindítás nélkülA Windows 7 összes támogatott 32 bites kiadása esetén:
Windows6.1-KB982665-x86.msu /quiet /norestart
A Windows 7 összes támogatott, x64 alapú kiadása esetén:
Windows6.1-KB982665-x64.msu /quiet /norestart
További információkLásd az Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című alfejezetet
Újraindítás szükségessége
Újraindítás szükséges?A frissítés nem teszi szükségessé a számítógép újraindítását. A telepítő leállítja a szükséges szolgáltatásokat, alkalmazza a frissítést, majd újraindítja a számítógépet. Ha azonban a szükséges szolgáltatásokat bármely oknál fogva nem sikerül leállítani, vagy a szükséges fájlokat más program használja, a frissítést követően újra kell indítani a számítógépet. Ebben az esetben a rendszer üzenetben figyelmezteti a felhasználót ennek szükségességére.
HotPatchingNem érintett.
Információ az eltávolításhoz A WUSA-szolgáltatás által telepített frissítés eltávolításához használja az /Uninstall telepítési kapcsolót, vagy kattintson a Vezérlőpult hely Rendszer és biztonság elemére, és a Windows Update résznél kattintson a Telepített frissítések lehetőségre, végül válassza ki a kívánt elemet a frissítések felsorolásából.
Fájlinformáció Lásd a Microsoft Tudásbázis 982665. számú cikkét
Beállításkulcsok hitelesítése Megjegyzés A frissítés meglétének ellenőrzéséhez nincs beállításkulcs.

Tudnivalók a központi telepítésről

A frissítés telepítése

A biztonsági frissítés telepítésekor a telepítő ellenőrzi, hogy a számítógépen frissítendő fájlokat egy korábbi Windows-gyorsjavítás nem frissítette-e.

A közleményben alkalmazott szakkifejezésekkel (pl. gyorsjavítás) kapcsolatban tekintse meg a Microsoft Tudásbázis 824684 számú cikkét.

A biztonsági frissítés telepítője az alábbi kapcsolók használatát támogatja:

A biztonsági frissítés támogatott telepítési kapcsolói
KapcsolóLeírás
/?, /h, /help A támogatott kapcsolóknál megjeleníti a súgót.
/quiet Nem jeleníti meg az állapot- és hibaüzeneteket.
/norestart A /quiet kapcsolóval együtt alkalmazva a rendszer telepítés után nem indul újra, még akkor sem, ha a telepítés befejezéséhez a rendszert újra kellene indítani.
/warnrestart:<seconds> Ha ezt /quiet elemmel kapcsolja össze, a telepítő figyelmezteti a felhasználót az újraindítás előtt.
/promptrestart Ha ezt /quiet elemmel kapcsolja össze, a telepítő figyelmeztetést küld az újraindítás előtt.
/forcerestart Ha ezt /quiet elemmel kapcsolja össze, a telepítő kényszerített módon bezárja az alkalmazásokat, és újraindítja a rendszert.
/log:<file name> A megadott fájlba való bejelentkezést teszi lehetővé.
/extract:<destination> Kibontja a csomag tartalmát a célmappába.
/uninstall /kb:<KB Number> Eltávolítja a biztonsági frissítést.

Megjegyzés A wusa.exe telepítő részletes leírását lásd a Különböző módosítások a Windows 7 rendszerben TechNet cikk Windows Update önálló telepítő c. részében.

A frissítés telepítésének ellenőrzése

  • Microsoft Baseline Security Analyzer

    A Microsoft Baseline Security Analyzer (MBSA) eszközzel ellenőrizheti, hogy a biztonsági frissítés telepítve van-e az érintett számítógépen. További tájékoztatásért tekintse meg a közlemény korábbi részének Észlelési és telepítési eszközök, útmutatás című fejezetét.

  • A fájlverziószám ellenőrzése

    Mivel a Microsoft Windows operációs rendszernek több verziója és kiadása is van, a lépések az egyes rendszereken eltérőek lehetnek. Ilyen esetben a megfelelő lépések végrehajtásához az adott termék dokumentációja ad segítséget.

    1. Kattintson a Start elemre, majd a Keresés indítása mezőben adja meg a frissítőfájl nevét.
    2. Amikor a fájl megjelenik a Programok között, jobb egérgombbal kattintson a fájlnévre, majd a Tulajdonságok lehetőségre.
    3. Az Általános lapon hasonlítsa össze a fájlméretet a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatokkal.
    4. Az adatok összevetéséhez (pl. fájlverzió, a módosítás dátuma) a Részletek lapra is kattinthat, a közlemény Tudásbázis cikkében ismertetett fájlinformációs táblázatok alapján.
    5. Kattinthat a korábbi verziókat felsoroló lapra is, majd összehasonlíthatja a korábbi fájlverzió adatait az aktuális, frissített fájléval.

Egyéb információ

Köszönetnyilvánítás

A Microsoft köszönetét fejezi ki a vásárlók védelmének biztosításában nyújtott segítségért az alábbi szervezet(ek)nek és szakember(ek)nek:

Microsoft Active Protections Program (MAPP)

Az ügyfelek védelmének növelése érdekében a biztonsági szoftverekkel foglalkozó nagyobb gyártók a Microsoft a havi biztonsági közlemények megjelenése előtt ellátja biztonsági résekkel kapcsolatos információkkal. Így a biztonságiszoftver-gyártók a kapott biztonsági résekkel kapcsolatos információt felhasználhatják ügyfeleik hatásosabb védelmére az olyan biztonsági szoftverek vagy eszközök (például víruskeresők, hálózati behatolásérzékelő rendszerek vagy kiszolgálóalapú behatolásvédelmi rendszerek) frissítése által. A biztonságiszoftver-gyártók által kiadott aktív védelem elérhetőségéről a Microsoft Active Protections Program (MAPP) Partners webhelyén található listán szereplő és a programban részt vevő gyártók aktív védelmi webhelyein tájékozódhat.

Terméktámogatás

Felelősséget kizáró nyilatkozat

A Microsoft Tudásbázisban leírtak előzetes bejelentés nélkül változhatnak, és a cikkek tartalmáért a Microsoft nem vállal garanciát. A Microsoft egyben elhárít minden kifejezett és értelemszerű garanciát, beleértve az eladhatóságra és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó garanciát is. A Microsoft Corporation vagy annak szállítói semmilyen körülmények között nem tehetők felelőssé közvetlen, közvetett, eseti, ok-okozati vagy különleges kárért (beleértve az elmaradt hasznot is), még akkor sem, ha a Microsoft Corporation vagy szállítói tudatában voltak a kár lehetséges voltának. Egyes államok törvényi szabályozása nem teszi lehetővé a véletlen vagy ok-okozati károkért vállalt felelősség korlátozását vagy kizárását, így ezekben az államokban az ez a felelősségkizárás nincs érvényben.

Verziók

  • 1.0 verzió (2010. augusztus 10.): Közlemény kiadva.

Built at 2014-04-18T01:50:00Z-07:00

Megjelenítés: